Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)

Tanulmányok - H. P.: Gozmány László: Vocabularium nominum animalium Europae septem linguis redactum 461

462 SZEMLE - ISMERTETÉSEK adatanyagát. Zoológiailag Pallas rendszerezése ma már elavult s ezért a különböző nyelvek állatneveinek értelmezéséhez modernebb segédeszközökre volt szüksége a nyelvésznek (még a Zoographia 1968-ban megjelent indexe ellenére is). E célra — bizonyos korlátok között — alkalmas az 1977-ben Budapesten a Naturánál kiadott „A magyar állatvilág szótára" (szerzői: JOLSVAY ALAJOS, STEINMANN HENRIK és SZILY ERNŐ), de egyéb munkák is. Gozmány és társai azonban jóval nagyobb igényű vállalkozást valósítottak meg több évtizedes munkával. Az állatföldrajzi Európa területére vonatkozó zoológiai nomenclatúrát állították össze hét nyelven (a tudományos latin nevet követi a német, angol, francia, magyar, spanyol ós orosz megfelelő). Használati értékét növeli, hogy nemcsak a szakirodalomban bevett neveket tüntetik föl, hanem a népi (regionális stb.) elnevezéseket is. A két hatalmas kötet felöleli a nemeket, fajokat, alfajokat (esetleg az aberratiokat is), a nemen felüli rendszertani egységek (taxonok) neveire szintén kitér (állatkör, főtagozat, tagozat, törzs, sorozat, ágazat, osztály, csapat, raj, rend, had, család), s így lesz teljes a rendszertani kép. A tárgyalt és futó sorszámmal ellátott 12 000 szócikk a tudományos latin nevezek betűrendes sorrendjében halad. A szedéstípus különbségei a taxonok hierarchikus rendjére utalnak. A szócikkek vezérszavát egy számokból ós betűkből álló kód követi, amelynek a segítségével a faj rendszertani helyét lehet megtalálni az I. kötet végén elhelyezett Appendixben. Külön jelek utalnak a népi vagy zsargonnevekre, az egyéni névhasználatokra, az elavult, vagy kerülendő, félrevezető nevekre. A második kötetben a hat élő nyelv mutatói következnek, ahonnan a megadott sorszám révén könnyen rátalálunk az I. kötetben valamennyi információra. A rendkívül értékes és könnyen, bár — a kötetek súlya miatt — nem éppen könnyeden használható mű kiváló segédeszköze lesz az alkalmazott nyelvészeti kutatásnak (szótáríróink is hasznosan forgathatják majd). Kár, hogy a XVIII. sz. előtt kihalt fajok és az őslénytan anyagába tartozó fajok neveit nem tartalmazza, holott az őstörténet ós régészet képviselői ezt is örömmel vették volna. Ez a hiány persze részben áthidalható, hiszen az utóbbi években megújult magyar paleozoológia és archeozoológia kiváló művelőinek (pl. BÖKÖNYI SÁNDOR, MATOLCSY JÁNOS) névhasználatára bátran támaszkodhatunk. H. p.