Nyelvtudományi Közlemények 74. kötet (1972)

Tanulmányok - B. Lőrinczy éva: Jakobson fonológiai elmélete egy magyar hangtani vizsgálat szemszögéből [Jakobson’s Phonological Theory from the Point of View of Hungarian Phonetic Analysis] 71

76 B. LÖRIJTOZY ÉVA sekkel, főként az információelmélettel való viszonyát nem tisztáztuk. A szakirodalom állásfoglalása ugyanis abban a tekintetben, hogy például az információelmélet segítette-e JÁKOBsoNt a binar izmus megalkotásában, vagy éppen fordítva, a binaritás elvének tőle elvégzett nyomatékos megfogalmazása könnyítette meg az információelmélet kibontakozását, egyáltalában nem egy­séges. Nézetem szerint JAKOBSON elmélete és az információelmélet, illetőleg bizonyos amerikai iskolák bizonyos tételei között leginkább kölcsönhatásról kell beszélnünk. Nem egyik segítette a másikat, hanem egymást segítették kölcsönösen abban, hogy a binaritás elve a nyelvi valóság megragadásának egyik precíz, jól használható eszközévé váljon. Nem véletlen, hanem a körül­ményekből, a technika fejlettségi fokából adódott szükségszerűség, hogy a binaritás elve, amely már a múlt század utolsó harmadában felbukkant, a század elején pedig egyre nagyobb hangsúllyal többször is visszatért, éppen az ötvenes évek táján kapott — egyszerre több oldalról is frappáns megfogal­mazást. A conditio sine qua non érkezett el ebben az időszakban JAKOBSON elmélete számára, s ebben a kondícióban (nem előzményként tehát, hanem csak a különböző hatóerők egyikeként) a fejlődő, alakuló információelmélet is benne van, és más amerikai iskolák bizonyos tételei is benne lehetnek. 3.3. Rátérve most már magára a jAKOBSON-féle binarizmusra, hadd bocsássam előre a következőket: nem célom e fonológiai elmélet legapróbb részletekig való ismertetése, hiszen ezt már előttem mások mind a nemzetközi, mind a hazai szakirodalomban megtették. Most inkább ennek csupán azokat a leglényegesebb, legjellemzőbb tételeit emelném ki, amelyek egyrészt a nyelv­tudomány általános fejlődése szempontjából fontosak, másrészt, de az előbbitől nem függetlenül, amelyek saját jelenlegi speciális nyelvtudományi vizsgálódá­somban segítségemre lehetnek, vagy amelyekkel legalábbis számolnom kell. -Munkámnak ebben a szakaszában tartózkodom minden kritikai megjegyzéstől pro és kontra egyaránt; JAKOBSON nézeteinek a lehető legtárgyilagosabb be­mutatására törekszem. A róluk és velük kapcsolatban kialakult saját vélemé­nyemet alább, az elmélet hatásával foglalkozó fejezetben kívánom elmondani. 3.3.1. JAKOBSON binarizmusát - mint ismeretes - a megkülönböztető jegyek [distinctive features] elmélete2 néven is szokták emlegetni, sőt újabban ezzel a megjelöléssel találkozunk gyakrabban. Ez nem véletlen: a fonémát alkotó megkülönböztető jegyek valóban annyira középponti helyet foglalnak el ebben az elméletben, hogy még az azonosításukhoz okvetlenül szükséges bináris oppozíciók elve is (amelyre ti. a binarizmus elnevezés utal) némi­képpen háttérbe szorul mellettük. JAKOBSON ugyanis kutatásaiban most már nem annyira a fonémára mint egységre volt kíváncsi, hanem arra: melyek azok a jellemzők, amelyeknek segítségével ez beszédbeli funkcióját betöltheti. Ezzel tehát behatolt a fonéma belsejébe, tovább-bontotta és összetevői szerint kezdte vizsgálni. S így végül is arra a következtetésre jutott (vö. Hang —Jel—Vers 12), hogy a nyelvben és a nyelvészeti elemzésben két szintet kell megkülönböztetni : egyrészt a szemanti­kait, amely magában foglalja mind az egyszerű, mind a komplex jelentéssel bíró elemeket, tehát a morfémákat, mondatokat, nyilatkozatokat; másrészt a 2 Itt jegyzem meg, hogy a magyar irodalomban itt-ott felbukkanó megkülönböztető elem(ek) terminust — legalábbis jAKOBSONra és elméletére vonatkoztatva kevésbé szerencsésnek tartom.

Next

/
Thumbnails
Contents