Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Tanulmányok - Kiss Jenő: Gondolatok az onomatopoézis kutatásáról néhány finnugor nyelvben. [Gedanken über die Onomatopoetikforschung in einigen finnisch-ugrischen Sprachen] 3

4 KISS JENŐ megfelelője, az expresszív szó megjelölés meg félrevezető, mert hiszen minden szó fejez ki valamit, nemcsak az ún. kifejezők. A deskriptív terminus technicus megintcsak több jelentésű, vele elsősorban meghatározott nyelvészeti módszert szoktunk jelölni (vö. BAKOS: IdSz.). Az affektív megjelölés — jelentése: 'érzelmi, érzelmileg színezett': BAKOS: IdSz. — stilisztikai, nem etimológiai műszó. A szóteremtéssel létrejött kifejezés túl körülményes. Használhatnánk a hangutánzó-hangfestő terminus technicust is — ahogy a finnek a deskriptiivisonomatopoieettinen-t, az észtek meg az onomatopoeetilis-deskriptiivne-t, ez ellen azonban két körülmény szól. Egyrészt túl hosszú — miként finn és észt társai is —, másrészt meg nem jelöli az ebbe a fogalomba tartozó indulatszókat például. Ez utóbbi persze megegyezés kérdése, mégis: gyakorlati meggondolásokból célszerű a fogalmakat külön terminus technicus-szal jelölni. Éspedig egy fogalmat lehetőleg egy műszóval. A németben használatos s HERMANN PAULtól részletesen leírt „Ürschöpfung" fogalom magyar megfelelőjéül a fentiekből következőleg az onomatopoézis megjelölés (1. a címet) ajánlható. A nálunk leggyakrabban és legkövetkezetesebben használt terminus technicusok: a hangutánzó, hangfestő és indulatszó az onomatopoetikus fogalomnak az alkategóriái. A hangutánzó szó valamely természeti, állati vagy emberi hangot, tehát füllel hallható természeti jelenséget utánoz nyelvi hangsorral. A hangfestő szó ezzel szemben nem a hallás, hanem valamely más érzékszerv területére eső jelenséget (például mozgást, fényt, dolgokat, tulajdonságot) idéz fel hangsorával (1. GOMBOOZ: MNy. 9:388 BÁRCZI: SzófSz. XIII, Bev.2 75, Szók.2

20, 28—30;

BENKŐ: MNyTört. 309, 313; VÉRTES: Nyr. 89: 157; ÉrtSz.; stb.). Az indulatszók spontán, természetes hangkitörések nyelvi vetületei s örömet, fájdalmat, rémületet, csodálkozást, bosszankodást, óhajtást stb. fejeznek ki (1. BÁRCZI: Szók.2 18—20;

BENKŐ: MNyTört. 307—8). Ide tartoznak — bizonyos fokig — az állatterelő, -hívogató és -űző szavak, valamint a gyermek- és dajkanyelvi szavak is (1. BÁRCZI: Bev.2

76, Szók.

2

33—8). Ezek együtt alkotják a nyelv onomatopoetikus részlegét (1. legújabban BENKŐ: MNyTört. 307—16). 1.2. A finn nyelvészeti irodalom sem volt egészen következetes a vonatkozó szakkifejezések használatában. Ugy látszik azonban, a finn etimológiai szótárral kapcsolatos nagyarányú etimológiai munkálatok következményeképpen végleg megoldottnak tekinthető a terminológiai kérdés Suomiban. A korábbi, nem mindig egységesen használt kifejezések (onomatopoieettinen, deskriptiivinen, kuvailusana, affektipitoiset sanat) alapján két jelentős kézikönyv (E. ITKONEN: Kiéli ja sen tutkimus. Helsinki, 1966. 79—80, 133, 204, 394; O. IKOLA (Szerk.): Suomen kielen käsikirja. Helsinki, 1968. 221), valamint a finn etimológiai szótár (SKES.) a következő terminus technicusokat szankcionálta: deskriptiivis-onomatopoieettinen 'onomatopoetikus', onomatopoieettinen 'hangutánzó', deskriptiivinen 'hangfestő'. Vö.: „Interjektioita lähellä óvat onomatopoieettiset eli ääntä jäljittelevät sanat (esim. jyristä, kalista, koputtaa) . . . Näihin taas Hitt jv'át deskriptiiviset sanat, jotka äänneasullaan kuvaavat műiden aistien kuin kuulon avulla havaittavia ilmiöitä (esim. pullea, nuljahtaa, köpittää, törröttää) (E. ITKONEN: i. m. 79). 1.3. Az észt szakirodalomban a finnhez hasonlóan jelölik a tárgyalt fogalmakat; vö. onomatopoeetilis-deskriptiivne 'onomatopoetikus', onomatopoeetiline 'hangutánzó', deskriptiivne 'hangfestő' (1. például: RÄTSEP: ESA. 2: 75, 85; MAGER: KK. 1959: 522—6). Vö. még: ,,-se- tuletab loodushääli väljendavaid (onomatopoeetilisi) ja kirjeldavaid (deskriptiivseid)