Nyelvtudományi Közlemények 78. kötet (1976)

Tanulmányok - Szalamin Edit: A magyar mondatformák kérdéséhez [cirill] 453

462 SZALÁMIN EDIT mileg lazábban kapcsolódnak az igéhez, többen az egész mondathoz tartozónak vallják őket. Ez a közismert tény szórendjükben is tükröződik: nem kapcsolódnak szorosan az igéhez" — írja DEZSŐ LÁSZLÓ (9, 91). Az igós mondatforma névszóivá alakulását illetően összefoglalva a következőket mondhatjuk: ebben a változásban az alannyal is kapcsolatban álló (szemantikai síkon) mód- és állapothatározóknak van döntő szerepük, amelyek az ige kopulává alakulásával párhuzamosan az alannyal közvetlen viszonyba lépő állítmánnyá válhatnak. A nominális mondatformában a tárgy mint mondatrósz megléte kizárt. Szerkezettagként, mondatbeli hierarchia alsóbb fokán azonban, természetesen, a nominális mondatban is lehet tárgy: Pétera törvényeket mélyen tisztelő ember. — A nyelvi tények azt mutatják, hogy a nominális mondatforma az állapothatározók bizonyos típusainak alkalmazását is korlátozza — talán nem volna érdektelen e kérdés tüzetes megvizsgálása — , a határozók többi típusa számára azonban a nominális mondat is nyitott. 9. Tulajdonképpen már említettem, de jelentőségénél fogva részletesebb vizsgálatra tarthat számot a mondat egyik központi kategóriájának, a p r e -dikativitásnak, konkrétan a predikatív viszonyításnak a kérdése. A predikatív viszonyítás mibenlétére vonatkozó legáltalánosabb (de, természetesen, nem egyetlen) nézet lényegét a következőkben foglalhatjuk össze: a predikatív viszonyítás az alany ós állítmány közötti viszony; a predikatív szószerkezet tagjai, az alany és az állítmány „értelmileg egyformán fontos fogalmakat neveznek meg, mintegy kölcsönösen feltételezik és meghatározzák egymást" (MMNyR 2, 68). — Ennek megfelelően a meghatározást megvilágító példák között megkülönböztetés nélkül szerepelnek az igei és névszói állítmányú mondatok. Ennek az álláspontnak a mélyén nyilvánvalóan az a feltételezés húzódik meg, hogy a névszói ós igei állítmány közvetlen egyenórtókesek. Ez a gondolat — úgy érzem — a cikkben mondottak alapján némileg árnyalható. Vegyük a következő mondatokat, s jelöljük meg bennük az alanyt (ritkítva) és az állítmányt (kövérrel) a MMNyR-ben adott értelmezés szerint: (1) A hold halványan fénylik. (2) A hold halvány. A nominális mondatformáknak a verbális mondatformákból való föntebb bemutatott szinkron levezetése után világossá válhat számunkra, hogy a predikatív viszonyítás MMNyR-beli értelmezése — finomítás nélkül — csak a nominális mondatformára igaz. Az 1. típusú (szintén három komponensből álló!) igés mondatformára már nem, amennyiben az adott predikatív viszonyítás szemantikailag releváns komponensét (halványan) mellőzi, mintegy „kiejti". Ennek a ténynek valószínűleg az a magyarázata, hogy a MMNyR nem állít egymás mellé ilyen mondatformákat, s így bizonyos összefüggésekre nem derül fény. Ez az ellentmondás a fenti típusú mondatformákra nézve feloldható az alábbi föltételezéssel: 9.1. A predikatív viszony nem két, hanem három komponens viszonya. E három komponens az igés mondatformában: az alany, az igei állítmány és az ige határozója; névszói-igei mondatformában: az alany, a kopula ós a névszói állítmány.