Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Tanulmányok - Korenchy Éva: Permi vokalizmusproblémák [cirill] 37

56 KORENCHY ÉVA e > û, ha a 2. szótagban ä van: 3 esetben (C/l, 2, 11) e > w, ha a 2. szótagban e van: 9 esetben l (C/3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12) Az előzőekben már idéztük ITKONEN megállapításait az e > o, illetőleg e >> o változásoknak a 2. szótagi vokálissal való kapcsolatáról. A felsorolt példák valóban azt mutatják, hogy az előpermi *e-ből 2. szótagi ä esetén nyíltabb (o) és 2. szótagi e esetén zártabb ($) hang fejlődött. Bizonyos tehát, hogy ezekben a hangváltozásokban a horizontális magánhangzó-harmónia szabálya érvényesült. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az első szótagi e előpermi kori alakulásában — nézetünk szerint — két tendencia keresztezte egymást. Az őspermi vokálisrendszerben szükség volt o hangra, miután az eredeti előpermi o zártabbá vált (1. előbb!), ugyanakkor viszont a 2. szótagi magánhangzók körében ekkor már megindulhatott egy zártabbá válási folyamat, s ez — a horizontális harmónia törvénye szerint — hatott az első szótagra, aminek következtében az első szótag vokálisa igyekezett zártsági fokában közelíteni a 2. szótag vokálisához (ç). Nem kívánjuk ezzel a megjegyzéssel a nem-első szótagi ä-nek aze >o változásban betöltött szerepét kisebbíteni, hanem pusztán az a véleményünk, hogy ezt a szerepet, azaz a nyíltabbá válást (o helyett o) elősegítő hatást eltúlozni nem lehet, mert a rendszerkényszer alapján ennek a változásnak amúgy is végbe kellett mennie. Aze >o változásról viszont már nem mondhatjuk, hogy azt a rendszerkényszer diktálta volna. Itt csakis és kizárólag a nem-első szótag hatása érvényesülhetett. A C. pontban felsorolt etimológiák az előpermi első szótagi ß-nek harmadik őspermi kori fejleményét dokumentálják (ú). ITKONEN szerint az őspermi ù (az ő jelölésében: i) előzménye nem *e, hanem *ë (FUF 31:301). „Die Entwicklung des *ê zu einem geschlosseneren Vokal als ursprünglich hat sich wiederum parallel mit dem Lautwandel des zweiten halbengen Vokals, *ö, zu *o vollzogen. Eine Zwischenstufe in der Entwicklung *e >• i hat sicherlich das frühurperm. H gebildet." (i. h. 301 — 2). Az őspermi *o-ról már elmondottuk, hogy előzménye nem hosszú magánhangzó (*ö), hanem előpermi *e. Az őspermi *w-nek egy palatális-illabiális hangból való fejlődésekor sincs okunk arra, hogy előpermi hosszú magánhangzóból induljunk ki. Ez a vélemény természetesen nem újkeletű, hiszen előzőleg már RÉDEI is másképpen magyarázta a kiéli, mieli típusú szavakat, mint E. ITKONEN (ITAJb. 41:136). Az előpermi *e egyfajta fejlődését már láttuk (o, o). Jelen esetben az előpermi *e-nek egy más irányú fejlődéséről van szó, mégpedig a centrális sorba való átkerüléséről és erős zártabbá válásáról. Utalunk arra, hogy az előpermi ä őspermi kori fejleményei között is szerepel az o és az ú, s már ott előrebocsátottuk azt a feltevést, mely szerint a felső nyelvállású ú létrejötte valószínűleg a 2. szótag hatásával magyarázható. Az előpermi *ä és *e tehát két ponton hasonló fejlődési tendenciát mutat, azaz velarizálódik és centrálissá válik. Ez a tény is megerősíti azt a meggyőződésünket, hogy fölösleges *c > ú változásra gondolnunk, inkább arról van szó, hogy az őspermi kor egy bizonyos szakaszában az előpermi alsó és középső nyelvállású palatális-illabiális magánhangzók átkerültek a centrális sorba és több esetben zártabbá váltak. Az ä centrálissá válása elsősorban d-t eredményezett. A további zárulás (ô, û) a 2. szótaghoz