Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Szabolcsi Anna: Megjegyzések a Montague-grammatikáról [Remarks on Montague Grammar] 157

MEGJEGYZÉSEK A MONTAGUE-GRAMMATIKAKÓL 159 gyűjtött számos olyan nyelvi problémát (és azokat külön-külön kezelni képes logikai nyelvet), amelyeket majd mind számításba kell vennünk, ha a „természetes logikát" megalkotjuk. Ez a vállalkozás — habár tényleges megoldást nem tudott fölmutatni — egy szempontból forradalminak tűnik. Abból indul ki, hogy ha matematikai fogalmakkal akarjuk is leírni a természetes nyelvet, ne tegyük különösebb elméleti megfontolások nélkül valamely „kész" logikai nyelv alesetévé. Hanem a természetes nyelv jelentéstani problémáit mérjük föl: magát a természetes nyelvet próbáljuk modellálni. Richard Montague éppen így indult el. Elsősorban arra a kérdésre keresett választ, hogy mi a jelentés, és hogy az általa elfogadható jelentés-fogalom hogyan fogható meg matematikailag. Azután szerkesztett egy olyan logikai nyelvet (szintaxist és szemantikát), amely képes e jelentésfogalom kezelésére. Meghatározta ezután, hogy a természetes nyelv mondatait — szintaktikai fölépítésüknek megfelelően — hogyan feleltethetjük meg e logikai nyelv mondatainak. A jelentés meghatározásában Montague lényegében a frege-carnapi vonalat fejlesztette tovább; a nyelv modellálásában pedig alkotó módon használta föl például az univerzális algebra, a modellelmélet és a modális logika újabb eredményeit. Hangsúlyozta továbbá, hogy a természetes nyelv szintaxisát és szemantikáját csak párhuzamosan — egymásra való állandó tekintettel — lehet modellálni. Ez természetesen nem a szintaxisnak mint szabályrendszernek az autonómiáját vonja kétségbe. Inkább azt jelenti, hogy mivel egy meglevő objektumot modellálunk, nem pedig most szerkesztünk meg egy még nem létezőt, az egyes részek modellálása során mindig visszajelzést kell kapnunk a modell többi részéből. Ennek az elvnek az illusztrálására Montague elkészítette az angol nyelv több töredék-nyelvtanát is. Hogy Montague elmélete (és egyes konkrét megoldásai) ki fogják-e állni a tapasztalati ellenőrzés minden próbáját, az egyelőre nem tudható. De mindenképpen értékessé teszi munkáit a nyelvészet számára az, hogy helyes módszertani elvek következetes végigvitelével dolgozott. A jelen ismertetés második részében MONTAGUE elméletének vázát próbáljuk meg nagy vonalakban bemutatni, elsősorban a Universal Grammar (Theoria 36: 373—398) és a The Proper Treatment of Quantification in Ordinary English (in: HINTIKKA—MORAVCSIK—SUPPES [szerk.], Approaches to Natural Language. Dordrecht 1973. 221 — 242) című cikkek alapján. Ennek során sok esetben olyasmit is kell majd mondanunk, amit Montague maga nem tett explicitté, vagy amit csak matematikai eszközökkel közölt. így ismertetésünk, habár a lehetőségig hű akar maradni Montague gondolataihoz, egyszersmind értelmezésnek is tekinthető. A generatív grammatikára vonatkozó megjegyzések szintén ilyen értelmezés-jellegűek. (A matematikai formalizmustól jobbára el fogunk tekinteni — még a konkrétság kárára is. Ezt az teszi valamelyest lehetővé, hogy e formalizmus — bonyolultsága ellenére — meglehetősen világos és egyszerű fogalmaknak ad szigorú keretet.) A harmadik részben annotált bibliográfia formájában fölsorolunk néhány olyan nyelvészeti munkát, amelyek Montague 1971-ben bekövetkezett halála után készültek, az ő nyelvtani keretének kiterjesztéseképpen. Montague elméletének részletesebb (és a jelenlegitől eltérő szempontú) ismertetését az olvasó megtalálhatja két kiváló munkában. RICHMOND THOMASON szerkesztette Montague poszthumusz válogatott kötetét (Formai Philosophy. Selected Papers of R. M., New Haven and London, Yale University Press, 1974.). E kötet bevezetője (1 — 71) igen nagy segítséget nyújt a nem-