Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Kovács Ferenc: Rekviem egy életképes magyar hang felett?! (Egy több mint két évszázados per tanulságai) [Requiem über einem lebensfähigen ungarischen Laut?! (Die Lehren eines mehr als zweihundert jährigen Prozesses)] 57

REKVIEM... 65 akkor — teszi fel joggal a kérdést —, ha egy lehetséges szópár egyik tagja izolált helyzetbe kerül, vagy ha a szavak kapcsolata nem ad fölvilágosítást az értelmet illetőleg? Nyilvánvaló, hogy ilyenkor a hangeszközök döntik el az értelmet. Az más kérdés, hogy ilyen esetek hasonlíthatatlanul ritkábban fordulnak elő" (i. m. 15). Tehát megint a hangeszközök és újra a jelentóskülönbséggel terhelt hangpárok nyelvi szerepének a hangsúlyozását látjuk LAZICZIUS gondolatvilágának a tükrében, méginkább, ha a nyelvi homonímia szerepéről vallott felfogásával megtoldjuk a fenti idézetet, mivel szerinte a homonímia csak azt jelenti, hogy ,,a nyelvnek más eszközei is vannak a jelentéskülönbségek feltűntetésére a hangeszközök mellett" (uo.). Az elmondottak summázataként megállapítható, hogy Laziczius — mint a fonológia nemzetközileg elismert, tekintélyes kutatója — elméletileg minden lényegeset elmondott a beszédhangok nyelvi szerepét és jelölésüket illetően. Ha egy nyelv „hangzási különbségének megőrzéséhez fontos érdekek fűződnek" — írja —, akkor a nyelv szempontjából az a legfontosabb, hogy a ,,fontos érdekek" (fonológiai szerep) érvényesülése céljából „bizonyos hangzási különbségek, ellentétek megőrződjenek" (LAZICZIUS 1942. 40—41). Ha a bühleri modell továbbfejlesztése eredményeként szerinte ,,az elvonható relevanciák elve" mellett is a nyelv fő feladata — a kifejezésen, meg a felhíváson túl — az ábrázolás. (LAZICZIUS 1942. 30, 31, 34, 43.), ez félreérthetetlenül vall LAZicziusnak a nyílt, meg a zárt e „fontos különbségének" szerepével, illetőleg e különbség megőrzésének a jelentőségével kapcsolatos nézetéről. Az egyes hangok képzési mozzanatai között bizonyos ingadozás, pontosabban bizonyos körön belüli ingadozás lépten-nyomon tapasztalható, de ez csak a szigorú társadalmi normák figyelembevételével, annak keretein belül történhet (LAZICZIUS 1938. 307, 1966. 67), mivel az egyéni ejtésbeli sajátság és a társadalmilag szigorúan determinált feltételek széttéphetetlen egységben létezhetnek csak. 5. A nagy per felújítása. A nagy per első fázisa tehát LAZICZIUS elméleti munkásságának eredményei alapján lezártnak tekinthető. Mi az oka azonban annak, hogy mindezek után a zárt ë körüli vita kisebb-nagyobb intenzitással újra meg úrja felbukkan, hol csak szűkebb körű nyelvészírásokban, hol pedig a napilapok publicitásának a méreteiben is? Valószínű, igaza van G. VARGA GYÖRGYinek, amikor a Magyar Nemzet 1974. november 10-i számában megjelent „Szándók ós lehetőség" című cikkében felteszi a kérdést és mindjárt meg is válaszolja: „Miről folyik a vita tulajdonképpen ? A zárt ë szükségességéről, értelem-megkülönböztető és nyelvesztótikai értékéről semmiképpen sem; egyek vagyunk e hang megmentésének a szándókában is, csupán ennek lehetőségét ítéljük meg másképp." A VARGA GYÖRGYI által megfogalmazott vitakérdés eldöntésénél az alábbi részkérdéseket kell megválaszolni: a) a nyelvfejlődés általáao3 törveayazaríUágai (difaraaciáloiis, iafcagrálódás) ; b) a nyelvfejlődós objektív ós szubjektív tényezői; c) a zárt ë helye, szerepe a magyar magánhangzórendszer jelen állapotában; d) megtanítható-e a zárt ë ejtése, ha igen, mi abban az iskola szerepe, ós külön betűvel kell-e jelölni? • 5 Nyelvtudományi Közlemények 83/1.