Nyelvtudományi Közlemények 94. kötet (1994-1995)

Szemle, ismertetések - Papp Ferenc: Antal László 1930–1993 223

224 SZEMLE, ISMERTETÉSEK tárgyú kandidátusi értekezését 1957 elején védte meg, korai cikkei vagy általános kérdésekről szóltak — vö. pl. 1956, 1958a, 1958b, 1959c, — vagy már akkor a morfológiáról — 1959a, külföldön pl. 1963b — s azóta állandóan publikált, itthon és külföldön egyaránt, vö. pl. 1991, angol nyelvű kézirata német grammatikai kérdésről leadva az ELTE actáinak stb.) új s új anyagon. S tette ezt oly érdekfeszítően, hogy egyetemi előadásainak nagy híre kelt: egyszer állítólag az akkori művelődési miniszter is bement meghallgatni. Nem valaminek, a főnévnek, a világnyelvnek stb. az ürügyén, hanem szinte desztillált tisztaságban beszél más könyveiben a formális nyelvi elemzésről (1964c), egy új magyar nyelvtanról (1977). Ezért nem lehet egy cseppet sem csodálkoznunk azon, hogy e müvei (kivált az elsőként említett) okoztak szélesebb körben valóságos szenzációt. Ugyanez a szellemi töltet érződik benne akkor is, amikor a hatodik mondatrészről ír (1985). A mai olvasónak valahogy meg kell értenie, hogy ezt az antali alapgondolatot olvasva-hallva kettős borzongás futott át akkori — nem is olyan régi! — publikumán. A szinkrónia mellett szólni, ez lázadást jelentett egyszerre két isten ellen. A marxizmus ellen és a hagyományos grammatika ellen. Az utóbbi talán világos a mai közönség előtt is. De az első? Nos, látnunk kell, hogy Marx és Engels becsületes múltszázadi filológusok voltak — számukra csak az volt tudományos, ami történeti; számukra csak a történeti magyarázat igazi magyarázat. . .stb. Másrészt formalistának lenni — legalább ekkora bün. S akkor jön valaki, egy egyszerű kis nyelvész-professzor, aki nem hogy ezt kétségbe vonja, de kiváló szónoki hévvel ennek ellenkezőjét állítja? (Tán bizony az a miniszter is ezért lett nyugtalan és ment be — hogy azután megnyugodva kilépjen: nem, az ilyen szépen előadott és főleg nyelvészetből soha nem lesz forradalom. Nem is lett. Antal egyik legutolsó, napilap-cikke viszont azt állítja, hogy a pártállam egyoldalú munkás-paraszt támogatása, az azzal előidézett borzalmas szellemi, egyetemi stb. színvonalcsökkenés is okozhatta a régi rendszer bukását [1992]. A fenti „a formát tanulmányozza = formalista" is e vulgarizáláshoz tartozik persze.) Két gondolati kört látok ezen kívül, amit csupán erőszakkal tudnék az eddigiekbe bevonni, s amit Antal nagy szeretettel művelt: a jelentését (1963, 1964 stb., magyarul: 1966). Talán az a kihívás tetszett meg neki ebben, hogy itt viszonyfogalomról van szó: a név és a fogalom viszonyáról (vö. pl. 1966. 285). És a „világ nyelvei" témát (vö. 1970, 1981). Ennek kapcsán jegyzem meg, hogy teljes poliglott volt: az úgyszólván anyanyelvi fokon ismert németen kívül az albántól — melyet még mesterétől, Tamás Lajostól tanult — a franciáig, a váci piaristáknál elsajátított latintól az angolig több nyelven adott elő, publikált, vitatkozott. Újabb borzongást váltott ki jámbor, nyelveket nem ismerő hazai publikumából, amikor elárasztotta őket külföldi olvasmányainak kivonataival az NyK és a Nyr, majd kivált a MNy hasábjairól. Egy, e folyóiratokétól részben eltérő közönséget, a szakos egyetemi hallgatókét célozta meg a prágai iskolától a generativistákon át azok kritikusaiig felölelő 11 kötetes (!), egyetemi jegyzet formájában megjelent fordítássorozatával. (1981-6: berlini vendégprofesszor-éveit tehát erre [is] fordította — német munkaszeretetét magyar úri nagyvonalúságával kellett egyesítenie e nagy vállalkozás véghezviteléhez.) A „kihívás" nagyon fontos lehetett számára. Át tudta látni a problémát, le tudta vonni belőle a legmesszebbmenőbb következtetéseket. Talán épp e kompromisszumtalansága tette már korán kissé — kívülről nézve — merevvé, a strukturalizmust követő irányzatok, így a generatív nyelvészet, ellenségévé. Amióta ismertem, szűk volt neki e kis hon s elkészült Amerikába. Most meghalt, mint a Külföldi Szoglálati Intézet (USA) tanára, mint a washingtoni Jamestown alapítvány tanácsadója, mint egy kis „bármely nyelvről bármely nyelvre, azonnal" amerikai fordító cég társtulajdonosa. Bár szinte mindent megadott neki, mintha a hazai nyelvtudomány nem tudta volna teljesen kamatoztatni a tudását, helyére tenni. Ö maga megtalálta végleges helyét: porai a gyászjelentés szerint Magyarországon nyugszanak. Elment közülünk — elsőként a mi generációnkból. Emlékét nem fogjuk kegyelettel őrizni. Egyrészt, mert a „kegyelet" vele összeférhetetlen fogalom. Másrészt és főleg, mert Nyelvtudományi Közlemények 94. 1994-1995.