Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Serebennikov, B. A.: Mit jelent a nosztratikus hipotézis a finn nyelv történetében? (cirill) 19

A NOSZTRATIKUS HIPOTÉZIS 23 különleges osztályának gyűjtőtöbbesét jelölte. Minden osztály valamilyen különleges jegyek alapján különbözött a másiktól. Az indoeurópai és sémihámi nyelvekben hason óan hangzó szuffixumok nem rendelkeznek ilyen tulaj donságokkal. A nosztratikus nyelvekben található néhány azonos hangzású igei és névszói képzőmorféma; pl. a -JA kicsinyítő képző, vö. ógör. naibíov 'Kindlein

5 (<. Tiaiô 'Kind'), tat. ata-j 'Wäterchen' (< ata 'Vater'), mingr. baba-ja u. a. (< baba u. a.), finn nyelvjárási emo-i 'Mütterchen' — a kicsinyítő képző Ka, vö. grúz nani-ko 'Väterchen' (< mama 'Vater'), finn vas-ikka 'Kälbchen' f< vasa 'Kalb'), óind asva-kka 'Pferdchen' (<. ásva 'Pferd'), orosz myëka 'Mäuschen' (<. mys 'Maus') — a -ma deverbális képző, vö. finn juoma 'Getränk', török ( ?) yazma 'Schreiben' — a nominatív igék -l képzője, vö. erzä-mordvin ekse-la 'sich baden' (< ekse 'kühl'), tat. bas-la 'beginnen' (bas 'Kopf'), evenki mü-la 'Wasser tragen' (< mû 'Wasser') — a gyakorító (frekventatív) -ci képző, vö. finn ruoskitse- 'peitschen, schlagen', erzä-mordvin morédms 'halblaut vor sich singen'. Az uráli nyelvek gyakorító (frekventatív) képzőinek gazdagságáról sem mond túl sokat a nosztratikus ősnyelv rekonstrukciója. Az uráli nyelvek kb. tíz ilyen szuffixummal rendelkeznek. Ezek genetikusan szoros összefüggésben voltak a gyűjtőtöbbes szuffixumaival. A nosztratikus ősnyelv igeidőrendszerét érintő adatok nagyon gyérek. Az ősnyelv szintjéig csak a preteritum -í-jét lehet visszavezetni, vö. török getti 'er ist fortgegangen', német er machte, grúz musa-obdi 'er arbeitete' stb. A múlt idő -;' jele, amely a finnugor nyelvekre különösen jellemző, a nosztratikus ősnyelvben partikula formájában szerepelt. Ennek prepozitív vagy posztpozitív helyzete egyaránt lehetett, vö. ógör. ecpegs 'er trug', finn túli 'er ist gekommen'. Ám ez az összehasonlítás nagyon valószínűtlen. Az ógörögben az e augenentum egy határozószóból fejlődött ki. Az * preteritumjel eredetét a finnugor nyelvekben homály fedi. Ezenkívül ezen időforma párhuzamos megfelelői hiányoznak a török, mongol ós dravida nyelvekből. Az uráliban szintén létezett a preteritum, melynek é volt a jele. Ennek az igeidőnek azonban nincs nyoma a nosztratikus nyelvekben, jóllehet ez még korábban keletkezett, mint az uráli -j-s preteritum. Illiö-Svityő szerint a nosztratikus ősnyelvben megvolt az óhajtó mód (optatívusz), melynek -je volt a jele. Az indoeurópai nyelvekben ez a jel a tematikus tövekben i-vé, az atematikus tövekben pedig -ie-vó alakult, vö. ógör. (pégoi 'möge er tragen'. Illiö-Svityő az indoeurópai opatívuszt összekapcsolja a török és mongol nyelvek hasonló módjával. A török nyelvekben ennek a jele -aj, -yaj, a mongolokóban pedig -ja, -je. A mód kategóriája a különböző nyelvekben viszonylag későn alakult ki. Az indoeurópai nyelvekben a konjunktívusz az aorisztosz erŐ3 hatására jött létre. Az uráli nyelvben a feltételes-óhajtó mód jele egy gyakorító-frekventatív szuffixum jelentésének átértelmezéséből keletkezett. Az optatívuszi -aj jel a török nyelvekben azonos az -aj kicsinyítő képzővel. A török nyelvekben a modalitás végeredményben az eredeti kicsinyítő jelentós átértelmezéséből jött létre. Nehezen lehet elfogadni azt a feltételezést, hogy a nosztratikus időben, amely negyvenezer évvel ezelőttre tehető, létezett az optatívusz. Az összehasonlító szótárakban idézni szoktak néhány hasonló hangzású névmási tövet is, amelyekre már az Illiö-Svityő előtt járók is fölfigyeltek.