Nyelvtudományi Közlemények 84. kötet (1982)

Tanulmányok - Gunda Béla: Terelőszavak és óeurópai pásztormigrációk [Treibwörter und alteuropäische Hirtenmigrationen] 189

TEKELŐSZAVAK 193 nem ismerjük egy jelenség elterjedését, semmit sem tudunk, ami elvileg jelentős".17 Már aránylag kis területen is szembetűnőek az eltérések s ugyanakkor a kiterjedt, egymástól távol fekvő területeken és népeknél az egyezések. így a Hortobágy környéki falvakban az igás ökör jobbra, ill. balra irányításánál elnyújtva, énekelve más szavakat mondanak. Az északi részeken a jobbra fordulásnál cselővel irányítják a jószágot, balra a terelőszó hajsz vagy gyeride te! A keleti és déli részeken jobbra forduláskor a csálé, balra forduláskor a hajsz, újabban a hők ide te szavakkal vagy ezek variánsaival szólítják az ökröket. Ha nem indul el egy-egy ökör megtekerték a farkát, gazt, szalmát gyújtottak meg az orra alatt.18 Még az ilyen kisebb regionális eltéréseket sem tudjuk megnyugtatóan megmagyarázni. Gondolhatunk etnikai, települési körülményekre, egy-egy vásárkörzetbe való tartozásra. A hajcsároknak, a vásároknak, a gyakran több száz kilométeres állatterelésnek (pl. a Nürnberg, Bécs, Felső-Olaszország irányába tartó marhakereskedelem) nagy szerepe lehetett a terelőszavak regionális elterjedésénél, megoszlásánál. Gondoljunk arra is, hogy nemzetiségeink nyelvében a tehén- és lónevek magyarok (pl. a hartai németeknél az ökörnevek Villám, Vezér stb., a lónevek Kese, Sárga, Szárcsa stb.), mert máskülönben az állatokat a vásáron nem lehetne adni-venni.19

Nyilvánvalóan az állatnevekkel együtt átvettek terelőszavakat is. A Kárpát-medencében és annak peremvidékein érdemes lenne megvizsgálni, hogy meddig terjednek a magyar állatelnevezések. A terelőszavak során mutatkozó különbségeknél most jobban érdekel bennünket a hívó-, terelőszavak egymástól távoli területeken való hasonlósága. Már K. MOSZYNSKI rendkívül eredetinek tartotta az egyik sertéshivogatót (gud, guzù), amely Lengyelországban Lowicz és Skierniewice környékén, valamint nyugati lemák területen, beleértve Kislengyelország nyugati részét is ismert. A terminológia meglepő módon ismétlődik Szerbiában, Montenegróban (gudu) és a bulgáriai Tatar-PazarcLzsik környékén (g$>di, gbdhrr). Dalmáciában a gud elkergető szó.20 Később Vakarelski Chr. erről a disznóinvogatóról kimutatta, hogy különböző változatokban egész Bulgáriában ismert. A hívogató ilyen alakjait sorolja fel: gut, guc, guc, gu, ghc, ghc stb. Ezek a szavak a hivogatás során ismétlődnek, új hang- és szóelemekkel bővülnek. Pl. gudigùdi-gùdi, gudu-gudu, gdr'rrr-gudhrrr, gud'rrr, gusi-güsi-gusi, gùsa-gùsa-gùsa stb.21 Az utóbbi terminológiákhoz hasonlót jegyeztek le Szepesbéláról. Ott a gusze-gusze-gusze sertéshivogató (MNy. 5: 93). Vakarelski Chr. a sertés-17 R. H. LOWIE, Sooi9 Problems of Geographical Distribution. In: Südseestudien. Gredenkschrift zur Erinnerung an Felix Speiser. Basel 1951. 24. 18 BODO S., AZ igavonó szarvasmarha a Hortobágy vidékén. MósH. 15—16. Debrecen 1972—1974. 71. 19 Fáii E., Harta néprajza. Budapest 1935. 45, 52. — A szlovákok még ma is használnak ilyen ló- (Monol, Sargo, Sarval, Heges, Barna) és tehónneveket (Pirozka, Sárga, Ke§a). J. PODOLÍK, Pol'noho3podár3tvo. In: Banícka dedina 2akarovce. Bratislava 1956. 99. Vö. még MOLDOVÁK Gr.-nek a 32. és 33. jegyzetben idézett munkáit (45, ill. 503). — A marhalevelek kiállítási nyelve is magyar volt s ez is hozzájárult a magyar állatnevek használatához. 20 K.

MOSZY^SKII, Kultúra ludova Slowian. I. Krakow 1929. 118. 21 Caa.

VAKARHLSKI, Izrazi za primamvane i otpâzdane na nëkoi domasni zivotni. Sofia 1937. 17. —• A bolgár terelőszavak további gazdag változataira 1. még CHR. VAKABELSKI, Bit na trakijskité i maloazijskitS balgari. La Rsvue Thracienae 5: 30—33. Sofia 1935. Erre a munkára a továbbiakban nem hivatkozom. 13