Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Lőrincze Lajos: Beke Ödön és a magyar nyelvtudomány 257

BEKÉ ÖDÖN ÉS A MAGYAR NYELVTUDOMÁNY 263 bevonva most már a munkatársak közé azokat a fiatal (akkor fiatal) nyelvészeket is, akik eddig nem nagyon szólaltak meg a Nyelvőrben. A Nyelv és iskola rovatban Honti Rezső és Trócsányi Zoltán neve mellett például Balázs János, Benkő Loránd, Deme László, Takács Etel és mások nevét látjuk. Beszámol a lap a nyelvtudomány fontos munkálatairól például a készülő magyar és szlovák nyelvatlasz anyaggyűjtésének állásáról, módszeréről. Mintaszerű cikksorozatot közöl a lap a régi magyar személynévadásról, Benkő Lorán tollából. Gazdag anyagot talál az olvasó a „Nyelvjárásaink" rovatban is. A nyelvművelés is nagyobb teret kap az eddigieknél, bár még az elvi cikkek, tanulmányok váratnak magukra. Továbbra is nagy helyet kapnak a lapban a szó- és szólástörténeti adalékok, nemcsak a „Magyarázatok" rovat, hanem a Levélszekrény is főként ilyen anyagot tartalmaz, de már megjelennek az adalékok mellett az összefoglaló, igényesebb cikkek is. Változás az is a megelőző évfolyamokhoz képest, hogy a könyvismertetések régi dömpingje véget ér, s megjelenik az újabb kiadványok valóban nyelvi szempontú szemléje. 1953-ban a lap gazdája az MTA Nyelvművelő Bizottsága lett, a szerkesztőség névsora: Beké Ödön, Bárczi Géza, Bóka László, Fábián Pál, Illyés Gyula, Kodály Zoltán, Lőrincze Lajos, Tompa József. S még ebben az évben — mint a Nyelvművelő Bizottság titkára — én kaptam megbízást a felelős szerkesztői tisztségre. Beké Ödön kapcsolata természetesen nem szűnt meg a Nyelvőrrel, a lap munkatársa, a szerkesztő bizottság tagja maradt haláláig. A szerkesztőség munkáját továbbra is támogatta, tárgyilagos, tudományos meggyőződésének megfelelően. Ez a tárgyilagosság, a tények tisztelete, az igazságnak, a nyelvtudomány érdekeinek minden fölé való emelése jellemezte egész munkásságát, így szerkesztői tevékenységét is. Félreértés ne essék: tudom én (személyes tapasztalatból is), hogy Beké Ödön nem volt a minden áron való kiegyezés embere. Harcos, indulatos, néha szubjektív is volt, de — sohasem az igazság, a tudomány rovására. Tudományos meggyőződését sohasem tagadta meg. Csak emlékeztetek az egykori marrista vitákra. A marxizmus álarcában jelentkező marrizmusnak — ismertetés formájában — helyet adott lapjában, de amikor egyik munkatársa (szerkesztőségének tagja) a magyar és a finnugor nyelvtudomány eddigi megbízható eredményeit kérdőjelezte meg az új tannal, megvált ettől a munkatársától. Azt is mondhatom, hogy személyek elleni méltatlan támadásokban sohasem vett részt, erre nem adott helyet folyóiratában. Azaz: egy kivételt mégis említhetek E. J. Tompa Józsefnek Magyar Nyelvismeret c. könyvét bírálja, főként politikai jellegű kifogásókkal. Tompa szerint a nyelv összetartó erő a nemzet tagjai között. A recenzens: „Ezzel a mondatával Tompa megmutatja, hogy nem ismeri a marxizmus állásfoglalását a nyelvre vonatkozólag. . . .nem az anyanyelv dönti el a közösséghez való tartozás kérdését, hanem egy politikaigazdasági rendszerhez való tartozás." Majd tovább: Tompa sovinizmusra nevel azzal, hogy idézi Kosztolányit: „Az a tény, hogy az anyanyelvem magyar . . . életem legnagyobb eseménye." A „könyvismertetés" summája: „Kerüljön ez a reakciós Szinnyei képével díszített reakciós könyv mennél hamarabb a zúzóba, ne rontsa tanítóink világnézeti nevelését" (73: 371 — 374).