Nyelvtudományi Közlemények 85. kötet (1983)

Tanulmányok - Fodor István: Afrika nyelvei és a mai afrikanisztika egy új kézikönyv tükrében 159

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 167 place qu'elles occupent dans un classement alors qu'elles sont pratiquement inconnues quant à leur identité grammaticale sinon lexicale." Schadeberg az ő Nílus-Szahara közi nyelvcsalád dadzsu nyelvének pontos alosztályozását mutatja be Thelwall (1978) nyomán, ahol kilenc nyelvjárás van megadva egymással családfaszerű elágazásban. De Schadeberg azért hozzáteszi (309) : „Von keinem der hier aufgeführten Dialekte (oder dicht verwandten Sprachen) ist bisher eine grammatische Beschreibung erschienen." Cikkem elején előrebocsátottam, hogy az Afrika-kutatók leíró nyelvészeti képzettsége és tehetsége a más szakosokéval azonos szinten mozog. Mégis vannak hiányosságok a vizsgált nyelv ismerete és a gyűjtésre fordított idő tekintetében. Számos kiváló monográfia jelent meg, amelynek szerzője hosszú időt, éveket szentelt az illető nyelv tanulmányozására. A közép-afrikai ngbaka nyelvtant és népköltési gyűjteményt így adta ki 1963-ban és 1970-ben Jacqueline Thomas, aki nő létére ,,úrrá lett" a rendkívül nehéz helyszíni körülményeken. Az ilyen leírásokhoz bizalommal fordulhat az is, aki összehasonlító vagy egyéb céllal böngészi az adatokat. Sajnos a mai korszerű leírások jó része lényegesen rövidebb idő alatt készül ; az amerikai egyetemek néhány hónapos ösztöndíjat adnak végzős vagy végzett hallgatóknak, akik doktori vagy egyéb értekezésüket a „legkorszerűbb" transzformációs technikával állítják össze. Ha az ilyen leírás csak néhány struktúrára terjed ki (jellemző alapesetre), az még a jobbik eset, de olykor a „teljes" nyelvtant publikálják ; nem kell hangsúlyozni, hogy az ilyennek a megbízhatósága mennyire kétes. Csakhogy divatossá váltak a néhány hetes vagy még rövidebb kiszállások, egy-egy afrikai egyetemről kevéssé ismert népek falvaiba, amelyeknek eredményeképpen nyelvtani vázlatok, szójegyzékek és pontos alosztályozások jelennek meg a szaklapokban. Igaz, hogy a kihalóban, beolvadóban levő törzsekről publikált ilyen feljegyzések is többet érnek majd a semminél, de hogy milyen tévedésekkel vannak tele, arról esetleg soha sem lesz tudomásunk. Vissza kell térnem a nyelvismeret ügyére is. A magyar és egyéb európai nyelvek dialektológusainak nem kell bővebben ecsetelnem, milyen döntő kérdés az adatközlővel való közvetlen, tökéletes nyelvi kapcsolat. Nos, nem afrikai gyűjtők esetében ez rendszerint elégtelen. A legtöbb kutató afrikai nyelvtudása főként a fontosabb közvetítő nyelvekre terjed ki, tehát elég folyékonyan beszélnek, jól értenek szuahéliul és hauszául vagy még egy nyelven, amelyet az illető közelebbről tanulmányoz. Nehézségek, hibák már ilyen nyelvi informátorokkal való érintkezésben is keletkezhetnek, de ez még utólag kiküszöbölhető, hiszen viszonylag sok afrikanista ért rajtuk, ellenőrzésre informátort könnyebb találni Afrikán túl is. De hogyan történik az adatfelvétel a többi nyelven ? Közvetett rákérdezés gyakorlatban nem fordul elő; rendszerint egy vagy több metanyelv illetőleg tolmács közbeiktatásával, tehát pl. valaki angol és szuahéli tudásával egy tolmács útján kérdez ki egy más, esetleg nem is bantu anyanyelvű adatközlőt. Karinthy „műfordítása" jut eszünkbe e helyzetről. Mohiig (455—456) szintén rámutat az adatgyűjtés közben keletkező hibákra. Beach (1938 : 256—259) pedig Meinhofnak rója föl, hogy nama (koiszan nyelv) nyelvtanában (1909) többször tévedett az adatok lejegyzésében és elemzésében. Tehát ilyen hibáktól a régi mesterek sem voltak mentek. Általánosan gyönge viszont a nem német afrikanisták világnyelvi ismerete. Vanak persze köztük kiváló nyelvtehetségek, pl.az amerikai Edgar Gregersen, aki több európai nyelven, köztük oroszul, jól beszél. Az angolszászok jobbára csak anyanyelvükön olvassák a tudományos irodalmat,