Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

A SZEKVENCIA IDŐSZERKEZETÉNEK TORZULÁSA 5 (2) [só-ved ne.m] A hangfelvételen viszont ez az ejtési alakzat legjobb esetben is csak nyomaiban ismerhető fel, és csak annak, aki anyanyelvként beszéli a magyart. Amit hallunk, pontosabban amit egy idegen ajkú, magyarul egyáltalán nem tudó hallhat, a fentinek egy „elferdített" változata, durva átírásban: (3) [[sa'ne.m:j Minden további nélkül belátható, hogy a (2) és a (3) egyfelől egymással összetartozik, hiszen mindkettő az (l)-vel és csakis az (l)-vel áll — halmazelméleti terminusokban kifejezve — a kölcsönös megfelelés, egymásra való leképezés viszonyában, másrészt, hogy (2) és (3) valamilyen módon egymásból következik. Különbségük pedig ejtési programjaik különbsége. Úgy tűnik, hogy a (3) alatt írt változat [[a]] szakasza a (2) képlet egy négy tagú, nem önálló szekvenciaszakaszának a képviseletében jelenik meg: (4) [o-vol] <-• [[a]] és hasonlóképpen: (5) [m] ~ [[m:]] míg a (4) alatt jelzett megfelelés a [ ]-es forma, addig az (5) alatti a [[ ]] oldal javára látszik „artikulációs többletet" mutatni, mindenesetre anélkül, hogy (1) <-> (2) és (1) <-> (3) megfelelések azonos volta a különbségekkel megszűnt volna. Tény azonban, hogy (1) a (3)-ból nehezebben tárható fel, mint (2)-ből, minthogy — a (4) alatti megfelelésből kiolvashatóan — a [[a]] egyszerre négy fonemikus szegmentumnak az artikulációs foglalata, és elvileg 24

=16 elemi döntést tesz szükségessé az azonosításban, míg a (2)-ben szereplő [o-val] szakasz azonosítása önmagától adódik, egyetlen döntés alapján. Annak a kikötésnek megfelelően, hogy (2) közelebb áll a fonológiai alapalakhoz, (3)-t kell levezetnünk (2)-ből: ((1) ->) (2) -*• (.3), amely derivációs lánc a hallgató szempontjából (3) —*—> (1). (3) a (2)-ből csak meghatározott feltételek fennállása esetén jöhet létre, olyan szabályok érvényesülése mellett, amelyek ezek a feltételeket kifejezésre juttatják. Meg kell tehát mondanunk, hogy (i) tulajdonképpen minek kell történnie hangtanilag (2)-vel ahhoz, hogy a (3) alatti artikulációs változatát vegye fel, valamint — ha tudjuk —, hogy (ii) maga a módosítás miből következik. Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.