Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

A IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus alkalmából megjelent kiadványokról - Keresztes László: Forschungsstätten für Finnougristik in Ungarn 429

A FINNUGOR KONGRESSZUSI KIADVÁNYOKRÓL 429 ragozással kapcsolatos terminológiai álláspontokat, véleménye szerint eddig nem sikerült következetes terminológiai rendszert kialakítani; a tisztázatlan elméleti kérdések pedig a gyakorlatban, így a nyelvtanításban nagy nehézségeket okoznak. Jelen cikkében egy 1939-es nyelvtankönyvében már megírt terminológiai javaslatát újítja fel, mely szerint a magyar igealakokat két szempontból jellemezhetjük: ,,a) először a kitett (határozatlan és határozott) tárgyak szempontjából, és b) másodszor a (legtöbbször ki nem tett) névmási tárgyak szempontjából." Ezt a felosztást két szempontból nem tekinthetjük következetesnek: a névmási tárggyal a (tulajdonképpeni) névszói tárgyat kellene szembeállítani, amennyiben az osztályozás alapja a tárgy szófaja. Továbbá a névmási tárgy mibenléte nincs pontosan körülhatárolva. A szerző szerint az I. (alanyi) konjugáció „első és második személyű névmási tárgyú", a II. (-laki-lek ragos tárgyas) „kizárólag második személyű névmási tárgyú, a III. (tárgyas) pedig „harmadik személyű névmási tárgyú és minden személyben öntárgyú". Ha áttekintjük az igeragozás és a névmások kombinációit, szembetűnik az, hogy sokféle névmás állhat az igealakok mellett, pl. az alanyi ragozású igék mellett állhat a személyes névmás, a melléknévi és a számnévi mutató névmás, a kérdő, a vonatkozó és a határozatlan névmás; a tárgyas ragozású igék mellett pedig a visszaható, a kölcsönös, a birtokos és a főnévi mutató névmás. Pl. KLEMM egész bonyolultságában tárgyalja ezt a kérdést (Magyar történeti mondattan. Budapest 1928. 119 — 132). Ezt figyelembe véve, megdől pl. azon állítás, hogy „az I. konjugáció Esz. 1. személyének nem lehet semmilyen névmási tárgya." Ügy tűnik, csak a személyes, a visszaható és a főnévi mutató névmás szerepére gondolt a szerző, ezt azonban meg kellett volna mondania. A tanulmány pozitívuma az, hogy felhívja a figyelmet a névmások viselkedésére az igeragozás viszonylatában. MARINELLA D'ALESSANDRO, Ungarische Literaten in der Emigration von 1919 bis heute. A külföldre szakadt művészek közül a legnehezebb az írók sorsa, mivel elszakadnak az anyanyelvtől ós a hazai társadalomtól; a magyar írók izoláltsága kettős: sem a külföldi, sem a hazai közönséggel nem tudnak kapcsolatot teremteni. A szerző áttekinti az emigrációs irodalom csoportjait (19-es emigránsok, különböző egyetemi tanszékeken működő írók, hivatásos írók, az újságírók népes tábora), majd felsorolja a különféle nehézségeket: atomizálódnak, álkulturális, vallásos vagy politikai irányok hívei lesznek; még veszélyesebb a dilettantizmus; még a jó írókat is beszűkülés fenyegeti. Ilyen körülmények között is az életrajzszerű regényeknek szociográfiai értéke van. Az avantgárdé írói kivételt képeznek (Kassák-csoport), és csak egyes, az időtlenség atmoszféráját megteremtő alkotások magas színvonalúak. Végezetül az emigrációs irodalom terminust értelmezi a szerző : lehet az emigrációról szóló irodalom, irodalom az emigráció számára vagy irodalom az emigrációban. Ez utóbbinak kellene tartania a kapcsolatot a hazai irodalommal. A tanulmánykötet a IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus tiszteletére jelent meg, ezzel magyarázható tematikai sokrétűsége. Az öt tanulmány közül különösen kiemelkedik Nullo Minissió és Éder Zoltáné. A szép kiállítású kötet az olaszországi finnugrisztika színvonalát és sokoldalúságát példázza. A. JÁszó ANNA Forschungsstätten für Finnougristik in Ungarn Szerk. GULYA JÁNOS és HONTI LÁSZLÓ. Akadémiai Kiadó, Budapest 1975. 165 1. -f 4 1. fényképmelléklet A kötetet KÁLMÁN BÉLA előszava vezeti be. A könyv sorra megismerteti az olvasót a finnugrisztika magyarországi műhelyeivel, tájékoztat szervezeti felépítésükről, főbb kutatási területeikről ós személyi állományukról. A finnugrisztika itt a legtágabb értelemben szerepel (mint ahogy a finnugor kongresszusokon is): a nyelvészeten kívül beletartozik a finnugor néprajz, zene, régészet, embertan, történelem és irodalom, tehát amit összefoglalóan finnugor filológiának nevezhetnénk. Az első rósz a Magyar Tudományos Akadémia történetével, felépítésével, irányító szerepével foglalkozik részletesen, továbbá az akadémia irányítása alatt működő tudományos kutatóintézeteknek ós az Akadémiai Kiadónak a tevékenységét ismerteti, számba véve mindazokat a nagyszabású kollektív alkotásokat, amelyek az utóbbi időben láttak napvilágot. A kötet második része az egyetemeknek és a tanárképző főiskoláknak e témakörben érdekelt tanszékeit és intézeteit mutatja be. A harmadik részben a nemzeti