Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Szathmári István: Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány 174

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 185 a teljes magyar hangtörténetet. Az először 1954-ben, majd 1958-ban kibővítve megjelent „Magyar hangtörténet" (Egyetemi Magyar Nyelvészeti Füzetek) még inkább az egyes hangok alakulását, illetőleg az egyes hang változásokat állítja a fejlődésrajz középpontjába. A magyar nyelv története című, újabb egyetemi tankönyvben (szerk. BENKŐ LORÁND; Bp. 1967., 95 — 180) viszont már — összefoglalóbban — a hangváltozási tendenciákra esik a hangsúly. D) Történeti alak- és mondattan. —Az alak- és mondattan köréből elsősorban azoknak a jelenségeknek a történeti vizsgálata érdekelte, amelyek — az alak felől —- egyáltalán nem könnyű kérdéseket adtak fel a hangtörténetnek is. így foglalkozott a lativusraggal (mige zocostia vola: MNy. 41 [1945]: 79 — 81; A magyar lativusrag kérdéséhez: MNy. 43 [1947]: 44—45), több ízben is a felszólító mód jelével (A felszólító mód jelének kérdéséhez: MNy. 44 [1948]: 359 — 361; A magyar fölszólító mód kérdéséhez: MNy. 53 [1957]: 117 — 127; Contribution à l'histoire de l'impératif-subjonctif en hongrois: Suomalais-Ugrilaisen Seuran Aikakauskirja 72 [1973]: 28 — 41), az -t birtokos személyraggal (Az -i birtokos személyrag: MNy. 50 [1954] 287 — 301), a tárgyas -ja, -i személyraggal (A tárgyas -ja, -i személyrag: MNy 71 [1975]: 129 — 132), a föltételes mód jelével (A magyar föltételes mód jelének eredetéhez: MNy. 69 [1973]: 210 — 212). Hozzászólt továbbá egyes más ragok, valamint képzők eredetéhez, alaki és funkcionális fejlődéséhez (A tárgyrag eredetének kérdéséhez: MNy. 61 [1965]: 276—281; A -mik, -nek rag eredetéhez: MNy. 65 [1969]: 417 — 421; -íroz.MNy. 50 [1954]: 451-452; Hozzászólás a -nok, -nök képző tárgyában: MNy. 55 [1959]: 170 — 174). És végül már inkább a mondattan felé mutat két tanulmánya: A tárgyas igeragozás használata Zrínyi műveiben (Pais-Eml. 206 — 214) és A tárgyas igeragozás használatának történetéből (MNy. 54 [1958]: 257-270). Természetesen ezen a területen sem hiányoznak az összefoglaló munkák. Már említettem, hogy A Tihanyi Apátság Alapítólevele mint nyelvi emlék című monográfiája szinte teljes ómagyar nyelvtan, tehát történeti alak- és bizonyos fokig (a szöveg adta lehetőségeken belül) mondattan is. Igen érdekesen, sok tanulsággal világítja meg továbbá az ősmagyar kornak, főként az alaktani problematikáját egy kongresszusi előadásában (Zum Sprachgeschehen der urungarischen Zeit: Congressus Internationalis Fenno-Ugristarum Budapestini habitus [1963], 27 — 47, vö. Magyar őstörténet: MNy. 39 [1943]: 281 — 298). A legtöbbet forgatott ide tartozó összefoglalása azonban a történeti tőtan (Magyar történeti szóalaktan. I. A szótövek. EMNyF Bp. 1958), amely — számos hézagot kipótolva — önálló rendszerben mutatja be a magyar névszó-és igetövek létrejöttének teljes problematikáját. Bárczi nyelvtörténeti munkásságához tartoznak a nyelvemlékek történetével stb. foglalkozó tanulmányai. Kétszer is visszatért a Leuveni Kódexhez (A Leuveni Kódex történetének legújabb szakasza: MNy. 43 [1947]: 301 — 305 és uo. 60 [1964]: 86 — 89), hozzászólt az újonnan megtalált Marosvásárhelyi Sorokhoz (MNy. 54 [1958]: 13 — 17), és — a már említett monográfián kívül — többször írt a Tihanyi Alapítólevélről (Nyelvművelő. Szerk. LŐKINCZE LAJOS. Bp. 1956. 18-28 stb.). 3.4. A nyelvi rétegeket érintő munkássága. Részben a hangtani és szókincstörténeti kutatásai, részben a nyelvi változás, mozgás, továbbá a nyelv társadalmi vetülete — mindenekelőtt a nemzeti nyelv kialakulása és alakulása — iránti érdeklődés és érzék, valamint