Nyelvtudományi Közlemények 94. kötet (1994-1995)

Tanulmányok - Molnár Ilona: Az alárendelt mondatbeli felszólító módról (A magyar kötőmód kérdéséhez) [On imperative in subordinate clauses] 5

12 MOLNÁR ILONA Ha az összetett mondatoknak csak kis részére érvényes is a fenti labilitás, már elegendő ahhoz, hogy a vizsgálat parttalansaganak elkerülésére a tárgyalandó mondatok körének korlátozása mellett döntsünk. Mégpedig oly módon, hogy minden további lehetséges szabályt levezethetőnek vagy periferikusnak vélve, jelenlegi vizsgálatunk tárgyának a kijelentő mondatokat tekintjük. A kijelentő(nek látszó) mondatok körében további megkülönböztetést kell tennünk. (3) Felszólítalak, hogy fejezd be a munkát!19 (4) Ilyen tájban, tudod, rendszerint felszólítalak, hogy fejezd be a munkát, de most nem teszem. Felismerhető, hogy a (3) és a (4) a főmondatbeli igemód azonossága ellenére különbözik egymástól a végrehajtott beszédaktus tekintetében. A kijelentés aktusának csak a (4) feleltethető meg; a (3) pedig a felszólítás aktusát valósítja meg. Pataki nem teszi meg ezt a distinkciót.20 Pedig lehetséges, sőt valószínű, hogy a mondat beszédaktus-értéke hatással van a módhasználat szabályaira. Pl. úgy tűnik fel, hogy a kér, követel stb. igék vonzotta mellékmondat fordított szórendje21

csak az összetett mondat felszólító beszédaktus-értéke esetén követelmény, 1. (5) Én nem kérem, hanem követelem, hogy kísérj el! Leírásban ugyanazon igék mellett egyenes szórend is lehetséges (pl. főhangsúllyal kiemelt főmondatbeli állítmány után): (6) Én nem kértem, hanem követeltem, hogy elkísérj. Kérdés tehát, vajon a kötelezően fordított szórendü mellékmondat némelykor nem felszólító beszédaktus hatása alatt áll-e. Ha így volna, ez gyengítené Pataki érveit. Ha viszont az bizonyosodnék be, hogy a beszédaktus fajtájának nincsen számottevő hatása a mellékmondatbeli szórendre, az erősítené a szerző tételeit. (L. erről a 2.3. pontban is.) Pataki (1984. 212) példája nyomán. A két kommunikatív típust Klemm sem választja külön. Károly Sándor viszont (már jóval a beszédaktus-elmélet megszületése előtt) számot ad róluk, 1. Tompa 1961-1962 II. 37, s főleg Károly 1964. 87-88). Pataki 1984. 212. Nyelvtudományi Közlemények 94. 1994-1995.