Nyelvtudományi Közlemények 75. kötet (1973)

Tanulmányok - R. Hutás Magdolna: Az Akadémiai Nagyszótár történetének vázlata (1898–1952) 447

454 SZEMLE—ISMERTETÉSEK bizonyítják, hogy ZOLNAI GYULA teljes szótárt kívánt, amely a régi és az újabb szóhasználatot is bemutatja, sőt szószármaztatást is akart a meglevő irodalom alapján. Ezzel kapcsolatban lásd még ZOLNAI recenzióját a NyŰSz-ról (Nyr. 31 : 511). PETZ GEDEON mint a Szótári Bizottság tagja Szótárírás és szótárirodalom címen (NyK. 28 : 199—216) 1898-ban összefoglalta a külföldi szótárirodalom tanulságait. Elsősorban MORIZ HEYNE és HERMANN PAUL német szótárát ismertette. Beszámolóját azzal indolkolta, „minthogy újabban minálunk is új erővel indult meg a szótári munkálkodás, ép időszerű lesz, ha PAUL fejtegette elveket e helyen megbeszélés tárgyává teszszük, hisz ily alkalommal szinte kötelességünkké válik, hogy tudomást vegyünk a külföldi hasonló irányú mozgalmairól s azt, ami bennök tanulságos, a magunk javára felhasználjuk" (200). Arra eddig még semmi nyomot sem találtam, hogy a PETZ kifejtette problémára valahol is reagáltak volna. Lehet, hogy a későbbi érdektelenségeknek ez is egyik összetevője volt. Az új nagyszótár feladatairól csak az 1899. november 2-án tartott akadémiai előadásban számolt be ZOLNAI GYULA. Saját elképzelését vázolta fel egy egyetemes magyar szótárról, amelyet Lexicon Totius Hungaritatisnsk nevezett. Fel akarta ölelni a népnyelv, a köznyelv és műnyelv egész szókincsét, sőt a rétegnyelvek szó és szóláskészletét is. De azonnal bizonyos ellentmondásba került saját elgondolásával. Már GÁLDI LÁSZLÓ felfigyelt arra, hogy bár ,,Zolnai normatív szótár helyett »történelmi alapon készülő egyetemes szótárra« gondolt" (Nyr. 77 : 408), a régi nyelv anyagát mégsem tartotta egészében feldolgozhatónak, hiszen a saját korabeli szókincset kívánta szótározni. Be kellett látnia, hogy csak azok a szavak vehetők fel, amelyek általában használatosak (AkadÉrt. 1899 : 73). GÁLDI így fogalmazta meg ZOLNAI GYULA elvi koncepciójának leglényegesebb ellentmondását: ,,A teljességre való törekvés és a köznyelvi norma tehát Zolnai felfogásában nem egyszer ellentétbe került egymással." (i. h. 409). Itt hívja fel GÁLDI először a figyelmet a nagyszótár gyűjtésének hibáira: az idegen szavak mellőzésére, a műnyelv feldolgozásában való ellentmondásosságra. Később újra figyelmeztet erre a súlyos hiányosságra (A magyar szótárirodalom a felvilágosodás korában és a reformkorban, 28), s csak akkor (1957-ben) veszik tudomásul a szakemberek e szomorú tényt. A nagyszótárnak a népnyelvi anyaghoz és a régi szótárakhoz való viszonyára is csak ekkor derül fény (i. h. 43, 64—6 stb.). Zolnai felfogásával azonnal vitába szállt BARTHA JÓZSEF ,,Az új Nagy szótár terjedelme és feladata" című értekezésében, amelyet a Budapesti Philológiai Társaság 1899. május 10-i ülésén olvasott fel, és a Nyr. 28 : 345—9 és 404—7 lapján meg is jelentettek. Igen élesen fogalmazott, de sajnos az idő őt igazolta: „Végre fel fogja ölelni az új Nagy Szótár a szerkesztő tervezete szerintanyelvújítástól napjainkig terjedő nyelvtörténetet s a mai köznyelvet mindenféle ágazatában, tehát az irodalom, a társalgás, a művészet és a mesterségek nyelvét. Szótárunk tehát valóban a magyar nyelv teljes szótárának készül, s ha a vázolt arányokban elkészülhetne, örök dicsősége lenne a magyar tudományosságnak. Csak az a kérdés, vájjon a jövő szótárának ilyetén arányban való elkészítése lehetséges-e és célszerű-e?" (345). ,,A dolog úgy áll — írja a továbbiakban —, hogy e szótári munkálatoknak a szerkesztőtől kijelölt rendkívüli arányokban való sikeres foganatosítására az Akadémiának még állami segítséggel sincs kellő anyagi ereje ; az ismert csekély díjazásért pedig nem kap annyi dolgozótársat, hogy a szótár legalább a