Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Takács Lajos: Kopolya [Kopolya ’water hole’] 264

Kopolya Az a fejlődés, mely az egyes szaktudományok között, vagy e tudományágakon belül is a specializálódást létrehozta, kétségkívül nagy elmélyülésnek és sok meglepő eredménynek vált kiinduló pontjává- De az is igaz, hogy egyidejűleg megnőtt az a távolság is, mely a gyakran azonos témában dolgozó tudományágak képviselőit elválasztotta, s időnként oly nagy mértékben, hogy egymástól még a legszükségesebb információkat is csak nehezen szerezhették meg. Különösen vonatkozik ez a nyelvi jelenségek háttéri, történeti adataira, amelyek feltárása korántsem egységes elgondolás, terv szerint folyt, hanem többnyire több tudományszak képviselői között, nem egyszer egyéni érdeklődéstől meghatározva, oszlott meg, s olykor szinte csak a véletlennek köszönhető, hogy a hasznos információ a megfelelő helyre és értékeléshez eljuthatott. Pedig az a háttéri anyag, ami az egyes nyelvi jelenségek helyét, értékét segíti meghatározni, gyakran igen fontos lehet: segítheti a szó értelmének, rokonságának pontosabb meghatározását éppúgy, mint adott esetben eredete felderítését is. Ezért is látjuk értelmét annak, hogy egy-egy kifejezéshez kapcsolódó történeti adatainkat időnként áttekintsük és a bő háttéri anyaggal próbáljuk a szó jelentését vagy alakja változásait nyomon kísérni, és ha mód van rá, eredete kibogozására is kísérletet tenni. Ilyen szavunk, melynek vizsgálatára adataink lehetőséget nyújtanak, a kopolya is, melyet a TESz. (II, 564) ismeretlen eredetűnek minősít, s amely az eddig ismert adatok alapján viszonylag újnak látszik. Legkorábbi előfordulása 1775-ből való, és az utána következő 1792-ből. E két adat egyébként megadja a TESz. által is közölt kétféle jelentést is. Az adatok, melyek a szó dunántúli és a Duna—Tisza közi elterjedéséről tanúskodnak, nagyrészt a múlt században vagy századunkban kerültek rögzítésre. Még akkor is, ha az előkerült újabb adatok az előfordulás idejét csaknem egy évszázaddal előbbre viszik, szavunk régisége nem igazolható. Ujabb alakulását a TESz. gyanakodása is alátámasztani látszik, amely szerint „végződése esetleg képzőelem", bár — amint a mondat folytatásából kitűnik — alapszavát nem tudjuk igazolni. Ez a tény, valamint azok az újabb adatok, melyek nemcsak a szó jelentésének pontosabb értelmezését teszik lehetővé, hanem a szó használatának módját és az általa jelölt jelenség körülményeinek pontosabb megismerését is, mindenesetre arra ösztökélnek, hogy aszó kialakulása nyomon követésére kísérletet tegyünk. S hogy ezt megtehessük, először is szükséges a fontosabb adatokat áttekintenünk. Mint említettük, a TESz. által között 1775-ös előfordulásnál jóval korábbiak is rendelkezésünkre állanak. A 17. század végéről való az az említés, amely a Pest megyei Tas határperében került rögzítésre 1696-ban, amikor is