Nyelvtudományi Közlemények 86. kötet (1984)

Tanulmányok - Z. Csaba Katalin: A Magyar Nyelv LI–LXXV. évfolyamának mutatója 298

298 SZEMLE - ISMERTETÉSEK inkább feladva kezdek hinni a szerzőnek, hogy a jel tudománya (de hol van ez már az első zooszemiotikai programoktól !) és az élet tudománya elkerülhetetlenül implikálja egymást, s kétségtelen az is, hogy ez a felismerés valóban adhat új tartalmat például a „természet könyve" évezredes metaforájának. Mindezek nyelvészetileg operacionalizálható tanulságai azonban egyelőre igen távolinak tűnnek még. HORÁNYI ÖZSÉB A Magyar Nyelv LI—LXXV. évfolyamának mutatója Szerkesztette Szemere Gyula. Akadémiai Kiadó, Budapest 1983. 320 1. A Magyar Nyelv olvasóinak örömére és megelégedésére szolgálhat, hogy még négy év sem telt el a folyóirat 75. kötetének és az 51—75. kötet mutatójának megjelenése között. Szemere Gyuláé a szerkesztés érdeme. Rövid előszavában a Magyar Nyelv 1—50. és a Nyelvtudományi Közlemények 1—50. kötetének mutatóját is szerkesztő előd, Juhász Jenő elveihez csatlakozik Szemére, majd tájékoztat a változásokról, és tanácsokat ad az új mutató használatához. Ezek a tanácsok kis számúak, de többre nincs szükség, mert a felépítés logikus, egyszerű ós áttekinthető, a szerkesztő bízik a mutató használójának várható tájékozottságában és „gyakorlatias" gondolkodásában. Szerényen húzódik meg itt a szerkesztés leglényegesebb elvi újítása : a bokrosítás elkerülése. Az előző mutatókból elég nehéz volt az egy-egy hangra, képzőre vonatkozó adatokat megkeresni az olyan nagy terjedelmű tárgyszócikkekből, mint a „hangok és hangcsoportok", „igeképzők" stb. Az új szerkesztésmód gyakran egyetlen pillantásnyi feladatot ró ezen adatok keresőjére. A hagyománynak megfelelően a mutató három fő része a tartalom-, a tárgy- és a szómutató. A tartalommutató szerepe nem több és nem kevesebb, mint bármely könyv tartalomjegyzékéé, ahol nem szokás más helyről származó információt és ismeretet közölni, illetve felhasználni. Ez a tartalommutató is a szerzők nevének a folyóiratban megjelent formáihoz ragaszkodva sorolja fel a tanulmányokat, cikkeket, adatközléseket, ismertetéseket és egyéb közleményeket. A betűrendet meg nem bontó névváltozatokat ugyan összevonta a szerkesztő, de Rédei (Radanovics) Károly írásait a bevezetőben ellenpéldaként említve, talán azt a nem kívánatos következményt idézte elő, hogy a nyelvészek körében (nem feltétlenül a nyelvészetben) járatlan kezdő kutató és a jövendő tudománytörténésze töprengeni kezd, vajon rejt-e a névsor más ilyen esetet is, és melyek azok. Az egyes cikkek megjelenésük sorrendjében követik egymást a mutatóban. Az ismertetések, bírálatok megkülönböztetés nélkül sorakoznak közöttük, ami szerzős művek esetében ugyan nem hagy kétséget, de tanulmányköteteknél nem magától értetődő (pl. Zaicz Gábor: A finnugor őshaza nyomában, Nagy Ferenc: A nyelvtudomány ma). Az ismertetett műveket egyébként a szerző neve és a cím szerint a tárgymutatóból lehet kikeresni. A tartalommutatót az aláíratlanul megjelent írások, illetve az arcképeknek és a mellékleteknek ugyancsak az időrendet követő felsorolása zárja. A tárgymutató alapja a magyar nyelvi tények betűrendes mutatója. Ebbe van beleépítve más nyelvek anyaga az illető nyelv nevének a kezdőbetűje szerint. A Magyar Nyelv esetében ez az eljárás megengedhetőnek, sőt hasznosnak tűnik. Öt, időben arányosan eloszló kötet (az 55., 60., 65., 70., 75.) témáit „beskatulyázva" a következő megoszlást találtam: a cikkek 43,2%-ának magyar nyelvtörténet, 19,5%-nak magyar nyelvleírás, 11,2%-nak nyelvművelés, 6,3%-nak nyelvjáráskutatás, 7,2%-nak tudománytörténet, 4,8%-nak magyar őstörténet a témája. Csak 4,7% az általános nyelvészeti, és csupán 3,1% az idegen nyelvi téma. A tárgymutatónak ez a felépítése csak az általános nyelvészet egyes tárgyszavait rejti el, illetve azzal a következménnyel jár, hogy pusztán a mutatóból nem lehet tudni, egy-egy jelenség általános nyelvészeti vagy konkrét magyar nyelvi tárgyalását olvashatjuk a jelzett helyen. A fokozódó általános nyelvészeti érdeklődés, a magyar témájú cikkek ugyancsak erősödő általános nyelvészeti szemlélete, valamint a folyóirat jellege azonban — azt hiszem — ebben a mutatóban nem az anyag gyakran csak merev, mechanikus módszerrel megvalósítható szétválasztását, hanem a' megvalósult gyakorlatot indokolja.