Nyelvtudományi Közlemények 73. kötet (1971)
Tanulmányok - Papp Mária: Generatív grammatikai vázlatok a koordinációról [Generative grammatical sketches on the coordination] 113
114 PAP MÁRIA helyes az ilyen mondatot több mondat összevonásának tekinteni."4 ,, . . .a szószerkezetekből hiányzik a dinamizmus, a valóságra vonatkoztatás mozzanata: ezek a nyelvnek nem természetes funkcionális egységei, csupán alkotóelemei a mondatnak, s minden alkalmiságuk ellenére annál mégis viszonylag állandóbb, statikusabb nyelvi alakulatok."5 Az érvek egy részével nemigen tudunk mit kezdeni. Nem tudjuk, hogy mit jelent a „dinamizmus", a „valóságra vonatkoztatás mozzanata", amely a mondatokban megvan, de hiányzik a szószerkezetekből. Nem értjük, hogy miért dinamikusabb a Sári csizmája piros mondat, mint a Sári piros csizmája szószerkezet, vagy hogy milyen valóságra vonatkozik az egyik, amire a másik nem vonatkozik. Nem tudjuk, hogy mi egy egységes gondolattartalom, és mi nem az, s hogy vajon miért inkább egységes gondolattartalom az, amit a Pista és János kenyeret eszik mondat fejez ki, mint amit a Pista kenyeret eszik és bort iszik mondat. Az egyetlen érv, amely érthető, az, hogy a halmozott mondatrészek úgy viselkednek a mondatban, mintha egyszerű mondatrészek, nem úgy, mintha mondatok lennének. Ez a megállapítás viszont meglehetősen magától értetődő, és nehéz elképzelni, hogy valaha is állította volna valaki az ellenkező jót. 2. Az „összevont mondat" elméletének hívei — ahogyan ezt egy 1930-ban megjelent monográfiából, ERDÉLYI LAJOS „Mondattani tanulmányok" című művéből megtudhatjuk — nem azt tanították, hogy a halmozott mondatrészek a mondatban mondatként viselkednek, hanem azt, hogy a halmozott mondatrészeket tartalmazó mondatok több mondatból állnak elő: „Az efféle mondatok két vagy több mondatból eggyé változtatott, . . .»összehúzott, összevont« mondatok . . . Mégpedig: (a) két vagy több, közös alannyal, állítmánnyal stb. résszel bíró mondatból egy mondattá rövidítve, (b) Összevontak e mondatok, melyek úgy jöttek létre, hogy két vagy több mondat különböző alanyát vagy állítmányát vagy más részét összevonjuk, és a közös mondatrészt, a közös állítmányt vagy alanyt stb. csak egyszer tesszük ki.". Az eredeti állítás tehát nem az ilyen mondatok részeinek aktuális viselkedésére, hanem a mondatok keletkezésére vonatkozik. Az elméletet cáfoló érveknek ezért ugyancsak az ilyen mondatok keletkezéséről, létrejöttéről kell szólniuk. Az akadémiai nyelvtan és az egyetemi tankönyv szerzői nem arról beszélnek, amiről szó van, s ezáltal úgy tüntetik fel azt az elméletet, amellyel polemizálnak, mintha egyszerűen értelmetlen lenne. Erdélyi — a fenti szerzőkkel ellentétben — nem értelmetlennek, hanem cáfolhatónak tartja az összevont mondat elméletét. Ez az elmélet szerinte a nyelvtudományban régóta kísértő logikai szemlélet, „a mondatoknak nem adott elemekből való származásáról való felszínes vizsgálódás"7 terméke. Elsősorban azt lehet felhozni ellene, hogy pszichológiailag valószínűtlen: „Mert ugyan létez-e olvasóim közül valaki, aki egész életében, nemhogy beszédben, de bármily megfontolt írásban külön gondolt és azután húzott volna össze két mondatot . . . ?"8 De ha a folyamat pszichológiai valószínűtlenségétől eltekintenénk is — érvel tovább —, az összevont mondat elmélete akkor sem állna meg a 4 TOMPA, II. 317—18. 5 BENCÉDI—FÁBIÁN, 261. 6 ERDÉLYI LAJOS, Mondattani tanulmányok III. Budapest, 1930. 29. 7 ERDÉLYI, III. 33. «ERDÉLYI, III. 31.
