Nyelvtudományi Közlemények 94. kötet (1994-1995)

Kisebb közlemények - Honti László: A mondat szórendje és a morfémák sorrendje közti összefüggés az uráliban [Wortfolge und Suffixfolge im Uralischen] 89

112 HONTILÁSZLÓ fejlődésben van. A tunguzban és a mongolban a Px igen fiatal jelenség, és jól láthatóan a személynévmások genitivusi alakjából való. Noha a törökségi Px-ek is valószínűleg névmási eredetűek, azok etimológiája kevésbé nyilvánvaló. A legfőbb különbség egyrészt a törökségi nyelvek és másrészt a tunguz és a mongol nyelvek közt abban áll, hogy a Cx és a Px sorrendje más: törökségi: Px + Cx, tunguz-mongol: Cx + Px. Az utóbbi esetben mutatja, hogy a Px újkori jelenség, amely hátravetett genitivusragos hangsúlytalan személynévmásból keletkezett (Comrie 1981b: 75). A Px-eiket csak mostanában kialakító vagy nemrég létrehozott mongol (és tunguz) nyelvekben az esetrag és a birtokos személyjel (vagy birtokos partikula) valóban tükrözi a kronológiai különbséget: RxCxPx (vö. Sanzeev 1953. 179). De az U nyelveket illetően nehezebb lenne ezt állítani, hiszen az accusativusnak a sorrendje a cseremiszben és a permiben, illetőleg a genitivusnak a sorrendje a cseremiszben nehezen indokolható egyéb (másodlagos) casusragok és a Px-ek sorrendjének analógiás hatásával: CxPx > PxCx, miközben nem alakult ki egy, a fmnségiéhez vagy az ugoréhoz hasonlóan egységes szuffixumsorrend. Ha az alapnyelvre a mai cseremisz és permi állapotok alapján a szemantikai relevancián alapuló kettős sorrendet tételezek fel (vö. a 108. oldalon lévő táblázatot), akkor — a legplauzibilisabb a történeti háttérként — a Cx-ek és a Px-ek kialakulását nagyjából egy időre kell tennem (persze valamikor a praeurálira). 5. Végül egy kis kitérő a személyjeles magyar névutók szumxumainak sorrendje kedvéért. A szakirodalomban — főleg régebben — lehetett találkozni olyan nézettel, hogy a személyjeles magyar névutók és határozószók CxPx sorrendje egy korábbi, az U/FU alapnyelvi morfémasorrend megkövült emléke lenne. Utoljára Comrie (1981a. 210, még vö. 1980b. 83-84) adott hangot ennek a nézetnek. Ezek (pl. mell-é, mell-ett, mell-ől) azonban elavult casusragokat tartalmaznak, a szótő és az esetrag szinkron szempontból gyakran szételemezhetetlen módon összeolvadt bennük (pl. bennem) (vö. Györké 1943. 189, Tauli 1953. 402, Sebestyén 1965. 219, Majtinskaja 1982. 54, Benkő 1991. 289, 290-292, 303, 369, 447). Hogy esetragos régi névutóink mennyire önálló lexémák, megmutatja egy olyan magyar névutó is, amely a ma is produktív superessivus n ragját tartalmazza. Az wíán-ban az alapszó az út, ehhez járult hajdan a PxSg3: á > a (vö. mai útja), amit az említett casusrag követ. Ennek Px-es alakjai: után-am, után-ad, után-a, a névutó és alapszava közti kapcsolat elhomályosult. Sőt, e történetileg nyilvánvalóan ragos forma ma névutóként további ragot kaphat, pl. ebéd után-ig. Nyelvtudományi Közlemények 94. 1994-1995.