Nyelvtudományi Közlemények 93. kötet (1992-1993)

Tanulmányok - Szende Tamás: A szekvencia időszerkezetének torzulása a köznyelvi beszéd ’lazítási folyamataiban’ [From ’Underlying’ to ’Lenited’: On temporal pattern distortion in Hungarian] 3

A SZEKVENCIA IDŐSZERKEZETÉNEK TORZULÁSA 9 zat végső megformálásában, számolnunk kell a beszédkommunikáció teljes tartományának rekvizítumaival. A torzítások motívumai között több akad ugyanis, amely egy-egy lazítási vagy feszítési folyamattal közvetlen kauzális viszonyban van. Ezt illusztrálta a (6i) és a (7i) alatti példa. 1.3. Milyen ismeretelméleti csapdákat kell elkerülnünk ahhoz, hogy megbízhatónak tekinthető megállapításokra jussunk? Ez a kérdés szorosabb értelemben módszertani, mint az 1.2. pontbeli. 1.3.1. A vizsgálat stratégiája mindenekelőtt megoldhatatlannak tetsző ismeretelméleti dilemmát rejt. Amennyiben e vizsgálatokat az artikuláció bizonyos folyamataira akarjuk építeni, ezt azonban úgy, hogy a legcsekélyebb mértékben se avatkozzunk bele a spontán beszédprodukcióba, eleve lemondunk azokról a klasszikus eljárásokról (palatográíia, áramlási és nyomásviszonyok regisztrálása, elektromiográfia, és így tovább), amelyek első kézből származó adatokat szolgáltatnának arról, hogy mi történik a beszédképzés folyamán. Magyarán, vállalnunk kell annak az ódiumát, hogy az akusztikus jelben, és csakis abban keressük az artikuláció jellemzőit. A dilemma pontosabban a következő tényekre terjed ki. 1.3.2. A beszéd elemzésével foglalkozó ágazat bizonyítottnak tekintheti az artikuláció és az akusztikai folyamatok szoros, kauzális összefüggését, amelyre a fonológiai elemzés támaszkodhat (1. elsősorban Fant 1960). A fonológiák — legalábbis a legújabb időkig — apriorisztikusan fogják fel és abszolút módszertani elvként alkalmazzák, hogy a fonológia entitásai fiziológiai-akusztikai-percepciós objektumokkal korrelálnak (vö. Jakobson-Fant-Halle (1952) mint ennek az elvnek tételes kidolgozását, illetve Postai (1968) 'természetességi kikötés' [Naturalness Condition] fogalmát). Tudjuk másfelől azt is, hogy eltérő artikulációs mechanizmusok adhatnak közelítőlegesen azonos akusztikai végeredményt, így különféle szájüregi rezonátoralakzatok kombinációjával is létre tudunk hozni azonos magánhangzókat, lényegében kompenzációs jellegű képzésformákkal, mint már Jespersen (1904. 113-20) megállapította. 1.3.3. Az auditív elemzés eleve prekoncipiált mihelyt nyelvi jelek azonosításáról van szó, mert az észlelés folyamata nem független a jelfeldolgozás további lépéseitől. így például a madzag szót visszafelé lejátszva a hangszalagról, a helyes irányban természetes hallási élmény számára egyetlen szegmentumként azonosított [dz]-t fordított sorrendben [z] + [d] hangkapcsolatnak halljuk (ismeretesen ez korai és fontos érv volt az affrikáták hangkapcsolatként való felfogása mellett, vö. Kázmér 1961); és hasonlót tapasztaltam a szótagszámmal kapcsolatban a magánhangzóredukció, illetőleg a kihagyás nem egy esetében. Nyelvtudományi Közlemények 93. 1992-1993.