Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Kovács Éva: Bolla Kálmán (szerk.): Fejezetek a magyar leíró hangtanból 223

226 SZEMLE - ISMERTETÉSEK (ISPhS) által javasolt átírás neve francia rövidítésben (APhl) szerepel, míg Bollánál következetesen az angol elnevezésből származó rövidítés szerepel (IPA) — International Phonetic Alphabet. Országh László Angol—magyar nagyszótára a nemzetközi fonetikai társaság nevét kétféleképpen is felveszi: A. Ph. I. = Association Phonétique International ; illetőleg : IPA — International Phonetic Association. Az előző a francia név franciás rövidítése ; a utóbbi a társaság angol nevéé. Csakhogy Bolla az IPA betűszót nem a társaság, hanem a fonetikai ábécé nevéül szánja. Kérdés : összhangban van-e ez a nemzetközi gyakorlattal? Molnár József a magyar beszédhangok atlaszában a társaság francia nevéből ,,APhI-féle" vagy ,,APhI-átírás"-ról beszél (31), nem az ábécére utal. Örvendetes lenne, ha a terminológiai sokféleséget nem szaporítanánk ott, ahol már kialakult és jó hagyományaink vannak. Éppen a szerző hívja fel arra a figyelmet, hogy a tudományok egyre egyetemesebbé válásával mindinkább az egységes jelölésekre kell törekednünk. Nálunk pedig az APhI-val szemben inkább a Setälä-fele, illetve a magyar egyezményes átírás használatos. Csak mellékesen jegyezzük meg, milyen súlyos nehézséget okoz a közoktatásban meg az egyetemeken is, hogy a Setälä — átírás mellett — amivel idestova egy évszázada dolgozik a magyar és finnugor nyelvészet — meg kell tanítani ezt a nyugati rendszert is, sőt harmadikként a magyar népnyelvi átírást, hiszen a nyelvjárási stúdiumban anélkül nem lehet elolvasni egy nyelvatlasz-térképet sem. Bolla megadja a magánhangzók és mássalhangzók alaptípusainak jelölésére használatos egyezményes jeleket az APhl (szerinte IPA) átírásban, majd alkalmazza ezt a rendszert a magyar hangállományra (i. h. 29—30 és 33—4). Kiegészítésül elkészíti a magánhangzók minőségi és mennyiségi eltéréseinek jelzésére használatos mellékjelek táblázatát is (i. h. 30, 32), bemutatja az így nyert fonetikus jeleket, például (i), (»), mediális képzésű ; (i'), (e'), (a') labiálisabb képzésű stb. Itt az olvasó kezdi úgy érezni : nem sok választ el attól, hogy ez a rendszer utolérje bonyolultságában a Setälä átírását. A szerző fontos megjegyzéseket ég javaslatokat fűz a magánhangzók átírásához ott, ahol az eddigi APhI-rendszer sem volt következetes. Például a legalsó nyelvállású magánhangzók átírása a módosítás szerint : ([se] — palatális illabiális és [Œ] palatális labiális ; [a] — veláris illabiális és [a] veláris labiális. Ezzel a legalsó nyelvállású magánhangzók átírása teljesen egyértelművé tehető, de kérdés : tudják-e majd szedni a nyomdák ? Javasolja továbbá a magyar nyelv alsó nyelvállású veláris labiális hangjának egyértelmű jelölésére az [o]-t, szemben a Molnárnál, Szendénél, Magdicsnél, Simonnál használt [a]-val. Bolla azzal érvel a mindenképpen örömmel fogadható egységesítés mellett, hogy e hangnak akusztikai és percepciós kísérletei egyaránt az új jelölés mellett szólnak. Kitér még az ugyancsak vitás palatális illabiális hangok (az ún. ,,e" típusú) jelölésére is, valamint a hosszú—rövid hangzópárok minőségi megkülönböztetésének olykor indokolatlan voltára. Néhány, elsősorban az egyetemi oktatásban már bevált módszerbeli kérdésre szeretném itt felhívni a figyelmet. A magyar magánhangzó rendszer fonetikus átírásának táblázatára és a későbbi fiziológiai és röntgen képek alapján készült arcsémákra vonatkozik a megjegyzés. Helyesebb lenne a jobb és bal oldalt felcserélni mindkét esetben. A megszokás is ezt diktálja, hiszen az írás iránya balról jobbra halad, jobbra van tehát az „előre". A hanghasonulások irányának megjelölésekor is így élünk az előre — ós hátraható hasonulás fogalmával. Helyes lenne, ha a fiziológiai séma és a hangrendszer-ábra is ennek megfelelő irányú és állású lenne, vagyis : jobbra van előre és balra van hátra. Az arc keresztmetszetében is jobbra legyen a száj, az orr. Ha most az arc-séma aljára a csúcsból induló magánhangzó-rendszert (vö. Molnár, A magyar beszédhangok atlasza 20 ; 31) ráhelyezzük, pontosan el tudjuk képzeltetni a palatális-veláris sor elhelyezkedését és képzését a nyelvmozgás szerint. Bal oldalon helyezkednek el a veláris magánhangzók, a jobb oldalon a palatálisok, mint ahogy képzésük egy mozzanata valóban így is történik a szájüregben a nyelv mozgásakor (elöl képzett — hátul képzett hang). A magyar mássalhangzók fonetikus átírási táblázatában célszerűbb lenne a zöngétlen hangot vezérelemként elsőnek felvenni (p), mivel ez a ,,tiszta" változat : csak zörejből áll. Könnyebben fogható meg a képzése, mint a zörejt zönge elemmel kombináló zöngés mássalhangzóé (b). A korábbi hazai fonetikai munkánkban sincs egységes és végleges állásfoglalás a gy és ty hangok rendszerbeli hovatartozását illetően. A képzés módját tekintve Bolla Kálmán fonetikus átírási rendszerében a gy-t [J] és ty-t [c] egyértelműen orális zárhangnak minősíti, vagyis nem az affrikáták sorába állítja őket. Á résmozzanatot elhanyagolhatónak tartja képzésükben (hasonlóan a kötetben szereplő Lotz-féle rendszer 253 ; Vértes O. András 159). A kötet más szerzői azonban affrikátaként emlegetik a fenti hangokat (pl. Kassai Ilona Magdicsra utalva 126 ós önállóan 137). Hasznos lenne ebben a kórdósben is egységes álláspontra jutni legalábo egy köteten belül. Didaktikailag jobbnak tartjuk a két hangot affrikátaként felfogni.