Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

A SZEKVENCIA IDŐSZERKEZETÉNEK TORZULÁSA 7 LEN és FORT: a torzítás alaptípusai: LENption] = 'lazítás' és FORTption] = 'feszítés', mellettük körzárójelben a torzítás (al)típusa, például FORT(nyújtás) = olyan feszítés, amely egy vagy több szegmentum ejtésének relatíve nagyobb időtartamában valósul meg; lento és allegro: a teljes, torzítatlan, illetőleg nem teljes, torzított közlésmód metaforái, közvetett utalással tempóhatásokra. Ennek megfelelően 6(i)-ben <Q> azt fejezi ki, hogy a [[sa] ejtési alakzat magánhangzójának 'illabiális' jegye a szekvencia későbbi szakaszán, erősen nyomatékos szótagban megjelenő [['ej] — amely maga is nagymértékben illabiális — hatására alakult ki. Ugyanitt a 'discourse modifier' pozíció jelentése az, hogy a szóval mint határozószó — ellentétben az azonos fonemikus egységeket magában foglaló ragos főnév megfelelőjével — nem tartozik szerkezetileg ahhoz az egyszavas mondathoz, a nemhez, amelyet bevezet, hanem arra mint kommunikatív kapcsolóelem vonatkozik. 7(i)-ben a torzítás forrásai a frázisszerkezet mutatói, illetőleg egy szupraszegmentális jegy intenzív képviselete. 1. A magyarra vonatkozólag mindmáig kevés olyan vizsgálat van, amely rendszeresen foglalkozna spontán beszéd nagyobb tömegű anyagának hangtani jellemzőivel. Bizonyos értelemben kivételnek számítanak tehát azok a munkák, amelyek legalább egy-egy vonatkozásban vesznek alapul teljes korpuszt alkotó spontán nyelvhasználati anyagot (1. például az alakváltozatok eloszlásviszonyára G. Varga 1968; egyes hangtípusok ejtésének változási tendenciáira E. Abaffy 1975, Fónagy-Fónagy 1971; a szünetidőtartamok alakulására Hegedűs 1953; a folyamatfonológiai vonatkozásokra 1. pl. Kerek 1977, Vogel 1987; bizonyos elemi összetevők eloszlásviszonyaira Szende 1973). Pedig az ilyen bázisú kutatások tudományos jelentősége vitathatatlan; egyéb hasznai mellett megóvták vagy megóvhatják a tudományszakot az elméleti efemeriák csábításaitól, valamint attól a helyzettől, amikor a kutató nyelvi intuíciója és a hitelesítő bázis egybeesik. Az igazi elvi és módszertani problémák azonban nem az imént megfogalmazott célvetés tudományos előtörténetének foghíjaiból adódnak, hanem — gondolom, elsődlegesen — a vizsgálati anyag végtelennek tetsző abundanciájából, másfelől általában a metodika készletének nagyfokú hiányosságából. Az alábbiakban ezeket a problémákat érintem. 1.1. Mit tekintsünk elégségesen informatív, egyszersmind kellőképpen hiteles anyagnak a tényleges ejtési állapotok fölmérése céljából? Ezt a kérdést a hályogkovács naiv biztonságával a lehető legegyszerűbben válaszoltam meg Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.