Nyelvtudományi Közlemények 83. kötet (1981)

Tanulmányok - Szíj Enikő: cirill 209

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 213 Külön fejezet a Volgamente történetében a baskíriai ,,szabad földek"-re menekülés. Hogy erre a népmozgásra mi a legmegfelelőbb szakkifejezés, az kitűnik abból az elnevezésből, amelyet maguk a parasztok használtak. Magukat nem 6eAAei}-nëk, tehát '(el)futó'-nak, 'menekülő'-nek, 'szökő'-nek, hanem cxodet}-nék, 'elmenő'-nek tartották. A kettő közötti különbség lényege az indítékban van: a ŐeBAeifbi az adózás elől szöktek, a cxodijbi a jobb föld reményében hagyták el korábbi otthonukat. A Kungur vidékére, a Csuszovaja felé és a Bjelaja mellékfolyójának, a Tanipnak az irányába húzódó cseremiszek a baskíroknak fizettek adót. A baskírok ebből fedezték saját adójukat, és még maradt is nekik. A jaszakot a 18. sz. első negyedéig udvarok (gazdaságok) szerint, a jelzett idő után pedig „fejenként", pontosabban ,,lelkenkónt" mérték (134). Az udvarok szerinti utolsó összeírások 1710-ben és 1715—17-ben a kazanyi kormányzóságba tartozó cseremisz földek katasztrofális elnéptelenedéséről tanúskodtak. A lelkek szerinti összeírás után az adót nem a lelkeken, hanem a faluközösségeken kérték számon, tehát az adózás mikéntjében beálló változás a társadalomban is változást eredményezett. A faluközösség a lelkek szerinti summát a fórfilakosok arányában osztotta ki. A parasztgazdaságok belső szerkezete is megváltozott. A régi, műveletlen területeket használatba vették, újakat tettek művelhetővó, azonban az 1730-as, 50-es években ezeket állami tulajdonba vették, s ezzel a cseremisz parasztság éppen meginduló gazdasági föllendülésének vége szakadt. Mindezek eredményeként létrejött a sajátosan bonyolult, rokonsági kapcsolatokkal színezett gazdálkodó szövetség, az ún. cno>KHaíí oöiijHHa 'bonyolult obscsina'. A 18. sz. végén — a 19. sz. első harmadában a cseremiszek körében is végrehajtott általános földmérés végleg megszabta a földtulajdonviszonyokat (az 1861-es jobbágyfelszabadítás során is mérvadónak tekintették). A szerző szerint a cseremiszek esetében nem patriarchális nagycsaládról, hanem patriarchális családi obscsináról kell beszélni. A kettő között jelentős a különbség, különböző történelmi szakaszok különböző formációiról van szó. Amíg a nemzetségi kapcsolatok szorosak voltak, addig minden egyes családi obscsina kicsiben olyan volt, mint a nemzetség nagyban, és további nemzetségek alapját képezte. A nemzetségi kapcsolatok lazulásával a nemzetség helyébe a patronimia lépett, amelytől nem idegen az autonómia és a szeparatizmus. A családi obscsina akkor vált idejétmúlttá, amikor a cseremiszek körében uralkodó termelési viszonyok (a sok munkáskezet igénylő naturális gazdálkodás és az adófizetés módozata) miatt szükségszerűen nagy létszámú rokon családok lehetőséget kaptak, hogy önállóan gazdálkodjanak. A területileg egyenetlen gazdasági fejlődés miatt a cseremiszeknél a nagycsalád intézménye egyenetlenül terjedt el, ill. maradt meg. A 19. században a cseremisz nagycsalád 3 — 4 nemzedékből, átlagosan 12 — 40 főből állt. A nagycsaládnál jóval több volt a kiscsalád. Ezek legfeljebb a magatehetetlen idős szülőket vették magukhoz (190). 3.2. A következő alfejezet a cseremiszek gazdasági életének sajátságait az összoroszországi piac szemszögéből vizsgálja (190 — 211). A 17. századi cseremisz gazdasági fejlődés jellegzetessége, hogy alig-alig kapcsolódik az ipari-kereskedelmi vállalkozásokhoz, s ha igen, a kezdeményezés a központi hatalom képviselőitől, az orosz kereskedőktől, iparosoktól indul ki. A szerző hosszasan elemzi a cseremiszek 17—18. századi életmódját, a róluk szóló leírásokat, amelyek arról tanúskodnak, hogy a mennyiségét tekintve elenyésző cseremisz áru túlnyomórészt mezőgazdasági termék, méz, viasz, komló, ill. bőr, faggyú, prém. A bőrfeldolgozó, pálinkafőző, üvegipari, posztó stb. manufaktúrák a cseremiszeknél a 18. sz. legvégén, a 19. sz. elején jelentek meg. Mindent összevéve, a szerző úgy látja, hogy a 19. sz. elején a cseremiszek lakta föld afféle istenhátamögötti hely volt, amelyen bizonyos fokú árumozgás megfigyelhető ugyan, de az összoroszországi helyzetnek köszönhetően nem folyt a kor követelményeinek megfelelő szervezett piacnak alárendelt árutermelés és kereskedelem. 3.3. ,,A cseremisz nép kialakulásának sajátosságai" című alfejezet kezdetén a szerző abból indul ki, hogy a Hapo#HOCTb az osztálytársadalom etnikai közösségeinek egyik sajátos típusa (212). Ennek a fogalomnak a segítségével egyrészt különbséget lehet tenni a törzsi társadalom és a tágabb területen élő, más jellegű társadalmi kapcsolatokról tanúskodó etnikai közösségek között (212 — 213), másrészt lehetőségünk van történeti-tipológiai keretekbe helyezni, körülhatárolni az etnikai folyamatok egész sorát olyan társadalomban, amely nem ismeri sem az árutermelést, sem a nemzeti mozgalmakat (213; a kiemelés — Sz. E.). Annak, hogy a „tolvaj, rabló cseremiszek" (1610) területi egységeket alkottak, nagyszerű bizonyítéka a női fejrevalók egész sora. Ezek számbavétele, feltérképezése a könyvnek talán a legszebb, legegységesebb, mondhatnánk izgalmas része. A fejrevalók a területi elkülönültség bizonyítékai, és az egyik fajta fejrevalónak a másikra tett hatása