Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)
Tanulmányok - Hajdú Péter: Rekonstrukció az urálisztikában [Rekonstruktion in der Uralistik] 15
REKONSTRUKCIÓ AZ URALISZTIKÁBAN 19 Végül is hát a nyelvészet általános fejlődésének sodrában sok olyan új szempont vetődött fel, melyek lényegesen módosították az alapnyelvről, a rekonstrukcióról vallott korábbi nézeteket. Mindenekelőtt utalunk azokra az elméleti vizsgálatokra, amelyek a rekonstrukció fogalmát próbálják meghatározni. Legutóbb ALDO PROSDOCIMI az alig egy hónapja megtartott bécsi XII. Nemzetközi Nyelvészkongresszuson a konstrukció—rekonstrukció ellentét elemzéséből kiindulva13 arra a megállapításra jutott, hogy míg a konstrukció magába foglalja minden egyes alkotó elem létének lehetőségét, addig a rekonstrukció reális történeti létezést is posztulálhat (természetesen nem a rekonstrukciónak, hanem a rekonstruált jelenségnek a reális történeti létezését). A nyelvészeti rekonstrukció maga — természeténél fogva — persze nem valószerű, azaz nem azonosítható az objektív valósággal, mégis a valóság egyáltalán nem közömbös a rekonstrukció szemszögéből, hiszen azt tartja — ha el nem is érhető — de minél jobban megközelítendő céljának. A valósághoz való közelség foka adja meg a rekonstrukciós műveletek értelmét és értékét. Ezeket a műveleteket persze a való világ jelenségeire alapozzuk, ám az ilyen művelet érvényessége nem vehető eleve bizonyosnak. A rekonstrukció megalapozottsága a model megközelítésétől függ, s a modelhez való közelség egyben használhatóságát is jelzi. A hasznosság viszont igen nagymértékben függvénye a rekonstrukciós műveleti módszereknek. S ha most már ebből a szempontból közelítünk szakterületünkhöz, akkor azt tapasztaljuk, hogy tudományunk története folyamán — főleg az utóbbi időben — számottevő újítások is történtek a rekonstrukciós technikában. Annyi mindenesetre változatlanul maradt, hogy az uráli összehasonlító nyelvészet végső célja most is — akárcsak 120 évvel ezelőtt — az uráli alapnyelv rekonstruálása, a nyelvrokonságnak az egyes nyelvek történetén át illusztrált levezetése. Ezt a célt eredetileg a klasszikus (és tökéletesített formájában ma is használt) összehasonlító módszerrel: a rokon nyelvek és nyelvjárások összehasonlításával közelítették meg, ámde igen nagy szerep jutott még e munkálatokban a nyelvtörténeti emlékek filológiai feldolgozásának, az egyes nyelvek külön nyelvi fejlődéstörténetének is, már ahol ez egyáltalában szóba jöhetett (miképpen a magyarban s valamelyest a finnben, észtben, bár ez utóbbiakban a nyelvemlékek nyelvtörténeti hasznosítása háttérbe szorult a nyelvjárások összehasonlításán alapuló nyelvtörténeti következtetések mögött; többi rokon nyelvünk történeti emlékei viszont elég gyérek ahhoz, hogy számottevő szerepük legyen történeti folyamatok rekonstruálásában; igaz: az adott Paris 1966; W. P. LEHMANN, Historical Linguistics: an Introduction. New York 1962; H. M. HOENIGSWALD, Language Change and Linguistic. Reconstruction, Chicago 1960. 12RÓ , NA-TAS ANDRÁS, Néhány gondolat a nyelvrokonságról. NyK 71 [1969]: 261 — 277; Uő, Az etimológia elméleti és módszertani kérdései a turkológiában. Nyelvtudományi Értekezések 89 [1976]: 262 — 267; Uő, A nyelvrokonság. Budapest 1978. 13 „'Reconstruction' is, by its very nature, non-real, i.e. différent from reality. But reality is not indifferent to 'reconstruction', it constitutes reconstruction 's upper limits, which by définition, cannot be reached but only approached. Degree of nearnessto-reality is, thus, the sense of the whole reconstruction opération" (A. L. PROSDOCIMI, Diachrony and Reconstruction: 'gênera proxima' and 'differentia specifica'. Kézirat. XII. Inretnational Congress of Linguists. Vienna 1977). És ugyanitt tovább fejtve e tételt: „Reconstruction is an opération superimposed on real world phenomena. Thus, the possibility or validity of such an opération cannot be taken for granted aprioristically. Its validity is founded on its closeness to the model, which necessarily is its usefulness." 2*