Nyelvtudományi Közlemények 87. kötet (1985)
Tanulmányok - Honti László: Széljegyzetek instabil tövű igéink történetéhez [Randbemerkungen zur Geschichte der ungarischen Verben mit instabilem Stamm] 49
INSTABIL TÖVŰ IGÉINK 61 egyharmadában. Összevetve a többi igével és a fentebb tárgyalt alunni ~ aluni tanulságaival, azt hiszem, túlzott fontosságot nemigen tulajdoníthatunk neki, éppúgy elírás, következetlenség lehet, mint a szintén JókK-beli meni a mennivei szemben. A RMG1. anyagában vannak a mássalhangzó-kapcsolatra végződő igéknek (pl. mond, tart) és a vét-nek nn-t tartalmazó infinitivusai is. Ez a körülmény vajon használható-e érvül egy állítólagos *aluni > alunni, *alunék > alunnék (és *ëni > 'enni, *'énék > ennék) geminálódás mellett ? Kétlem, mert a) csak a főnévi igenévben van adatolva, feltételes módban egyáltalán nincs, b) semmi nyoma az ilyen geminált nn-es alakoknak mai nyelvünkben és nyelvjárásainkban, c) ha a tartanni csakugyan nn-t takart volna, és ha az aludni dn-]e csakugyan nn-hol keletkezett volna, talán várhatnánk, hogy a tartani és az állítólagos, régi tartanni mellett Hartadni is felbukkanjon, márpedig efféle alakokat nem sikerült találnom. 1.3.1. Az al(u)szik, fek(ü)szik stb. igék tőtani viselkedése szembeötlően emlékeztet a tësz, vesz-félékére, azzal a különbséggel, hogy ez utóbbiak nem mutatnak d-a tövet, legalábbis a köznyelvben és a nyelvjárások többségében nem. Különbség az is, hogy az előbbiek magánhangzós töve labiális magánhangzóra végződik, ill. e vokális d-a tövükben is szerepel : aluszik, feküszik, aludt, feküdt, v-a tövük pedig elbeszélő múltjuk későbbi alakváltozataiban : pl. aluvám, alvám, vö. régebbi alúm és a mai névszói származékokban jelentkezik, pl. fekvő, fekvés. Budenz ezt a v-t, amely a megelőző magánhangzót labializálta, reflexi vumképzőnek tekintette, amely az intranzitív igék alanyának állapotváltozását fejezte ki (Budenz 1884—94.105). Kräuter is hasonlóan vélekedett : „Ezeknek az igéknek a tempustöve -u-, -ü- refl. képzőre végződött" (Kräuter 1913. 335). Horváth (1941. 131 —133) és Bárczi (1958b. 61—62) ezt elutasítják, a v megjelenését a tësz, vësz stb. analógiájával magyarázzák. Bárczi szerint azért nem lehet Budenz álláspontja helytálló, mert „a reflexív képző csak egyes igealakokban mutatkozik" (Bárczi 1958b. 62), Nyíri (1980. 303—304) pedig hiátustöltői eredetűnek mondja. Márpedig Budenz állítása igencsak hihető : az al(u)szik tőtípusú igék — legalábbis eredetileg állapotváltozást is kifejeztek, és éppen az ilyen igék gyakran használatosak az obi-ugorban is passivumjellel, tehát tulajdonképpen mediális igeként, pl. osztj. Kaz. ïkeA wöjdmsa (pass.) 'der Mann ist eingeschlafen', Ko. mëntd %ättet %uttaj (pass.) 'der Tag seines Wegganges tagte' ~ O %aleudt %bths (act.) 'másnap virradt', vog. T jil-ajdwst (pass.) 'sie sanken in Schlaf, aineum [= ajnëw&m] (pass.) ['elaludnék'] ~ P jal-ojndm éitdl 'während meines Einschlafens' (oj- tő -\- -nd a folyamatos melléknévi igenév képzője + -(d)m személyjel), P kätdy polwdy (pass.) 'es frieren (ihr) die Hände' ~ ketdrnd pöl'ds (act.) 'es fror glatt, zu Glatteis'. — Tehát Budenz magyarázatát helyesnek látom, és a korai ősmagyarra teszem az al- ~ (*atew- > *aluw- >) alu- ~ alv- tőalternáció kialakulását. 1.4. Azonban nemcsak al(u)szik típusú igéinknek van d-s változata, hanem a vasz-féléknek is. Az elmúlt századokban leggyakrabban a hisz igét vetették papírra d-s tő változattal, a hidni főnévi igenévben. A nyelvtanírásban is erre figyeltek fel először. A megfigyelés Geleji Katonától származik : ,,Ki igy Jzoll : . . . hidni, 's ki' hinni" (Magyar Grammatikatska. 1645. 322) (idézi Horger 1913. 339 és Pánity 1913. 175).