Nyelvtudományi Közlemények 81. kötet (1979)
Tanulmányok - Antal László: Herbert Pilch: Empirical Linguistics 211
212 SZEMLE - ISMERTETÉSEK (a nyelvről, a természetes emberi nyelvekről), nos ezt aligha vonhatná valaki is kétségbe. Ismétlem: mint látni fogjuk, Pileh a klasszikus strukturalizmus, mindenek előtt a posztbloomfieldiánus időszak számos tételét 'támasztja fel' újra, de a legutóbbi fejlemények fényében ezen egyáltalán nem csodálkozunk. Különösen a 60-as évek második felében fiatal CHOMSKY-követők egy kicsiny, de akkoriban igencsak harsány csoportja képtelenebbnél képtelenebb 'felfedezésekkel' bombázott bennünket. Csak néhányat említek: — az igék és a melléknevek a mély struktúrában azonosak (LAKOFF 1970); — a melléknevek a mély struktúrában nominális szintagmák (Ross 1969); — a főnevek a mély struktúrában nominális szintagmák (BACH 1968). Napjainkban már nem igen esik szó a fentebbi 'javaslatok'-ról, és Schlachter megsemmisítő kritikája után (SCHLACHTER 1973) ez nem is csoda. Persze hasonló komolyságú javaslatokban ma sincs hiány, ezért szimpatikus Pilch visszatérése bizonyos elveihez a lingvisztika egy olyan korszakának, amelyben nem volt szokás ennyire ötletszerű 'felfedezések'-kel előállni. (Sok komolytalan ötlet a mély struktúrának köszönheti létét, arról ugyanis, mivel megfigyelhetetlen, mindent el lehet mondani, a fantáziának nincs empirikus korlátja. Nem véletlen, hogy az elrettentő példának idézett három fentebbi javaslat mindegyike a mély struktúrával operált.) De térjünk vissza Pilch könyvéhez. Első fejezete valósággal példája a mesteri tömörítésnek. Mert néhány oldalon — nem megtárgyal, ahhoz természetesen több kellene, hanem — felvázol olyan fontos problémaköröket, mint nyelv és gondolkozás, a különböző nyelvek egymással szembeni viszonya (fordíthatósága), nyelv és világkép (Weltbild) összefüggése (vagyis a metalingvisztika témaköre). Minden fejezet végén Pilch néhány tömör mondatban foglalja össze a fejezet tanulságait. Hogy az olvasó képet kapjon ezeknek az összefoglalásoknak a jellegéről, felsoroljuk az első fejezet konklúzióit: 1. A nyelvész elsődleges vizsgálati tárgyai a beszélt (nem az írott) nyelvek. 2. A nyelvész elvet a nyelvvel kapcsolatos minden népmesét, még akkor is, ha azt olyan tudósok (filozófusok, pedagógusok, szociológusok stb.) képviselik, akiket egyébként tisztel. 3. A nyelvész elveti az ,,átlagtúrista" nézőpontját. Átlagtúrista az az ember, aki mindent, amit lát, annak alapján ítél meg, amit otthonról tud (E. A. NEDA). A nyelvész L2 nyelvet (amely számára új) nem L t nyelv (amelyet anyanyelvként otthonról ismer) terminusaiban ítéli meg. 4. A nyelvész nem használja a nyelvet kognitív eszközkénz, hogy segítségével (nem nyelvi) ismereteket szerezzen a világról. 5. A nyelveket nem lehet fordításokon keresztül jól megtanulni. A második fejezet, amelynek ,,A nyelvészet mint tudomány" a címe, tartalmaz egy olyan mondatot, amely az empirikus (és analitikus) nyelvész hitvallása lehetne: „Minden nyelvészeti ismeret — írja Pilch — bármilyen absztrakt is az, végső fokon a hallottakból táplálkozik és a hallottak által kell megerősítést nyernie" (25). Ez nem más, mint a középkori empirizmus híres tótelének — nihil in intellectu, quod non ante in sensu — mai nyelvészeti megfogalmazása. Másfelől nyilvánvaló, hogy ezt a meggyőződóst egy világ választja el minden olyan irányzattól, amely velünk született eszmékkel operál, s a régebbi és újabb mentalizmus egész fegyvertárát beveti. Egyébként Pilch nem hagy kétséget abban a tekintetben, hogy minderről hogyan vélekedik. A második fejezet 3. pontjában, amely a „teóriák" címet viseli, a tudományelmélet alapfogalmainak (primitív kategóriák, hipotézis, teória, teoréma, magyarázat stb.) az ismertetése közben szól az üres teorómákról is. S az ilyen üres teorémára többek között ezt a példát hozza fel: ,,Az ideális beszélő képes létrehozni és felismerni anyanyelve minden nyelvtanilag helyes mondatát." Pilch hangoztatja, hogy mivel ideális beszélő nincsen, a fentebbi teoréma verifikálhatatlan, tehát igaz vagy hamis volta eldönthetetlen — azaz üres. A harmadik fejezet a nyelvek (tipológiai ós genetikai) osztályozásával, a negyedik pedig a világ legfontosabb nyelvcsaládjainak igen vázlatos felsorolásával foglalkozik. Ezzel véget is ér az első rész, amelynek összefoglaló címe ,,A nyelvtudomány és a nyelvek", s kezdetét veszi a második rész, amelynek sokat ígérő címe így hangzik: ,,A nyelvi struktúra". Nos, ennek a második résznek az első fejezete, amely ,,A nyelvi szerkezet egy elemi modellje" címet viseli, jól példázza Pilchnek azt a bravúros képességét, hogy néhány lapon egész sor nyelvészeti fogalmat vezessen be és definiáljon, mégpedig érthetően, világosan, noha csak egész vázlatosan. A grammatika-elmélet olyan terminusai jelennek meg itt, mint strukturális szint, hierarchia, összetevős szerkezet, 'elem és elrendezés', illetve 'elem és folyamat' modell. Az viszont már kérdés, hogy mindenki egyetértene-e a fejezetet lezáró összefoglaló következtetések 2. pontjával, amely így szól: ,,Az 'elem és
