Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

A SZEKVENCIA IDŐSZERKEZETÉNEK TORZULÁSA 25 a feszítés típusaiban fog bővelkedni, míg „laza közlésben" a lazítás jelenségei szaporodnak föl. Mégis, a torzítás ellentétes oldalain: a feszítésben és a lazításban számon tartott folyamatok bármelyik műfajban feltűnhetnek az egyedi helyen alkalmazandó kontrasztképzés lehetőségeinek biztosítása végett. Például a gyűjtési anyag harmadik ciklusának hosszabb, első szakasza általánosságban „laza artikulációjú" közlésfolyamat. Ennek ellenére a 111/99. terjedelmes mintában (M: Azt hiszem, hogy nemcsak... ), valamint a 111/101. szintén hosszú mintában (M: + mert akkor ugyanott vagyunk. +) a közlő — az elszánt ellenérvelés attitűdjében — allegro (és ez a szó itt — eredeti, zenei műszóként való használatával nem megegyezően — gyorsnak értendő) ejtésének egész globális programját a „feszes ejtés" műfajába emeli át. A szövegrészben mellőzi a lazítási szabályok alkalmazását, és még a 111/99. minta Azt hiszem szekvenciájában is tartózkodik a í-kihagyástól, amely az anyag egyéb helyein egészen közönséges. Azonban a gyenge szemantikai pozícióban — „töltelékszóként" — előforduló most szóban mégis kétszer is í-kihagyást alkalmaz. A III/101. mintában a morfofonemikus alternáció fejezetébe tartozó mert —» [mer] lazítást észleljük, amely tehát egy feszes artikulációs müfajkörnyezetben előforduló í-kihagyás, vagyis elízió, de észleljük egyben ugyanezen a szón a másodlagos feszítést is, amely a [mer] artikulációját egy mert alternánst képző /mer/ hiperkorrekt realizációjának felelteti meg [mer9] formában. Feszítés és lazítás ilyen műfaji határokat átugró együttes megjelenése egyetlen szóalakon belül is előfordul. A IV/530. mintában (Z: 'pontosan azért) az első, nyomatékkal megerősített szótagjának [o] beszédhangját a közlő az [o] labialitásfokának növelésével feszíti meg (érvényesítve ezzel a [p] és a szekvencia további helyein található labiális elemek akkomodációs hatását), egyidejűleg azonban a szóalak utolsó szótagjának [a] beszédhangja redukálódik, és [n]-en zárlazítás megy végbe. A III/354. mintában (I: + Tehát, mit tudom én) Tehát fráziskezdő összetevőjében szótagkivetéssel járó egybeolvadás történik, ezzel párhuzamosan viszont fellép svá-epenthesissel végrehajtott feszítés, a [[t^t9]] végeredményt adva, habozás kifejezéseként. Figyelemreméltó itt az [a-] normatív képviselet, ami h-töúés fonetikai nyoma. Ami itt azonban igazán figyelemreméltó, az tulajdonképpen a torzítás fogalmi dialektikája: a feszítés közvetett módon részt vesz a lazítás adott típusainak kialakulásában. A torzítás ellentétes oldalai felől nézve a normatív ejtésváltozatok értéke ambivalens. Lento realizációban a feszítéssel torzított szekvenciák normatív helyei viszonylagosan lazítottnak tűnnek föl, míg az allegro beszédprodukció lazítási típusokat soroló szekvenciáiban a lazítási folyamatoktól érintetlenül hagyott elemek relatíve feszítettnek minősülnek. A viszonylagosság és a kontraszthatásnak ez a formája olyannyira szembeszökő, hogy Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.