Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)

Tanulmányok - Varga László: Hozzászólás egy hangsúlytanulmányhoz [Remarks about a paper on stressing] 53

intonációs kifejezésbe (dallamhídba) kerülhet. Hiszen a szabály a (17a) példámból automatikusan a (17b)-t állítaná elő, és ez ellentmondana a magyar beszélők nyelvérzékének: (17a) 1 1 Egy ismerősöm megbolondult. (17b) 1 2 Egy ismerősöm megbolondult. Csakhogy ez az érv fordítva is működik. Ha a (17a)-féle mondatok léteznek, akkor ez érvül szolgál a bal szélső elem erősebb hangsúlyozást kötelezően előíró É. Kiss-féle hangsúlyszabály ellen. É. Kiss (1988) szerint a Varga (1986)-ban említett nyelvészek közül többen azért hiszik, hogy a T pozícióban is lehet főhangsúly, mert „azok a kifejezések, melyeket főhangsúlyos topicnak vélnek, főhangsúlyos kvantifikált kifejezések". Majd hozzáteszi: „ezeket — legalábbis a jól-t, az egészen-t és hasonlókat — Brassai F pozícióban állóknak, a fókusz (azaz nála jelző) részének tekintette." Nos, ebben Brassai nem volt ilyen világosan értelmezhető. Mivel lehetetlennek tartotta, hogy az ige előtt egynél több bővítmény kapjon akcentust (hacsak nem mellérendelt bővítmények azok), Brassai tiltakozott a (18) alatt bemutatott hangsúlyozás ellen: (18) 1 1 Az állam érdeke is azt kívánta, hogy ... Azt állította, hogy csak a (19a) és (19b) helyes (vö. Brassai 1889. 401-402): (19a) 1 Az állam érdeke is azt kívánta, hogy ... (19b) 1 Az állam érdeke is azt kívánta, hogy ... Brassai a (19a)-t tartotta valószínűbbnek, és abban a pozitív kifejezést (az állam érdeke is) inchoativumnak (topicnak) tekintette. Mások viszont úgy ítélték, hogy a (18) is helyes. Csakhogy ebben a mondatzöm hangsúlyos része (az F pozíció) már