Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)
Tanulmányok - Nyíri Antal: A Magyar Nyelvjárások Atlasza I. rész 447
448 SZEMLE - ISMERTETÉSEK gyűjtött hatalmas anyag ellenőrzése és annak rendezése, majd elrendezése is kiváló előtanulmányokra1 adott alkalmat. Közülük külön is ki kell emelnem BÁRCZI GÉZÁNAK „A magyar nyelvatlasz munkamódszere" című kötetben megjelent tanulmányát, mely a magyar nyelvatlasz-kutatás történetét adja elő 1955-ig, tehát nemcsak az előzményeket, hanem a MNyA munkálatainak történetét is 1955-ig. Ez a tanulmány — az 1955-től a nyelvatlasz I. része megjelenéséig való történeti kiegészítéssel — a MNyA közelmúltban megjelent I. részének lehetett volna a bevezető fejezete, de ha már ott nem jelent meg, megjelenhetnék az egyéb, ide illő tanulmányokkal együtt külön kötetben is, mint ahogy a nyelvatlasz-munkálatok kollektívája is gondolja. Ezek az előtanulmányok és a nyelvatlasz I. része lehetővé teszik, hogy ez utóbbit ismertessük, bár ez nem könnyű, mert az egész mű koncepciója ebből az első részből nem tűnik ki, és nem is tudjuk meg belőle azt sem, hogy benne van-e az egész műben minden, aminek benne kell lennie, és ha benne van is, a helyén van-e minden. Ezért is, de egyébként is jó lett volna, ha már az I. rész is közli nemcsak az I. kötet anyagát, hanem mind a hat kötet betűrendes címszó jegyzékét1 is, megjelölvén már itt is azokat a fogalomköröket,2 hangtani és alaktani vonatkozású szócsoportokat,2 melyek az egyes kötetekben találhatók lesznek. Ezeknek éppen úgy az I. kötetben lett volna a helyük, mint ahogy a kutatópontok jegyzéke is az I. rész elején van közölve. Az egész magyar nyelvterületet átfogó nyelvatlasznak az a célja, amint erről DEME is szól (Nyelvatlaszunk funkciója 32, 46), de egyébként is nyilvánvaló, hogy a nyelvészeti és egyéb kutatások számára megbízható, hiteles nyelvjárási adatokat szolgáltasson, forrásul szolgáljon; továbbá, hogy a MNyA gyűjtésének lezárásáig a magyar nyelvjárások állapotát és sajátságait rögzítse. Ezt úgy éri el a nyelvatlasz, hogy egy-egy atlaszlapon valamennyi kutatóponton, tehát voltaképpen az egész magyar nyelvjárásterületen együtt szemlélteti az azonos fogalmak, illetőleg az azonos hangtani vagy alaktani jelenségek közvetlen nyelvi jeleit megbízható anyagban, megbízható fonetikus jelölésben, és ezeket mint egyidejű, azonos funkciójú nyelvi jeleket összehasonlításra, áttekintésre elénk tárja: belőlük sokféle következtetés levonására nyílhatik alkalom, illetőleg bizonyos problémák megoldására hasznosíthatjuk a térképlapok adatait. Az ilyen nyelvatlasz adataiból, ha jól van összeválogatva az anyaga ós hiteles, meríthet a magyar nyelvészet, az általános nyelvészet, az irodalomtörténet, a művelődéstörténet, a társadalomtörténet, a néprajz, de a természettudományok egyike-másik ága is, például a növénytan és más tudományágak is. A MNyA I. részéből azt látjuk, hogy e nagyszabású mű e sokféle feladatának meg fog felelni. A magyar nyelvatlasznak összesen 395 kutatópontja van; ebből magyarországi 327, a szomszédos országok magyarlakta településeiről összesen 68 kutatópont van. Minden kutatópont egy-egy magyar települést jelöl, ezek legnagyobb része község, közöttük csak néhány a város: Cegléd, Debrecen, Nagykanizsa ós Orosháza; ezeknek nyelve a gyűjtéskor még őrizte és valószínűleg még egy ideig ezután is őrzi az eredeti nyelvjárási sajátságokat. Budapest, Miskolc és más, ezekhez hasonló nagyobb városok minden bizonnyal azért nincsenek a kutatópontok között, mert ezeknek a nyelve nyelvjárási szempontból egyrészt problematikus, másrészt ezek és az efféle települési sajátságokat mutató városok nem nyújthattak volna semmi anyagot sem például a nyelvatlasz I. részéhez, de bizonyára más kötetek több szócsoportjához sem. Az egész magyar nyelvatlaszra vonatkozó kutatópontokról két térképlap van közölve az I. kötetben; ezek a szólapok kutatópontjai nevének a biztos és gyors megállapítását, a jó tájékozódást szolgálják. A kutatópontok sűrűsége nem egyenletes. Legsűrűbb nyugaton ós Dunántúl déli részén (Vas, Veszprém, Somogy, Baranya m.), legritkább általában Tiszántúlon és a Duna—Tisza köze déli részében. A kutatópontok egyenetlen sűrűsége indokolt, mert az Alföld — jól ismert történeti okok miatt — Dunántúl településeihez képest sokkal ritkább (vö. KÁZMÉR MIKLÓS: A magyar nyelvatlasz hálózata és a kutatópontok kiválasztása. A magyar nyelvatlasz munkamódszere c. kötetben 82 — 3), nyelvjárásilag is 1 Ezek közül itt a következőket említem meg: BÁRCZI GÉZA, A magyar nyelvatlasz előkészítése. Budapest, 19M; Mutatvány A magyar nyelvatlasz próbagyűjtéséből. Többek munkájából szerkesztette BÁRCZI GÉZA. Budapest, 1947; BÁRCZI GÉZA, A régi magyar nyelvjárások. A népkutatás kézikönyve c. sorozatban. Budapest, 1947; A magyar nyelvatlasz munkamódszere. Tanulmánygyűjtemény. Szerkesztette BÁRCZI GÉZA. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955; DEME LÁSZLÓ, Nyelvatlaszunk funkciója és további problémái; Akadémiai Kiadó, Budapest, 1956; BBNKŐ LORÁND, Magyar Nyelvjárástörténet. EMNyP. Tankönyvkiadó, Budapest, 1957. Ezeken kívül még számos fontos cikk van a nyelvatlasz kérdéseiről a szakfolyóiratokban. SA MNyA I—VI. köteteinek tartalomjegyzékét IMRE SAMU rendelkezésemre bocsátotta, köszönet érte. Azonban nem tudom, hogy azok tartalma nem változik-e meg közben. De ha nem változik is meg a MNyA egyes köteteinek a tartalma és beosztása, az általam megtekintett kéziratos tartalomjegyzékből úgy látom, hogy néhány szólap nincs a helyén (az I. részre vonatkozólag erről majd alább lesz szó), néhány szólap meg hiányzik.
