Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Dezső László: A magyar jelzős főnévi csoportok szórendjéről (cirill) 395

A MAGYAR JELZŐS FŐNÉVI CSOPORTOK SZÓRENDJÉRŐL 403 a súlyú melléknévi elem: Öt kiló súlyú kenyerünk van, vagyis a pontos mennyiség meghatározásban tőszámneves melléknévi kapcsolat szerepel. A névmásoknál következetesen figyelembe vesszük a főnév „megszámolható" jegyét: ha N [+ Comput], akkor hány, viszont N [ - Comput] esetén mennyi lesz a számnévi névmás. A számneveknél az első esetben állhat tő- és határozatlan számnév, az utóbbiaknál csak határozatlan. A tő- és határozatlan számnevet a „határozott" jegy választja el egymástól: öt [ + Quant, + Card, +Defin], sok [-fQuant, ±Card, —Defin]. A határozatlan számnév vonatkozhat mind megszámolható, mind meg nem számolható főnévre, ezt fejezi ki a [iCard] jegy. Velük szemben a hány [ + Quant, -|-Card, -j-Defin] jegyű és csak „megszámolható főnévre vonatkozhat; a mennyi [-\-Quant, —Card, ±Defin] jegyű és „nem megszámolható" főnévre utal; ez utóbbi azért [+Defin], mert jelenthet határozott mennyiséget is (öt kiló alma). A számnévi névmások közül a mennyi és társai közel állnak a „méret" jegyű melléknévi névmásokhoz: mekkora stb. (Mekkora rúd kell ?), ezek vonatkozhatnak mind viszonylagos, mind pontos méretre (a hosszú rúd, az ötméteres rúd). Már az említett példák is emlékeztetnek az előzőkre (mennyi, sok, öt kiló). A valóságban a mennyiség és méret igen közel állnak egymáshoz, pl. Mekkora rúd van? Ötméteres? Az sok (vagy hosszú). Nem véletlen, hogy a szerbhorvátban a határozatlan „nem nagy" mennyiség és a méret kifejezésére ugyanaz a tő használatos: malo 'kevés', mai 'kicsi') s a régi szlávban mondattani viselkedésük is azonos volt (mindkettő egyeztetett jelző volt). A „nagy" mennyiséget és méretet kifejező — tehát jelölt — kategóriák azonban más-más szavakkal fejeződtek ki: mnogo és vélik. Nem megyünk tovább ezen a nyomon, csak azt jegyezzük meg, hogy az összetételekben, a melléknévi-számnévi kapcsolatokban a mennyiséget jelentő számnevek és a tér- és időbeli méretet kifejező melléknevek fölváltva használatosak: a magyarban nagyszámú, de az oroszban mnogocislennyj 'sokszámú'. A számnevek egy csoportja, a sorszámnevek a kijelölő jelzőkkel (ez a, melyik stb.) rokoníthatók: az ötödik „azonosítás", és „sorrend" jegyű [+Y, + Ordo], az „azonosítás" összekapcsolja a kijelölő jelzővel, de van sajátos jegye is [+Ordo], amellyel megkötjük a kijelölést, s térbeli, időbeli sorra korlátozzuk. A kijelölő névmások vagy egyedítve azonosítanak (ez a) vagy pedig csoporton belül (melyik). Az azonosítás, kijelölés követeli meg a határozott névelőt: A kulcs a második fiókban van. A sorszámnév és a tőszamnév megfér egymással, mert mindkettő „határozott" és megadja a pontos számot, ill. sorrendi helyet. A kettő össze is kapcsolható: Péter csak az első öt fiút látja, Péter csak az öt első fiút látja, az első mondatban a sorrend dominál: egy sorban levő első ötről, a másodikban a számosság: öt sor elsőnek álló fiújáról van szó. Ez az értelmi különbség szabja meg a szórendet. A kijelölés kérdését röviden szemügyre kell vennünk. Már említettük, hogy a mutató névmások: ez a, ezen, emez, e egyedítve azonosítanak, a kérdő és határozatlan névmások egy ismert csoporton belül igyekeznek identifikálni : melyik, valamelyik, bármelyik. A határozott névelő is azonosító szerepű, egyedítve azonosít. A határozatlan azonosító névmások, akár a határozatlan számnevek, kevésbé élesen kifejezett kategóriák. Vizsgáljunk meg néhány példát: Ebben a tengerparti városban nyaraltunk, A tengerparti városban nyaraltunk mindkettő egyedi azonosítást fejez ki, de az előbbi példában az, identifikálás rámutatással párosul: mind a beszélő, mind a hallgató ismeri a szóban forgó várost. A „nem határozott" jegyű kérdőnévmásban: Melyik városban nyaral-9*