Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Szemle – ismertetések - Vikár László: Hozzászólás „A finnugor zene vitájá”-hoz 395

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 399 dallami formula kapcsolódik össze. Ezzel ugyanis a tévedés veszélyét lényegesen csökkenthetjük." A tévedés veszélye valóban fennáll. Az igaz ugyan, hogy e két sorpár jellemző a rokonnépek és főleg a balti finnugorok zenéjére, de jelentős számban megtalálhatók más anyagban is. CECIL SHARP híres amerikai gyűjteményében (English Folk Songs from the Southern Appalachians) vagy NYIKOLAJ KATTFMAN több mint másfélezer dallamot tartalmazó rodopei bolgár kötetében több tucat olyan dallam szerepel, amely jól beleillik a közölt finnugor dallamtáblázatokba. Az egyik ugyan más kultúrkörhöz tartozik s ezért a szerző szerint nem veendő figyelembe, de a bolgár egy régi, kétsoros és pentaton zenei hagyományt őrző, zárt közösségből való, mely időben ós térben is közelebbi kapcsolatba hozható a magyarsággal, mint a finn vagy az észt. Külön fejezet szól a finnugoroknak tulajdonított „bizonytalan terc és szeptim"ről. Kétségtelen, hogy találkozunk velük a finnugor népek között, de hozzá kell tennünk, hogy ezek számos más helyen is előfordulnak. Ugyanakkor nem állíthatjuk, hogy minden finnugor népzene sajátjai. Éppen a volgavidóki, helyi tapasztalatok győztek meg bennünket arról, hogy pl. a tatár közigazgatási területen élő buinszki, tyetyusi csuvasok körében milyen gyakori ez az ingadozó intonáció. De megtaláljuk egyéb helyeken, mint pl. a fentebb említett Sharp vagy Kaufman gyűjteményben is. Ezúttal egy nagyon is általános jelenséggel van dolgunk, amely sok hagyományban él, ahol a temperált zene kevésbé vagy egyáltalán nem éreztette hatását s valószínű, hogy mindez nemcsak a terc és a szeptim, hanem még más hangközökre is kiterjed. A szakemberek temperált zenéhez szokott hallásának és a hagyományos kottaírásunk fogyatékosságának tulajdonítható ez, hogy ennek a jelenségnek a rögzítésére eddig csak viszonylag kevés esetben került sor. A szó-pentaton hangsort a bizonytalan terc és szeptim jelenségével összefüggésbe hozni és a finnugor népek kedvelt hangsorának tulajdonítani erősen spekulatív eljárás, mert a régi gyűjtemények és az újabb gyűjtések is egyaránt a dó-ra épülő tri-, tetra-, penta-és hexachord elsőbbrendűségét bizonyítják. Kiigazításra szorul a népzenék egyes jellegzetességével kapcsolatos néhány állítás: ,,. . .az egész Dunántúlra jellemző a bizonytalan terc- és szeptim-intonáeió ..." Ez többnyire csak a dél-dunántúli pentaton népzene sajátossága s csak elvétve fordul elő a Balatontól északra fekvő területen. Az őrséget leszámítva Vas, továbbá Sopron, Győr és Komárom megye hagyománya nem ismeri s nem találkozunk evvel az intonációval a regösénekekben sem. Pedig ha mindkettő ősi, finnugor örökség, ott lenne a legfőbb helye. Az 1. kötet 107. oldalán Veszprém megyét is oda kell sorolni a regölés elterjedtségének területéhez, mert Veszprémből több adatunk van, mint pl. az említett Baranyából. Nem fogadhatjuk el azt az állítást, hogy ,,. . . a Zá-pentaton ... az altáji (türk, mongol, mandzsu) népeknél vezető helyen áll. . ." Részben személyes tapasztalatból, részben pedig mások gyűjtéséből nyert ismereteink szerint — legalábbis a török népek körében — a szó-pentatónia elterjedése magasan a lá-é felett van. Módosítani javaslom a 2. kötet 8. oldalán álló kijelentést, miszerint a kvintváltó dallamok ,,. . . transzponálásra kerülő előtagja rendszerint leszálló irányú dallam ..." Példák százai tanúsítják, hogy a kérdéses előtag éppúgy tartalmaz emelkedő, mint leszálló részeket vagy akár hullámzó, sőt lényegében egy szinten járó dallamfordulatokat is. Jelentős azoknak a dallamoknak a száma, amelyekben az előtag vége magasabban zár, mint az 1. sor. Pl. az 5, 7, 1, b3 vagy a 4, 5, VII, 1, széleskörben elterjedt kadenciák esetében. KODÁLY 1937-ben valóban azt írta, hogy ,,az ötfokúság és a kvintrendszer két egymástól független, sőt ellentétes stílus jegye". De ezt minden megjegyzés nélkül idézni (1 : 18) félrevezető, mert Kodály írásának újabb kiadásaiból ez a mondat már kimaradt, tehát időközben erről megváltoztatta véleményét. Nem oszthatjuk az 1. kötet 23. oldalán levő megjegyzést sem, mely szerint: ,,. . . a kvart-ismétlés . . . közismert tatár sajátosság". Földjük kétharmadát bejárva biztosan állítjuk, hogy elterjedése nem széleskörű. Igaz, helyenként mi is megtaláltuk, de nem számottevő mennyiségben. A korunk tudománya sorozat célkitűzéseinek Szomj as-Schiffert könyve bizony nem mindig tesz eleget. Ha ismerné a finnugor és a hozzá kapcsolódó török népzenekutatás újabb állomásait, nem írná azt, hogy Kodály megállapításait „úgyszólván mindenben igazolta" a cseremisz anyag. Az elmúlt évtizedben több korábbi állítás került új megvilágításba s az evvel kapcsolatos viták még ma sem zárultak le. Van olyan, mint pl. a kvintváltás ősiségének a kérdése, ami éppen az ellenkezőjére fordult. Ma inkább úgy látszik: minél pontosabb egy kvintváltó dallam, annál újabb fejlemény, szemben a régi állásponttal amely azt vallotta, hogy a legpontosabb kvintváltás a legrégebbi alak. A finnugor zene vitájáról 1976-ban megjelent könyv — még ha evvel nem is ért egyet — nem nélkülözheti az újabb álláspontok számbavételét. Az az állítás, hogy a cseremisz dallamok többsége Iá-pentaton és kvintváltó, aligha lehet más, mint egy teljesen elavult szemlélet maradványa, amely legfeljebb csak a Ko-