Nyelvtudományi Közlemények 76. kötet (1974)

Szemle – ismertetések - Molnár Ilona: cirill 472

SZEMLE - ISMERTETÉSEK 473 nek Panfilov a nyelvtanát is megírta) alakítja és fejti ki. Megközelítése elsősorban nyelvészeti. A könyv alapgondolatát a szerző így fogalmazza meg: „A nyelv és a gondolkodás olyan dialektikusan ellentmondásos egység, amelyben a nyelv — a gondolkodás meghatározó szerepe mellett — viszonylag önálló jelenség, s a maga részéről meghatározott visszahatással van a gondolkodásra." (3. 1. Én emeltem ki, M. I.) A nyelvtudomány logikai irányzatát mint az egység egyik oldalának (a gondolkodás hatása a nyelvre), a neohumboldtiánusokat és egyes strukturalista irányzatokat mint az egység másik oldalának (a nyelv hatása a gondolkodásra) abszolutizálását jellemzi. Bírálja továbbá a nyelv és a gondolkodás kapcsolatának pszichologista tagadását (de a psziehologistáknak a logikai irányzat képviselőivel szembeszegezett kritikai téziseit nagyra értékeli), valamint a nyelvet extrahngvisztikai tényezőktől független struktúraként szemlélő strukturalista nézetet, amelyről megjegyzi, hogy ma már a strukturalizmusban is túlhaladott. — A nyelvi szintek nem egyformán szorosan vannak kapcsolatban a gondolkodással, állapítja meg; az alsóbb szintek viszonylagos önállósága nagyobb. Az extrahngvisztikai és a lingvisztikai problémáját e tény figyelembevételével tartja megoldhatónak. S annak kutatásában is, hogy a gondolkodás univerzális volta hogyan egyeztethető össze a nyelvek sokféleségével, e fokozatokra kell szerinte tekintettel lennünk. A legmagasabb, a szintaktikai fölötti, logikai-grammatikáinak nevezett szinten a gondolkodás közvetlenül meghatározza a nyelvet, s e szinten a gondolat kifejezésének szerkezete univerzális — erre a megállapításra jut művében végül is Panfilov. A könyv a bevezetésen és a befejezésen kívül két nagy fejezetre oszlik. Az első címe: ,,A nyelv és a megismerés"; alcímei: ,,I. A nyelv mint az absztrakt, általánosító gondolkodás megvalósításának és létezésének eszköze", ,,II. A gondolkodás és a nyelvtípusok", „III. A gondolkodás törvényei és a gondolkodástípusok problémája." E fejezetben a szerző az alábbiakat fejti ki. A gondolkodás nem létezik a természetes vagy valamely mesterséges jelrendszeren kívül. (Más helyütt Panfilov azt is mondja, hogy a gondolkodás át tudja lépni és állandóan át is lépi a különböző jelrendszerek határait, s éppen így tud hatni a nyelvi egységek tartalmára és fejlődésére. A két tézis összefüggését azonban, sajnos, nem világítja meg.) Kérdés azonban, hogy az érzékelés és a képzet is olyan szoros kapcsolatban van-e a nyelvvel, mint az absztrakt gondolkodás. Akik erre igennel válaszolnak, azt is feltételezik, hogy a gondolkodásnak volt egy prelogikus szakasza, s a nyelv akkor e nem fogalmi gondolkodást fejezte ki (LÉVY-BRUHL, CASSIRER ÓS mások). Ezt az elméletet nyelvi és etnográfiai tények cáfolják, köztük a sokat elemzett számnevek kialakulásának története. A legprimitívebb munkaeszköz készítése is feltételezi az absztrakt gondolkodást; ez utóbbi fejlődéséről, s nem prelogikus és logikus stádiumról kell beszélni. A feltett kérdésre nemmel kell válaszolni: a nyelv éppen arra való, hogy az absztrakt gondolkodás elemeit rögzítse, a nyelvet csak az absztrakt gondolkodás teszi szükségessé (amint már SZECSENOV, HUMBOLDT, LENIN, PAVLOV is rámutattak). De egyáltalán kifejezhető-e a nyelvvel az érzéki-képi tükrözés ? A szavak kelthetnek az emberben konkrét képeket, de mindenkiben mást; az érzéki tartalom nem közölhető a nyelv eszközeivel (a művészi ábrázolás a mondatok absztrakt gondolati tartalmán keresztül történik). Különleges helyet foglalnak el a kifejező szavak. Megalapozatlan vélemény, hogy ezek nem fogalmakat, hanem érzéki képeket jelölnek. Valójában a kifejező, például a hangutánzó szavak ugyancsak bírnak az absztrahálás és az általánosítás funkciójával, ugyanis nem egyedi jelenségekre vonatkoznak, s mint ilyenek eszközei a kommunikációnak. Különleges helyet annyiban foglalnak el, hogy absztraháló funkciójuk mellett még érzéki képeket is keltenek. Jogos feltételezni, hogy a nyelvek szókincsének a kifejező szavak legrégibb elemei, de ez nem azt jelenti, hogy valamikor kizárólag kifejező szavak léteztek a nyelvekben. A gondolkodás érzéki-képi tartalma és az elvont gondolkodás között tehát gyökeres különbség, hogy az előbbi elvben lehet független a nyelvtől, az utóbbi nem. A belső beszéd és a beszédszervek mozgása közötti kapcsolatot vizsgáló kísérletek is ezt az összefüggést támasztják alá. A belső beszéd materiális formája lehet erősen redukált is, amikor a szóbeli kifejezés átmegy a szemantikai komplexumok nyelvébe. — A nyelvek közötti egyezések és különbözések feltárásához a történeti összehasonlító módszer nem elegendő, tipológiai kutatásokat is kell folytatni. Az újabb tipológia főként SAPIR, MESCSANYINOV, GREENBERG, SKALICKA nevéhez fűződik. Ideális esetben a tipológiai osztályozás a nyelvtípusokat, legvégül az egyes nyelveket specifikus vonásaik megjelölésével együtt tartalmazza. A legelső feladat a nyelv és más jelrendszerek közös vonásainak kimutatása, majd a nyelvi univerzálék megállapítása. Ezek után