Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)

Tanulmányok - B. Lőrinczy éva: Jakobson fonológiai elmélete egy magyar hangtani vizsgálat szemszögéből [Jakobson’s Phonological Theory from the Point of View of Hungarian Phonetic Analysis] 71

86 B. LÖBINCZY ÉVA rugalmasságát és a tudomány fejlődése szempontjából számottevő voltát mégis az bizonyítja leginkább, ha e keret a vizsgálandó anyag természete szerint módosítható. Más szóval: ha az elmélet alapelvei egy adott terület szűk határain túl is érvényesíthetők. 4. A vizsgálandó nyelvtudományi kérdés és a binarizmus egymásra vonatkoztatásának tanulságai Hátravan még, hogy az itt bemutatott fonológiai elmélet és saját hangtani vizsgálatom viszonyát mérlegeljem. 4.1. Az eddigiek ismeretében nyilvánvaló, hogy készülő munkám — bár a fonémarendszert kívánja vizsgálni — nem sorolható majd a JAKOBSON-féle fonológiai elmélet adaptációi, illetőleg kvázi-adaptációi közé. A jakobsoni elméletnek tipikusan azok közé a felhasználásai közé tartozik, amelyek általános, elvi—módszertani szinten kapnak az elmék ttől indíttatást és segítséget. JAKOBSON megállapításai alapvető kérdést k tisztázására kényszerítettt k, a vizsgálódásnak olyan lehetőségeire hívták fel a figyelmemet, amelyekre addig nem, vagy csak kevéssé gondoltam. 4.1 1. Példaként hadd említsem mindjárt a fonémakoncepció kérdését. Föntebb eléggé részletesen kifejtetttm, hogy saját felfogásom ebben a tekintetben eltér JAKOBSON nézeteitől, mégptdig a prágai iskolától öröklött és a tőle kialakított definíció vonatkozásában egyaránt (vö 80-2). Azt azonban, hogy a korábbinál sokkal pontosabban megfogalmazódott bennem, mit is értek fonémán, nagyon is a jakobsoni elmélet alapos tanulmányozásának köszönhetem. — S ugyanúgy azt is, hogy tisztázódott: milyen hangbeli jelenségnek tekinthetők a túrjdúr -féle szópárok t\d típusú oppozíciói. A különböző — hazai és külföldi — fonémakoncepciók végiggondolása nyomán úgy látom, hogy a jelentésében azonos túr/dúr szavak szókezdő t és d hangja ugyanolyan fonéma, mint a jelentésében eltérő térj dér- t-je és d-je. Nem lenne helyes tehát például, ha a köznyelvi k, t, p, s, sz stb. hangokkal szemben ugyanazon a hangtesten, a jelentés változatlanul maradása mellett fellépő g, d, b, zs vagy es, z vagy c stb.-ben variánst keresnénk, s nem ugyanolyan fonémát, mint a más hangtesteken hasonló helyzetben előforduló g, d, &-ben. (Itt jegyzem meg, hogy az olyan konkomitens variánsokra, mint a fogtam etimologikus g-]e helyén álló kiejtésbeli k, vagy a háztető kiejtésekor az z helyett kikerülhetetlenül fellépő sz, vizsgálódásaim nem terjednek ki) — De a fenti, elméleti kiindulású problémákkal való foglalkozás vezetett el ahhoz a másik kérdéshez is: mi az efféle oppozíciók fonológiai tartalma? Erről azonban - legalábbis egyelőre — mást aligha mondhatok, minthogy a szóban forgó mássalhangzóoppozíciókon át mindössze egyetlen, egy köznyelvi/nyelvjárási szembenállásban összefogható, szinte azt mondhatnám: stilisztikai tartalom fejeződik ki. (Hasonlóképpen vö. PAPP ISTVÁN, Lííró magyar hangtan 106 ). 412. Igen hasznosnak bizonyult számomra a jAKOBSON-féle implikációs szabályok megismerése is. Megemlítendőnek tartom, hogy módszertani kísérletem csekély számú részeredmény« i is mutatják bizonyos szabályok kontúrjait, amelyek az új elméleti ismére te k nyomán ma világosabbak c lőttem, mint amilyenek a kísérlet végzésének időpontjában voltak. Mutatóban hadd álljon itt közülük legalább néhány: 1. szó belsejében intervokális vagy m