Nyelvtudományi Közlemények 86. kötet (1984)

Tanulmányok - Kiefer Ferenc: Szemantika vagy pragmatika? [Semantics or Pragmatics?] 5

SZEMANTIKA VACfY PRAGMATIKA? 7 Könnyen belátható, hogy a perlokúció fogalma sem alkalmas a megnyilatkozások jelentésének meghatározásához, hiszen a megnyilatkozások és a perlokúciós hatások között nincs egy-egyértelmű megfelelés.2

Más szóval, ugyanaz a perlokúciós hatás elérhető egymástól egészen különböző megnyilatkozásokkal és egy adott megnyilatkozással különféle perlokúciós hatások érhetők el. Például az „Ezt nem teheted meg !", „Tiltakozom az ellen, hogy ezt megtedd !", „Ne tedd ezt meg !" megnyilatkozások mind alkalmasak a belátás („Belátom, hogy helytelen lenne ezt megtennem") perlokúciós hatás elérésére annak ellenére, hogy e megnyilatkozások nem jelentik ugyanazt. Másrészt ugyanezek a megnyilatkozások bármelyike a belátás ellenkezőjét is eredményezheti a hallgatóban, a perlokúciós hatás lehet például: „Most meggyőztél, hogy meg kell ezt tennem." A fentiekből következik, hogy a megnyilatkozások jelentése csak az illokúciós aktusok segítségével közelíthető meg. De vajon van-e megfelelő korreláció jelentés és illokúciós aktus között ? Nyilvánvaló, hogy ha van ilyen korreláció, ez nem állhat fenn egy egyedi, konkrét aktus és a jelentés között, hiszen a megnyilatkozás szempontjából közömbös, hogy az „Ezt nem teheted meg !" beszédaktus 1983. január 31-én hangzott el Kovács József szájából. A korreláció kérdése tehát csak illokúciós-típusra (és nem ,,token"-re) vonatkoztatva vethető fel. A megnyilatkozás jelentésének jellemzésére azonban még az illokúciós aktus típusai sem használhatók fel, hiszen például a „Holnap este meglátogatlak" megnyilatkozás kifejezhet ígéretet, ténymegállapítást, figyelmeztetést, fenyegetést annak ellenére, hogy ez a megnyilatkozás nem többértelmű, vagy legalábbis nem úgy többértelmű, mint a „török követ" vagy a „szülők szeretete" kifejezések. Ha tehát a megnyilatkozások jelentésének meghatározásához az illokúciós aktus típusa fogalmát használnánk fel, akkor a megnyilatkozásoknak olyan szemantikai többértelműséget kellene tulajdonítanunk, amelyekkel azok nem rendelkeznek. Adekvátabb jellemzést kaphatunk, ha az illokúciós aktusok típusa helyett azok terjedelmét vesszük figyelembe. Például az „Azt parancsolom, hogy menj el !" terjedelme az illokúciós típusok szempontjából szűkebb, mint a „Menj el !" megnyilatkozásé, mivel az utóbbi (de nem az előbbi) a parancson kívül kifejezhet tanácsot és ösztönzést is. A „Menj el moziba !" lehetőségei is korlátozottabbak, mint a „Menj el !" megnyilatkozáséi, hiszen nem használható akkor, ha pl. iskolába menésről van szó. Hasonlóképpen a „Menj el moziba a barátoddal !" illokúciós lehetőségei szűkebbek, mint a „Menj el moziba !" megnyilatkozáséi, mivel „specifikusabb" parancsot fejez ki és nem használható például akkor, ha azt akarjuk megparancsolni valakinek, hogy a barátnőjével menjen moziba. Ugyanakkor „A higany fém" és a „Menj el !" megnyilatkozások illokúciós lehetőségeinek nincs közös eleme: a két megnyilatkozás egészen mást jelent. A „Gyere be !" és a „Lépj be !" megnyilatkozások illokúciós lehetőségei pedig azonosak: a két megnyilatkozás (nagyjából) ugyanazt jelenti. A beszédaktus-elmélet komoly eredményeket ért el a megnyilatkozások illokúciós lehetőségeinek jellemzésében. Kitüntetett szerephez jutottak az ún. performatív igék, vagyis azok az igék, amelyek a megnyilatkozások illokúcióját explicitté teszik. Ilyenek az ígér, parancsol, fenyeget, figyelmeztet, vádol, esküszik, 2 Ennek ellenére, mint alább látni fogjuk, Paul Grice a perlokúció alapján próbálja meg a jelentést megmagyarázni.