Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Szabolcsi Anna: Megjegyzések a Montague-grammatikáról [Remarks on Montague Grammar] 157

MEGJEGYZÉSEK A MONTAGUE-GBAMMATIKÁRÓL 171 mar. Académie Press, New York 1976), Montague szintaxisa átfogalmazható az interpretatív vagy a generatív szemantika jelölési rendszerébe is — ha a szemantikát tiszteletben tartjuk. Ezeknek a lehetséges változatoknak az egyenértékűségét azért hangsúlyozzuk, mivel Montague — matematikus lévén — elég kevéssé érdeklődött a, természetes nyelv szintaxisának finomságai iránt. Nyelvtanai ezért szemantikailag reprezentatív, de szintaktikailag elég egyszerű példamondatokat kezeltek. Lehet, hogy ennek az egyszerűen elképzelt szintaxisnak a nagymértékű kiterjesztése akadályokba fog ütközni (habár ezt az eddigi próbálkozások egyértelműen még nem mutatják). Azért is nem ismertettük Montague szintaxisát részleteiben, mivel ez — az elméleti alapokhoz képest — csak egyik lehetséges megoldás. Az elméleti alapok kidolgozottsága viszont lehetővé teszi, hogy szükség esetén vérveszteség nélkül választhassunk a jelölési változatok között (szemben például az interpretatív és generatív szemantikusok hosszú vitájával, amelyet éppen a szemantika-elmélet kidolgozatlansága tett lehetővé). Montague a nyelvész számára tehát nem ad egy olyan kész „rajzot", amelyet csak szorgalmasan ki kell színezni. Elmélete olyan keretet ad, amely egyszerre elég szilárd és rugalmas ahhoz, hogy újabb és újabb kérdések szellemes megoldásait kidolgozhassa benne a természetes nyelv kutatója. Ugyanakkor viszont — éppen a matematikai megalapozottság miatt — a nyelvész biztosan fölhasználhatja a matematika további fejlődésének eredményeit is. Van még egy szempont, amelyet hangsúlyoznunk kell akkor, amikor a nyelvész „felelősségéről" beszélünk. A matematikai megalapozású szemantika ellen gyakran merül föl az a kifogás, hogy olyan precizitást visz a természetes nyelvbe, amely attól idegen. Hozzunk föl ennek illusztrálására két olyan példát, amely történetesen egy Chomsky—Partee-vitában került elő (CHOMSKY, Questions of Form and Interpretation és PARTEE, Comments on C. J. Fillmore's and N. Chomsky 's Papers, in: R. AUSTERLITZ [szerk.], The Scope of American Linguistics. The Peter de Ridde Press, 1975). Az első azzal kapcsolatos, hogy a természetes nyelvi „univerzális kvantor" nem lehet azonos a matematikaival, hiszen pl. az A hód gátat épít mondat nem jelenti azt, hogy minden egyes hód gátat építene: igaznak szokás elfogadni ezt az állítást akkor is, ha tudjuk, hogy az állatkertekben a hódok nem építenek gátat. A másik példa az öt orosz "meglátogatott három franciát. Ez a mondat hét különböző helyzetre is alkalmazható aszerint, hogy a látogatások egyenként vagy kisebb csoportokban történtek. De vajon hétértelmű-e ez a mondat, vagy éppenséggel azt jelenti, hogy összesen öt orosz összesen három franciát látogatott meg? Nem kívánunk állást foglalni egyik megoldás mellett vagy ellen sem. Csupán azt hangsúlyozzuk, hogy a matematikus kezelésmód egyik megoldásra sem predesztinál. Sem arra, hogy a természetes nyelvi generikus állításokat kivétel nélkülivé tegyük, sem arra, hogy a második mondatot hét különböző szintaktikai szerkezetből vezessük le. Mindenképpen arra kötelez azonban, hogy tegyünk elméletileg pontos különbséget a többértelműség és a bizonytalanság („vagueness") között; kötelez továbbá arra, hogy kialakítsuk azt az apparátust, amely nem csupán az egyértelmű, hanem a bonyolult és homályos eseteket is kezelni tudja. Ez annyit jelent, hogy valójában azt kell megtudnunk, miben is áll a természetes nyelv bonyolultsága és „pontatlansága". Úgy tűnik, hogy minél explicitebbé tesszük azt az elméleti keretet, amelyben dolgozunk, annál inkább megérthetjük magát a természetes nyelvet.