Nyelvtudományi Közlemények 92. kötet (1991)

Tanulmányok - Kecskés András: Nyelvtudomány és verselmélet (Nyelvészeti meggondolások egy 19. századi magyar verselméletben) [Théorie linguistique et théorie de la versification] 61

NYELVTUDOMÁNY ÉS VERSELMÉLET 69 A Szana-féle Figyelő egyik 1872-es száma ismertette Stettner Gyula értekezését A nemzeti elemről a magyar zenében.4

Ez a munka a felsőlövői „tanodái értesítőben" jelent meg. Szénfy Gusztávnak a magyar népdalok ritmusára vonatkozó nézeteit támadja, mégpedig nyelvi alapon. A magyar ckoriambus és antispastus erősen különbözik a görögtől, mivel többnyire nem első és utolsó, hanem első és harmadik szótagja hangsúlyos (pl. sárga csikóm - w 6 - ). A magyarban nem két, hanem négy ritmikai elemet kell megkülönböztetni, ti. „hangsúlyos hosszú, súlytalan hosszú, hangsúlyos rövid és súlytalan rövid szótagokat". A névtelen ismertető kiemeli, hogy Stettner szerint a dallamnak kell a szöveg ritmusához alkalmazkodnia, ellentétben azok véleményével, „kik a dolgot feje tetejére állítva, a magyar dallamokból vontak el furcsánál furcsább verstani elméleteket" (i.m. 348). A magyar szóhangsúly ritmikai szerepéről tartott felolvasást az Országos Középtanodai Tanáregyletben Babics Kálmán. Dolgozata az egylet Közlönyében jelent meg 1875-ben (Babics 1875). Fölhívta a figyelmet arra a jelenségre, amelyre korábban Hunfalvy Pál is hivatkozott (Hunfalvy 1859), hogy ti. a hosszabb magyar szavakban sokszor a képző és a rag fontosabb, mint a szótő, ezáltal a magyar szóvégi rímek „rhythmusi hangsúlya szerfölött megerősödik". Babics Kálmán néhány megállapítása már-már a szimultán verselés elméletét előlegezi: „magyar költőink a hangsúlyt sokszor az időmértékkel együtt használják a verselés alapjául, s pl. ekként a hangsúlyra is alapított chorimbust úgy emlegetik, mint kiválólag kedvelt nemzeti dalrhythmust". Ezeket a hangsúllyal és időmértékkel kialakított verslábakat „szabad chorimbusok"-nak nevezi a szerző. Következtetése: „a két verselési alap egyesítése főleg változatosság kedvéért kívánatos" (Babics 1875. 587). A magyar hangsúlyról mint a versritmus nyelvi alapjáról írott egyik legfontosabb, méltatlanul elfeledett nyelvészeti tanulmányt Barna Ferdinándnak köszönhetjük. Munkáját 1872. január 2-án olvasta fel az Akadémia ülésén. (Nyomtatásban 1875-ben jelent meg — Barna 1875). Barna szerint „a hangsúlyra nézve nálunk két ellentétes nézet létezik, egyik: a költőké, akik a magyarban a szóbeli hangsúlynak létezését tagadják, és ennek ellenében csakis a mondatbeli, másként értelmi hangsúlyt ismerik el, és a nyelvészeké, akik a szóbeli hangsúlyt egyhangúlag elfogadják s azt a magyarban a szó első szótagán lévőnek állítják". Barna a szóhangsúly hívei közé sorolja magát, fejtegetéseiből azonban kiderül, hogy jóval árnyaltabban látja ezt a kérdést, mint egyes nyelvésztársai. Először is — Hunfalvy Pál korábbi felismerését megerősítve — feltételezi, hogy „az Arany által fölfedezett magyar ütem" lényegében ugyanaz a Rövid szemle. „A nemzeti elemről a magyar zenében". Figyelő (Szana) 2 (1872)/29: 347-348. Az ismertetés alapja: Stettner (1871-1872). Nyelvtudományi Közlemények 92. 1991.