Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)

Tanulmányok - Kemény Gábor: A nyelvi kép mibenléte és befogadásának mechanizmusa az újabb stilisztikai elméletek tükrében [The Nature and Perception of Linguistic Image in the Light of Recent Stylistic Theories] 39

A NYELVI KÉP MIBENLÉTE 43 a figure-ről (,,a jel és az értelem közötti eltérés mint a nyelvezet belső tere"), amelybe belefér a hagyományos trópus-fogalom., sőt aránylag még arra illik rá a legjobban. Bonheim (1975/77. 72) pedig már mindenben egyenlőségjelet tesz trópus és alakzat közé. Ám ha jobban megnézzük az ókori forrásokat, azt láthatjuk, hogy éppen a legnagyobb hatású rétornak, Quintilianusnak a szónoklattanában külön könyvben vannak tárgyalva a trópusok és a figurák (VIII. 6., ill. IX. 1—3.), azaz őnála a trópus nem alosztálya a figurá-nak. (nem az Lausbergnól sem : 1960. I: 282—307, ill. 308—455). A klasszikus — elsősorban a római — retorikán alapuló magyar iskolai hagyományban (összegezi : Szathmári 1961. 528—30, ill. 418) is külön, egymásnak alá nem rendelt csoportozatot alkotnak a szóképek és az alakzatok. Tehát ha alakzot-nak. neveznénk a nyelvi képeket, egy meglehetősen szilárd és elterjedt terminológiai konvencióval találnánk szembe magunkat, amely ilyen jelenségeket társít az alakzat (figura) fogalmához : szóismétlés, halmozás, fokozás, szókihagyás, szórendváltoztatás (szóalakzatok), ill. felkiáltás, megszólítás, kérdés, párhuzam, ellentét, nagyítás, látomás, irónia, szójáték (gondolatalakzatok ; 1. Szathmári: i. h. 418). De még ha arra az álláspontra helyezkedünk is, hogy a kép besorolható az alakzatok közé, s így nevezhető alakzat-naik, akkor sem volna szerencsés ez a szó választás, oly sok mindent foglal magában az alakzat elnevezés. Nem véletlen, hogy például Vígh Árpád az alakzat-ot az RG terminusai közül a legátfogóbbal, a metabolá-va\ azonosítja (1981. 430, 488 ; 1982. 299). Ez sokkal tágabb, sokkal gazdagabb tartalmú kategória, mint az, amelynek mi itt nevet keresünk. így hát elesik az alakzat vagy a figura elnevezés is (egyébként se többi jelentésük, se szóhangulatuk nem kellemes, és továbbképzésre vagy összetételre is kevésbé alkalmasak, mint a kép). c) Kettőskép. — Zalabai Zsigmond csehszlovákiai magyar író és kritikus a nyelvi képeken „tűnődő" kismonográfiájában a kép, szókép, trópus megnevezéseket szinonimákként használja, de nincsen velük megelégedve : egyaránt elveti mind a terminológiailag „agyonterhelt" kép-et, mind az — egyébként vitathatóan — ,,semmitmondó"-nak minősített szókép-et (1981. 25—37). Helyettesítésükre neologizmust alkot, a kettőskép kifejezést, melyet így határoz meg : „önmagára + rejtvényszerűen valami másra is utaló kép" (35 ; már itt megjegyezném, hogy nem világos, hogyan utalhat valami saját magára). Zalabai a kettőskép-et a továbbiakban gyűjtőnévként alkalmazza, jóllehet az a fenti definíció szerint legfeljebb az egyszerű metaforára (esetleg még a szinekdochéra) vonatkozhatna. Később ad egy másik meghatározást is a kettősképről: „két jel szemantikai kölcsönviszonya" (54), ami ellentmond a korábbi definíciónak. Az csak az implicit szóképekre illett rá, ez pedig épp azokra nem érvényes (ugyanis a „két jel"-en Zalabai a szövegelőzményből kivehetően a nyelvi kép két főelemét, „tag"-ját érti, azok közül pedig implicit kép esetén csak az egyik van jellel képviselve). Végeredményben azonban mind a két értelmezésében tautologikus ez a kettőskép elnevezés, hiszen a kettős látás, kétféle szempontból való ábrázolás mindenfajta nyelvi képnek definíciószerű sajátsága. Tehát nemcsak a „költői metaforára" igaz, hogy „két jelentés, két valóságvonatkozás, két tárgykép [= denotátum] hat [benne] egyszerre" (53), hanem a többi képtípusra is, mindre ! Hisz éppen ez a lényege a „képszerű", „képletes", azaz közvetett, kettős fénytörésben való megjelenítésnek, ettől kép a kép. Vagyis az olyan