Nyelvtudományi Közlemények 79. kötet (1977)

Tanulmányok - Barabás András–Kálmán C. György–Nádasdy Ádám: Van-e a magyarban tulajdonnév? [Are there Proper Nouns in Hungarian?] 135

/ VAN-E A MAGYARBAN TULAJDONNÉV? 139 1.2.3. A legmegbízhatóbb tünete ennek az a rengeteg bizonytalanság, mely a tulajdonnév körülírásánál, jelesül a tulajdonnév és köznév közti határvonal meghúzásánál mutatkozik: ,,. . . talán fölösleges is külön kiemelnem azokat az eseteket, amelyek a tulajdonnév és a közszó közti határvonal meghúzását igen sokszor lehetetlenné teszik" (PAPP LÁSZLÓ 27); „tulajdonnév és köznév határterületének egy . . . szektorán olyan szavak foglalnak helyet, amelyeknek egyaránt vannak tulajdonnévi és köznévi tulajdonságaik" (J. SOLTÉSZ 466); ,,A tulajdonnév . . . nem mindig válik el élesen a köznévtől" (KÁLMÁN BÉLA 8); „Nagyon sokszor nem lehet pontos határvonalat húzni a tulajdonnév és a köznév közé" (SEBESTYÉN 306); ,,A tulajdonnév és a köznév határa természetesen jelentéstani szempontból sem éles" (TEMESI: MMNyR 1 : 174). E megállapítások megfelelnek a valóságnak, de vajon a tulajdonnév „bűne" ez? Nem a definíciókat kellene felülvizsgálnunk? Ha egy magyar mondatban meg akarnánk keresni pl. az igét, nyelvtanaink leírásai alapján minden bizonnyal sikerülne. De próbáljuk meg akármelyik tulajdonnévleírásunk alapján megállapítani, hogy a felmentünk a várba hangsor vár szegmentuma tulajdonnév-e vagy sem! Nem kevesebbet kellene ehhez eldönteni tudnunk, mint hogy a kérdéses elem „rámutató-megkülönböztető (identifikáló) megjelölés"-e, melyben „fogalomra utalást alig [?] érzünk" (TEMESI: MMNyR 1 : 126); hogy „hivatalos jellegű használatról" vagy „puszta megjelölésről" van-e szó (D. L. 485); esetleg, hogy „egyedi fogalmat idéz-e fel" (SZENDE 122); vagy, hogy „logikailag pontosan meghatározott, egyedi dolgot" jelöl-e meg (IMRE: MMNyR 1 : 270); hogy „a jelölt fogalmat itt egyetlen dolog ismerete alapján alkottuk-e meg" (TEMESI: MMNyR 1 : 215); hogy „a kérdéses szituációban csak alkalmilag egyedítő funkciójú-e, vagy eltéphetetlenül [?] összekapcsolódott-e a megjelölt egyeddel" (SEBESTYÉN 306); sőt, hogy jelentése „a tér-idő koordináta egyetlen metszéspontjában adott egyedi dologra vonatkozó tapasztalataink összege"-e (BENCÉDY: MMNy. 553). De hogyan fogjuk mindezt a felmentünk a várba hangsorból, vagy akár számos hasonló hangsor vizsgálatából kideríteni? Ám törődjünk bele, hogy a magyarban az ún. tulajdonnévről formális elemzéssel semmi sajátosan tulajdonnévi nem állapítható meg: a leírások ilyen általános ismérvet nem említenek. De lássuk világosan, hogy ha ennek ellenére, pusztán sajátos jelentéstartalma alapján kívánunk valamit tulajdonnévnek minősíteni, ugyanúgy járunk el, mintha a bika főnevet hímneműnek minősítenénk. Végzetesen keverednek itt a nyelvleírási-nyelvrendszertani szempontok a logikai-szemantikai szempontokkal! J. SOLTÉSZ (466) szerint például a magyar Vim szó (jóllehet viselkedése nem különbözik pl. a kőpor szóétól — A szerzők) a tulajdonnév és a köznév határterületén levő átmeneti kategóriába tartozik, ami kb. olyan, mintha a német der Hermaphrodit szóról jelentenénk ki, hogy átmenetet képvisel a hímnem és a nőnem között. E meghatározások ellentmondásos, vagy éppen semmitmondó volta nemcsak a kérdés egyoldalú szemantikai felfogásának tudható be. A baj ennél sokkal alapvetőbb: a bírált felfogás annak eldöntését, hogy egy elem mely kategóriába tartozik, lényegileg a nyelvtudományon kívülre utalja (a szemantikát is beleértve!). Az, hogy a három „prímszámnév"-e vagy sem, nyelvészeti eszközökkel nem dönthető el, csak matematikaiakkal. Ezért nem nyelvi kategória. Az, hogy az A kutya ugat mondat alanya „hímnemű főnév"-e, csak az illető állat megvizsgálásával, az anatómia bevonásával lenne eldönthető.