Nyelvtudományi Közlemények 80. kötet (1978)

Tanulmányok - Szathmári István: Bárczi Géza (1894–1975) és a magyar nyelvtudomány 174

176 SZEMLE - ISMERTETÉSEK 2.2. 1914 nyarán ösztöndíjjal tanulmányútra ment Franciaországba. A rá jellemző tudásszomjjal vetette bele magát itt is a tanulásba: ,, . . . pár napja érkeztünk meg, az egyetemre már beiratkoztunk, az előadásokat buzgón és boldog mohósággal hallgatjuk" — írja levelében a Kollégium igazgatójának, és hallgatótársa — a francia irodalom későbbi kiváló professzora, Gyergyai Albert — még ezt is hozzáteszi: ,,Bárczival az egyetemre járunk naponta, s ő a nyelveket és a nyelvészetet bújja" (az idézeteket 1. uo.). Franciaországi tanulmányait azonban megszakította az első világháború. Az internálás nehéz évei következtek. Hogy azonban ez alatt a megpróbáltatásokkal teli két és fél év alatt is megőrizte az élet teljessége és az emberek iránti szeretetét, a tanulásnak, a mindig többet tudni akarásnak a vágyát, azt utolsó, már a halála után napvilágot látott, a rá jellemző vonzó stílusban megírt dolgozata is igazolja. Ebben (Irodalomtörténet 1976/1: 88 — 100) — megjegyzéseket fűzve Lőrinczi Lászlónak Utazás a Fekete Kolostorhoz (Bukarest 1975.) című munkájához — valójában a noirmoutier-i internáló táborban eltöltött időkre emlékezik. A „tétlenség unalmában", a „bizonytalanság szorongásában", a „nyugtalan, idegen hangulatban" (1. i. h. 89) hol a könyvekhez, hol a nyelvtanuláshoz (itt spanyolul és olaszul tanult), hol a zenéhez vagy játékhoz menekül, hol pedig vállalja a vízhordást is a faluból, csak közvetlen kapcsolatba kerülhessen a világgal, az emberekkel, az élettel ... És abban az ,,embertelenség"-ben milyen elfogulatlan, reális képet tudott kialakítani fogvatartóiról: a francia táborparancsnokról, a három káplárról, francia férfiakról és nőkről, akikkel a sors összehozta. A Nemzetközi Vöröskereszt közbenjárására 1917 elejétől átkerült Svájcba, az internálás lényegesen enyhébb körülményi közé. Majd tanulmányait is folytathatta: négy félévet hallgatott a lausanne-i egyetemen. A francia nyelvterületen és egyetemeken eltöltött idő, továbbá az a tény, hogy innen hozott feleséget is, Bárczi Gézát egy életre a francia nyelvhez és irodalomhoz, a francia kultúrához kötötte. 2.3. A háború befejeződése után hazatérve, a budapesti egyetemen szerzett 1920-ban középiskolai tanári oklevelet magyar—francia szakon, majd — eredeti céljának megfelelően — megkezdte tanári működését, hogy aztán több mint egy félszázadon át nevelje — nem mindennapi eredményességgel — előbb a középiskolás, majd az egyetemista diákok egymás után jövő nemzedékeit . Középiskolában mintegy két évtizeden át tanított. Hogy milyen fokon, arra három tény is utal. Egyrészt 1926-tól 1942-ig megjelenteti igen eredményesen tanítható és tanulható francia nyelvkönyveit a középiskolák valamennyi osztálya számára (a III.-tói a VIII.-ig). Egyébként ezek időálló voltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egy részüket még a felszabadulás után is újra megjelentették. És hogy Bárczi Géza az egyetemi katedrán is felelősséget (és a korábbihoz hasonló vonzalmat) érzett az iskolai oktatás iránt, arról meg az tanúskodik, hogy mint debreceni professzor 1948-ban írja meg (Makai Gusztávval együtt) a francia nyelvkönyvet az általános iskolák VII. osztálya számára. — Másrészt minthogy az egyetem gyakorlóiskolájában, az úgynevezett mintagimnáziumban tanított, oktató-nevelő hatása kiterjedt az ott gyakorló tanárjelöltekre. Ezek ma is úgy emlékeznek gyakorló idejükre, mint amikor Bárczi tanár úrtól egy életre útravalót kaptak. — És harmadsorban: Bárczi Géza (sok nyelvész kollégájához hasonlóan) ez alatt a két év-