Nyelvtudományi Közlemények 90. kötet (1989)

Szemle – Ismertetések - Csúcs Sándor: Újabb votják kiadványok 199

mazású etnográfus G. Verescsagin, aki jelentős mértékben járult/ hozzá népe etnográfiájának sokoldalú leírásához. Verescsagin a szovjet korszakban is folytatta tudományos tevékenységét. Megemlékeznek a szerzők két finnugor nyelvészről is, a magyar Munkácsi Bernátról és a finn Yrjö Wichmann-ról, akik terjedelmes votják népköltészeti anyag összegyűjtésével és közlésével tettek elévülhetetlen szolgálatot nemcsak a votják nyelvészetnek, hanem a néprajznak is. A forradalom után minőségileg új korszak kezdődött a votják néprajz történetében. Űj intézmények keletkeztek, expedíciókat szerveztek. Olyan kiváló tudósok működtek ekkor, mint az elsősorban történészként ismert P. N. Luppov és a votjákok mindmáig legnagyobb költője Kuzebaj Gerd, valamint V. N. Belicer a votják ruházkodás és textilművészet kiváló kutatója. A történeti részt a 60-as, 70-es évek eredményeinek rövid felsorolása zárja. A kötet második felét (83—141) mintegy 700 tételből álló, teljességre törekvő bibiliográfia alkotja. A szerzők sajnos nem gondoltak arra, hogy egy névmutató nagyban megkönnyítette volna egyebekben példaszerű művük használatát. 6. A szerzőpár másik műve (ÜMepK 3TH0rpa$HM y^MYPTOB, Izsevszk 1984. 53+ 24 1.) egyetemi tankönyv, a votják néprajz rövid, helyenként túlságosan is rövid összefoglalása. A bevezetést a votják etnogenezissel és történelemmel foglalkozó fejezet követi, majd a gazdaságot és anyagi kultúrát, a társadalmi és családi életet, a szellemi kultúrát és művészetet ismertető fejezetek következnek. Végül a szerzők tárgyalják a votjákok interetnikus kapcsolatait és megadják a javasolt irodalom mintegy 40 tételből álló jegyzékét. A kötetet 24 lapnyi jól megválogatott illusztráció (térképek, rajzok, vázlatok) zárja. A mű legfontosabb adatai a votják népesedés alakulására vonatkoznak. 1979-ben a Szovjetunióban 714 ezer votják élt, 67,2%-uk a votják autonóm köztársaság területén. A lakosság erőteljes migrációja következtében az autonóm köztársaságban élő votjákok aránya csökken (1926-ban még 89,1% volt), s ennek megfelelően nő az oroszok aránya. Udmurtia lakosságának 58,3%-a orosz, 32,1%-a votják, 6,6%-a tatár, 3%-a egyéb (cseremisz, ukrán, baskír, csuvas stb.). A votják lakosság nagyobb része falun él (62,3%), s így részesedésük Udmurtia falusi lakosságából 57,8%, a városi lakosságból 18,5%. Az egyes városokban a votják alkosság aránya nagyon változó, 2—35% között mozog. Legnagyobb a votjákok aránya Glazovban. A votják etnikum jövője szempontjából fontos tényező a vegyesházasságok számának, illetve a kétnyelvűségnek az alakulása. A vegyesházasságok (döntő többségükben votják-orosz, kisebb számban votják-tatár) aránya a városi lakosság körében sokkal nagyobb (47,5%), mint a -falusi lakosságnál (10,4%). 1979-ben a votják lakosság 64,4%ára volt jellemző a votják-orosz, 6,4%-ára a votják-tatár kétnyelvűség. A városi lakosság körében a votják anyanyelv használata a családi szférára korlátozódik. A fenti számok láttán egyet kell értenünk a szerzőkkel abban, hogy az etnokulturális folyamatok dinamikája döntő módon a falusi lakosságtól függ. A recenzens teljes mértékben osztja a szerzők optimizmusát abban, hogy, a közeljövőben nem várható a votják etnikai identitás jelentős hanyatlása, de az a véleménye, hogy a votják etnikum hosszú távú megőrzéséhez az egész votják társadalom, s különö-206