Nyelvtudományi Közlemények 89. kötet (1987-1988)
Szemle – ismertetések - Rédei Károly: Mikko Korhonen: Johdatus lapin kielen historiaan 226
számát jelöli. — (c csoport) öslapp *-sëk < korai ősfinn *~sa/sä+k vagy *-sa/-sa + t. Pl.: lpN -sek (ëllusek 'éljenek'). A permi nyelvek alapján csak * —k többeszám-jel tehető fel (zürj. boáta-sQ , votj. baéto~zi 'vesznek'), mivel a *-t — mint erre már fentebb utaltunk — a nem-első szótagi helyzetben nem tűnik el. A finn és a lapp nyelv igei személyragjai az egyezések mellett számos eltérést is mutatnak. Ezenkívül a lappban a jelen és a múlt idő személyragjai is több vonatkozásban különböznek egymástól. A korai ősfinnre rekonstruálható rendszerben mind a jelen, mind a múlt idő 1. és 2. személye személyes névmási személyragot tartalmazott. Ezzel szemben a jelen idő 3> személyében igenévi alak szerepelt (-ja, -pa , -*, a kettős számban az -n, a többes számban a-t jel járult hozzájuk), a múlt idő 3. személyét viszont 0 morférna — vagyis puszta -j múltidő jeles alak — jelölte (a j múltidő-jel után a kettős számban -nen, a többes számban n vagy t számjelölő morférna állott (285—287). A finnugor nyelvekben a praesens egysz. 3- személyét különféle módon fejezik ki: a) puszta igető, b) személyes névmási elem, c) igenévképző. Az alapnyelv korában a cselekvőt jelentő deverbális névszóképző (igenévképző) ambivalens értékű lehetett: 1. a névszói állítmány kifejezésére szolgált: *kala elävä 'a hal élő', *kala suuri 'a hal nagy'; 2. a jelen idejű paradigma tagja volt: *kala elävä 'a hal él' (vö. elän 'élek', elät 'élsz'). A névszói állítmánnyal rendelkező alapnyelvi rendszerben tkp. bármely cselekvőt jelentő deverbális névszóképzőnek lehetett ilyen ambivalens értéke: *kala eläpä /eläjä/eläk. Ez a hosszú ideig tartó ingadozás magyarázza a nagy különbségeket az egyes finnugor nyelvekben a jelen idő egyes szám 3- személyében. Nem jelölt személyi formaként az egyes szám 3. személye könnyen válhatott olyan alapkategóriává, amelyből később több személyragos alak keletkezett. Például a lappban: *menepa -*• tbsz. 1. sz. *mene+pä, ktsz. 2. sz. *mene±pä-hta-hn } tbsz. 2. sz. *meneipä-t-tä; *menejä -*• ktsz. 1. s?.. *mene+jà-i-n. Ugyanígy a finnben is: *menek -*• tbsz. 1. sz. *mene+k+mä+k , *mene+fc+ täfk. Ezekből a formákból egyúttal arra is következtethetünk, hogy a kopula nélküli névszói állítmány valaha nem csupán a 3-, hanem az 1. és a 2. személyben is lehetséges volt (286—287). A lappban az a másodlagos jelen időt jelölő szerepet kapott: lpN guoddam, -k , guod'da 'hordok stb.' Hasonló jelenség figyelhető meg a zűrjén igeragozásban is (Rédei, Chrest-Syrj. 79). Korhonen az igék névszói alakjait a 287—301 . lapon tárgyalja. A lapp főnévi igenévképzővel (őslapp *-dék < korai ősfinn *-tak/-tak) kapcsolatban megjegyzem, hogy a m. -t, -tt melléknévi igenévképző közvetlenül nem függhet össze a *-ta/-tä elemmel, minthogy gemináta *tt? képzőből magyarázható meg (Radanovics: NyK 60: 421—424). A lapp összetett igeidők a perfectum és a plusquam-perfectum. Struktúrájuk nagyon hasonlít a finn összetett igeidők felépítésére: a létige (iae-) finit alakjaival és a főige múlt idejű melléknévi igenevével képezik őket. Az -m participium nagyon elterjedt az uráli nyelvek összetett igeidőiben, így verbum finitumként való alkalmazása nagyon ősi lehet, jóllehet perfectumi funkcióban való megszilárdulása az egyes nyelvek külön életébe tartozik. Az uráli nyelvek közül csak a finnségi nyelvek és a lapp használnak kopulát a predikatív mondatokban. 240