Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Szathmári István: Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány 174

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 191 tett elvégzésével segítette elő), részint a hatvanas évek elején előadott — igen élvezetes és tanulságos — speciális kollégium keretében, részint pedig elméleti jellegű tanulmányaiban (1.: A magyar szókészlet szótári feldolgozásának kérdései: NylOK 6 [1954]: 194 — 196; A szótári homonímia kérdéséhez: MNy. 54 [1958]: 43-52; Szótáraink: MNy. 56 [i960]: 4-11; A Magyar Nyelv Értelmező Szótára: Nyr. 84 [i960]: 129 — 136; A Magyar Szófejtő Szótár lexikográfiái elvei: Szótártani tanulmányok. Szerk.: ORSZÁGH LÁSZLÓ. Bp. 1966. 9 — 28). — Egyébként debreceni professzor korában kitűnően szerkesztette a Magyar Népnyelv című folyóiratot, majd folytatójának, a Magyar Nyelvjárásoknak az első kötetét (teljes szerkesztői munkásságát 1. a bibliográfiában). 3.7. Általános nyelvészet, tudománytörténet. — Magam az általános nyelvészet körébe a következő problémaköröket sorolom: a) nyelvelmélet (a nyelv mibenléte, élete, összetevői, jellemzői stb.); b) a nyelvtudomány módszerei; c) a speciális nyelvtudományok (pl. a magyar) sajátos kérdései; d) az egyes diszciplínák általános elvi és módszertani vonatkozásai; e) mindezeknek a történeti fejlődése, illetőleg a mindenkori kritikája, azaz a nyelvtudomány története. Az utóbbi azonban le is választható, egyébként joggal tör újabban az önálló diszciplína rangjára. Bárczi professzor idevágó munkásságáról ebben a sorrendben emlékezem meg. A) Altalános nyelvészet. — Bárczi Géza mint széles látókörű, igen termékeny kutató és tudós, eddig felsorolt munkáiban a vizsgált anyag alapján természetesen számos olyan következtetésre, megállapításra jut, amelyek már az általános nyelvészet körébe (is) tartoznak. Ezenkívül azonban több tanulmányt szentelt általános nyelvelméleti — főként a nyelv életével, változásával kapcsolatos — kérdéseknek (jóllehet az általános nyelvészet nem tartozott kedvelt szakterületei közé): A nyelvi elkülönülés és egységesülés (MNy. 45 [1949]: 231 — 244), A nyelvfejlődés belső törvényszerűségeinek kérdéséhez (NylOK 4 [1953]: 132 — 138), Nyelvjárás és nyelv (MNy. 52 [1956]: 393-401), A nyelvi változások értékelése (MNy. 62 [1966]: 129-134) stb. Már a speciálisan magyar nyelvtudományt érintik a következők: A magyar nyelvtörténet korszakai (MNy. 46 [1950]: 1 — 8), Nyelvtörténetünk korszakbeosztása (MNy. 47 [1951]: 125 — 135), Néhány módszertani elv a magyar nyelvtörténettel kapcsolatban (NylrK 3 [1949]: 19 — 32), A sumér —magyar nyelvrokonság kérdése (Nyelvünk és Kultúránk 16 [1975]: 28 — 35) stb. Az egyes diszciplínákkal (hangtörténet, szótörténet, névkutatás, történeti nyelvjáráskutatás, nyelvművelés stb.) kapcsolatos általános jellegű - elvi és módszertani — következtetéseire, tételeire már fentebb (a megfelelő helyen) utaltunk. Meg kell azonban még említenem, hogy foglalkozott Bárczi Géza a mesterséges nyelvek problematikájával (az e témáról tartott több féléves kollégiumán magam is részt vettem, de sajnos, az itt előadottakat sosem jelentette meg), eszperantóul — mint említettem — már diák korában megtanult, és hamarosan lefordította eszperantóra Az ember tragédiáját. De azután is, élete végéig lelkes propagálója volt e nyelv elterjesztésének, írásaival (vö. például: Világnyelvvé válhat-e az eszperantó?: Magyar Nemzet 21. [1966]: 114. sz. 11; Lesz-e egységes vilányelv?: Eszperantó Magazin 1976/9: 5), továbbá az egyetemi eszperantó nyelvi és nyelvtani jegyzetek lektorálásával közvetlenül is támogatta e nyelv tudományának továbbfejlődését.