Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

A IV. Nemzetközi Finnugor Kongresszus alkalmából megjelent kiadványokról - A. Jászó Anna: Zum IV. Internationalen Finnougristenkongreß in Budapest 1975. 427

A FINNUGOR KONGRESSZUSI KIADVÁNYOKRÓL 427 Sokkal áttekinthetőbb ez, mintha ,,valódi" térképpel dolgozna. Az eredmények a legtöbb esetben szépek. Meggyőzőek arról, hogy igenis értelmes és fontos kérdés a nyelvszövetség. Katz azokat a nyelvszövetségeket határozza meg először, amelyeket egy-egy megkülönböztető jegy megléte jellemez, majd azokat, amelyeket fonémák jellemeznek. Összesen 31, ill. 33 nyelvszövetség az eredmény (130), ha az univerzálékat nem tekintjük. 6 nyelvszövetség teljesen fedi a vizsgált területet: high (a mássalhangzókra nézve), e, w, j, n, rj. A legáltalánosabb eredmények: ,,bekommen wir ein gewisses Bild der Tatsachen, das grob so aussieht, daß das Nordost jakische allgemein und 00 [Obdorsk-Ostjakisch] im Besonderen mit dem Jurakischen, das Ostjakische allgemein und OV [Vach-Vasjugan] im Besonderen mit dem Selkupischen übereinkommen. Dies entspricht ziemlich genau der Verteilung der samojedischen Lehnwörter im Ostjakischen (vgl. Steinitz 1959, 1963). Dagegen sind die Konvergenzen von OT [Tremjugan] und JW [Waldjurakisch] weniger stark ausgeprägt (abgesehen von den allerdings schwer wiegenden Isoglossen «A« und «A'«), was wiederum mit dem Lehnwortbefund parallel geht" (130 — 131). 7. A könyvet szokásosan bibliográfia zárja. Impozáns, ahogyan mindenféle szerzőket felsorol nagy számban, függetlenül attól, ki melyik iskolának a képviselője. Sajnos néhány olyan eset is előfordul, hogy Katz utal valakire a szövegben, a megfelelő bibliográfiai tétel viszont hiányzik: Schuchardt, J. Schmidt. 8. Rövid személy- és tárgymutató zárja a könyvet. 9. Az elkerülhetetlennek tűnő sajtóhibák száma nem nagy. Ezek különösen akkor kellemetlenek, ha formális, redundanciamentes dolgokról van szó. Itt például ilyen: C helyett C áll (36), tj helyett n (113). MÁRTONFI FERENC Zum IV. Internationalen Finnougristenkongress in Budapest 1975 Beiträge aus dem Istituto Universitario Orientale di Napoli. Seminario di studi dell' Europa Orientale Napoli 1975. 7+21+6 + 10 + 11 1. A kiadvány öt tanulmányt tartalmaz, az első négy nyelvészeti, az ötödik irodalmi. Nuixo MINISSI, Zur Erneuerung der sprachgeschichtlichen Methode. MINISSI professzor azzal a gondolattal vezeti be tömör áttekintését az utóbbi évszázad nyelvészetéről, hogy a finnugor nyelvtudomány művelőit mindig érdekelték az általános nyelvészeti kérdések; ez főleg mostanában fontos, ugyanis a nyelvtudomány mai helyzete különösen megkívánja a szilárd általános nyelvészeti alapokat. Röviden összefoglalja és értékeli a nyelvtudomány két nagy irányzatát: az újgrammatikusok által kidolgozott, ma már hagyományosnak nevezett, történeti-összehasonlító nyelvtudományt és a SAUSSURE nyomán kialakult irányzatokat. Rámutat az újgrammatikus elméletben rejlő ellentmondásokra (idézi azokat a tudósokat — G. CuRTlust és J. ScHMiDTet —, akik annak idején bírálták az újgrammatikusokat), megemlíti mindkét nyelvészeti irányzat filozófiai hátterét: a 19. századi pozitivizmust, valamint MACH filozófiáját, mely alapvetően befolyásolta SAUSSURE nézeteit. A 20. századi irányzatok módszere a neopozitivista logikától függ, a történeti összehasonlító módszer alapját pedig a pozitivista gondolkodásmód képezte. A neopozitivista beállítás, úgy, mint a pozitivista, már a múlté, ugyanis a kérdés az, hogy a nyelv „Ding an sich", azaz lehet-e továbbra is természettudományos, illetve matematikai—logikai módszerrel kutatni. A választ nem a nyelvtudomány, hanem a mai kultúra szelleme adhatja meg (in dem Geist der heutigen Kultur): „An Stelle der wissenschaftlichen ist jetzt eine geschichliche Auffassung der Sprachforschung notwendig". Minissi professzor szerint ez nem azt jelenti, hogy W. VON HUMBOLDT vagy K. VOSSLER szellemtörténetéhez lépünk vissza, vagy a nyelv járáskutatók kultúrtörténetéhez, vagy a tartalmat figyelembe vevő grammatikához és szemantikához. Sajnos elég szűkszavúan összegzi tanulmányát, ekképp: „Das bedeutet, dass die Sprachwissenschaft die geschichtliche Wissenschaft der Sprachform ist, die die Sprachform allein — nicht den Sprachinhalt — mit rein geschichtlichen Vorstellungen, Prinzipien und Verfahren untersucht und erklärt."