Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

A SZEKVENCIA IDŐSZERKEZETÉNEK TORZULÁSA 23 2.1. A torzítás koncepcionális előzménye Stampe (1979[1973]) azon tétele, hogy mind a gyermeknyelv, mind pedig a köznapi beszéd [casual speech] tapasztalatai arra mutatnak, hogy léteznek természetes hangtani folyamatok, amelyek a nyelvi jelek és a tartalomközvetítés tekintetében értéksemleges (nem kifejező tartalmú) és nem nyelvspeciflkus módon, eleve adottként alakítják az artikulációt. Egy kifejezés „laza" ejtésü alakja az alapalakból ilyen természetes hangtani folyamatokra utaló változtatások révén áll elő. (Ha ezeket a közlő mind érvényesülni engedi, akkor például a divinity judge kifejezés tizenhárom lépésben nyeri el végső ejtési alakját, 1. Stampe 1973/1979. 59.) Abban a viszonyítási rendszerben, amelyben a torzítást értelmezzük, vagyis a fonológiai alapalakhoz közeli, teljes artikulációs formával való összevetésben, a torzítás két főirányt mutat, (i) a feszítést [fortition] és (ii) a lazítást [lenition] (vö. például Donegan-Stampe 1979. különösen 158; Dressier 1984. különösen 33-5). 2.2. Közülük a feszítés, amellyel részleteiben itt nem fogunk foglalkozni, általánosságban szólva az időstruktúra tekintetében a nyújtás és a tagoltság irányában hat, egy-egy szegmentum tekintetében a fonológiai jegyek teljes állományának artikulációs érvényesítésével, illetőleg a képzési összetevők maradéktalan artikulációs kihasználásával, valamint járulékos összetevők beiktatásával jár, mint alábbi változataiból belátható. Fontosabb fajtái ugyanis, felsorolásszerűen: (i) az ejtésnek a normatív, lento változat felé való közelítése olyan közlési műfajban, amelyben a lazítás domináns; hiperkorrekció; (ii) disszimiláció: az alkalmazkodási szabályok elnyomása (Megjegyzés: ez a jelenség felveti a simitó szabályok és a gestaltszahályok viszonyának elméleti problémáját: a simító szabályok „fölérendeltek" abban az értelemben, hogy egyfelől közvetlenebbül kapcsolódnak a felszíni fonemikus összetevőkhöz, másrészt nem opcionális természetűek; úgy látszik azoban, hogy a generális yesía/íszabályok alkalmi prioritást kaphatnak velük szemben.); (iii) betoldás: ;//i-epenthesis és svá-epenthesis (két mássalhangzó között vagy szó végén mássalhangzót követően); (iv) nyújtás: a közlésfolyamat lassítása a fizikai időtartam növelésének értelmében egy vagy több szegmentumra korlátozva vagy az egész szekvenciára nézve; fonetikailag ez lényegében az azonos információt tartalmazó időegységek számának növelését jelenti; (v) .szekvenciafeszítés: Fo-emelés (azaz az alaphang frekvenciájának növelése), illetve I-emelés (azaz a nyomaték növelése, főként a prominenciahelyeken); Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.