Nyelvtudományi Közlemények 88. kötet (1986)
Tanulmányok - Kiefer Ferenc: A modalitás fogalmáról [On the Notion of Modality] 3
10 KIEFER FERENC Most már pontosabban meg tudjuk mondani, hogy milyen nyelvi jelenségeket takar a modalitás akkor, ha azt mondjuk, hogy a modalitás az, ami a szükségszerű és lehetséges fogalmával függ össze. Láttuk, hogy lehetséges az, ami egy adott beszédháttórrel kompatibilis, és hogy szükségszerű az, ami egy adott beszédháttérből következik. Ami változik, az a beszédháttér, a kompatibilitás és a következmény relációk változatlanok. A lehetségest vagy szükségszerűt megfogalmazó mondatok is kijelentések, s ennek következtében lehetnek igazak vagy hamisak. Nem kétséges, hogy a logikai modalitás-fogalmat alapul véve igen sok nyelvi jelenséget sorolhatunk a modalitás körébe. A logikai fogalmak segítségével írhatjuk le a -hatj-het képző és a kell modális segédige legtöbb használatát,15 a „lehet", „lehetséges", „valószínű", „föltehető", szabad", „tilos" stb. modális elemek viselkedését, a (17) (a) — (b) mondatokban bemutatott relatív modalitást. A definíció szerint azonban nem tartozik a modalitáshoz a mondatfajták funkciójának vizsgálata, sem pedig a logikából ismert ún. kijelentésattitűdök tárgyalása. Az utóbbiakra példa a (1) (a) —(c). (18) (a) Pisti tudja, hogy Anna elment. (b) Pisti úgy gondolja, hogy Anna elment. (c) Pisti kételkedik abban, hogy Anna elment. Ezekben a mondatokban a „Pisti"-vel jelölt személynek az „Anna elment" tényállással kapcsolatos attitűdjei fejeződnek ki. Ezek az attitűdök azonban nem hozhatók kapcsolatba a „lehetséges" és a „szükségszerű" fogalmaival. Van azonban olyan eset is, amikor a logikai módszerek csődöt mondanak annak ellenére, hogy a lehetséges és a szükségszerű nyelvi kifejezőeszközeivel van dolgunk. És ebben az összefüggésben térhetünk vissza a (12) (a) —(b) példákra. Ahhoz nem férhet kétség, hogy ezekben a mondatokban is lehetőségről, illetve szükségszerűségről van szó. Ezek a mondatok azonban egy lehetséges világban sem lehetnek állítások. Következésképp nem lehetnek egy lehetséges világban sem igazak vagy hamisak. Ez tehát azt jelenti, hogy a (12) (a) —(b) mondatok nem írhatók le igazságfeltételez segítségével.16 A hasonló példák könnyen szaporíthatok. Vö. (19) (a) Pisti Annával találkozhatott. (b) Pisti talán Annával találkozott. (c) Pisti valószínűleg Annával találkozott. 15 Az aletikus, episztemikus, deontikus, buletikus, circumstantialis és diszpozicionális használatról van szó. Nem világos, hogy a logikai fogalmak hogyan használhatók a 12. jegyzetben említett jelentések jellemzésére. Nyilvánvaló továbbá, hogy a -hatj-het „szubjektív episztemikus" használata nem azonos a logikából ismert episztemikus lehetőséggel. Vö. Kiefer 1985-öt és a „szubjektív modalitás" fogalmát illetően Lyons 1977-et. 16 Ezek a mondatok óhajtó mondatokhoz hasonlítanak, ami nem meglepő, hiszen az óhajtó mondatok is óhajt, kívánságot fejeznek ki. Az, hogy a (12) (a) — (b) mondatok jelentése nem írható le igazságfeltételek segítségével, nem jelenti azt, hogy a buletikus modalitásra ez általánosan érvényes. Vannak olyan buletikus modalitást kifejező mondatok, amelyek logikai módszerekkel kielégítő módon jellemezhetők. Például (a) Kell, hogy Árpád legyen a vezérünk. (b) Árpád lehet a vezérünk. Az (a) mondat így értendő: A kívánságaim szempontjából szükséges, hogy Árpád legyen a vezérünk", a, (b) mondat pedig így: „Ami a kívánságaimat illeti, fennáll annak a lehetősége, hogy Árpád legyen a vezérünk".
