Nyelvtudományi Közlemények 94. kötet (1994-1995)

Tanulmányok - Molnár Ilona: Az alárendelt mondatbeli felszólító módról (A magyar kötőmód kérdéséhez) [On imperative in subordinate clauses] 5

AZ ALÁRENDELT MONDATBELI FELSZÓLÍTÓ MÓDRÓL 9 Klemmtől eltérően nem a módhasználat magyarosságának, hanem a felszólítás valódiságának mérlegelésében. Ez annak árán lehetséges, hogy a Csak odaérj! típusú, rendszerint óhajtó árnyalatú felszólító mondatok kimaradnak a mellékmondatba áttehető egyszerű mondatok sorából (míg Klemm az egyenes és a fordított szórendü mellékmondatban — vö. pl. Az a fontos, hogy odaérj! - Az a fontos, hogy érj oda! — egyaránt felszólító (óhajtó stb.) mondatot ismer fel a mellékmondat „eredetijeként"). Rögtön hozzá kell azonban tenni, hogy a Pataki és Prileszky által bemutatott szórendi jelenség Klemmet, illetve a hagyományos elemzést valójában nem foglalkoztatta. Új disztinkció tehát, hogy a felszólító módjeles mellékmondatok egy része csak egyenes szórendü, másik része pedig csak fordított szórendü igekötős igét enged meg, egy harmadik csoportban pedig mindkét alak lehetséges. Pataki szerint a kötőmódban álló igealakok „olyasvalamit fejeznek ki, ami a valóságban nincsen meg, olyan tényt, amely nem létezik, olyan folyamatot, amely nem történik meg, olyasvalamit, aminek a nemléte vitathatatlan."16

Hogy a mellékmondatban tény, valóságos történés van-e kifejezve, azt természetesen a Klemm-féle igemód-rendszer is figyelembe veszi. A 'tény/nem tény' jegy alkalmazása önmagában tehát nem különbözteti meg a hagyományos és a „kötőmód-párti" felfogást. A különbség voltaképpen abban áll, hogy míg a hagyományosok számára a tényszerű vagy nem tényszerű jelleg „belefér" a kijelentő mód-feltételes mód-felszólító mód hármasságba, Pataki a nem tényszerű tartalom megjelenítését a mellékmondatban jellegzetesen kötőmódi funckióként értelmezi. Ám ez csak annak árán lehetséges, hogy a valódi felszólító módúnak ítélt mellékmondatokat — vö. pl. a Javaslom, hogy menj el vele! mellékmondatát, amely szintén meg nem történt cselekvést fejez ki — (hallgatólagosan) kivonja a 'tény/nem tény' jegy hatálya alól. 1.4. A vizsgálat kiinduló elvei Mint említettem, jelenlegi céljaim között nem szerepel a magyar igemódok helyes osztályozása vagy elnevezése kérdésének megválaszolása. Ebben az összefüggésben ezért természetesen vitatkozni sem kívánok az ismertetett nézetekkel. Nyilvánvaló azonban, hogy szempontjaim pusztán létezésüknél fogva mégis valamilyen viszonyba kerülnek az előbbiekkel. Alább először is ezt a viszonyt világítom meg. A magyar igemódok megjelölésében az azonosítást megkönnyítő morfológiai elvet fogom alkalmazni. Tehát (az összetett igealakokat is beleértve) minden jelöletlen alakot kijelentő módúnak (indicativus), minden -na~-ne, -ná~-né jeles alakot feltételes módúnak (conditionalis), s minden -j (és ennek megfelelő) jeles alakot felszólító módúnak (imperativus) fogok nevezni. Pataki 1984. 210. Nyelvtudományi Közlemények 94. 1994-1995.