Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Dezső László: A magyar jelzős főnévi csoportok szórendjéről (cirill) 395

396 DEZSŐ LÁSZLÓ a nem birtokos jelzők három csoportját különbözteti meg: a kijelölő jelzőt, amelyet mutató névmás (D) fejez ki, a számjelzőt, amely számnév (Num), és a melléknevet (A). A mondatrend és a főnévi csoport szórendje között van bizonyos összefüggés, amiről a tipológia régebben is tudott, és a régens és rectum általános kategóriákkal jellemzett. GREENBERG ezt konkretizálta a szórendi típusoknak megfelelően. A melléknév és főnév rendje és a mondatrend között a következő összefüggést találta: a VSO (V = ige, S = alany, O == tárgy) szórendű nyelvekben a főnévi csoport szórendje NA (főnév és melléknév). (Ez a 17. univerzálé.) Az SOV, SVO szórend, valamint az A és N rendje között nincsen ilyen egyetemes összefüggés. Az SOV nyelvek zöme azonban eléggé egyöntetűen a főnév elé helyezi nemcsak a melléknevet, hanem a számnevet és a mutatónévmást is (6 nyelv, köztük a hindi, a török, a kannada, amelyek adatai az indiai, iráni, török és dravida nyelvekre jellemzőek), négy nyelvben a melléknév a főnév után áll, de csak egy nyelvben található meg a következetes (NA, ND, NNum) sorrend, a jelzett szó prepozitív használata. Az SVO típus adataiban azt találjuk, hogy a NA, ND, NNum szórend 5 nyelvre jellemző, a vele ellentétes AN, DN, NumN szintén öt nyelvre (finn, görög, norvég, szerb, mája), de történetileg az első 4 — bizonyíthatóan — SOV szórendű volt. Három nyelvben az NA szórend DN, ül. NumN renddel párosul. így az SVO nyelvekre inkább az NA szórend jellemző. Amely nyelvben AN szórend van, ott az SVO szórend — általában — későbbi fejlődés eredménye. GREENBERG adataiból levont következtetéseink tehát arra utalnak, hogy a VSO és NA szórend egyetemes összefüggése mellett megállapítható az is, hogy az SOV nyelvekre elsődlegesen az elöl álló (prepozitív) jelző jellemző: AN, NumN, DN és csak egyes nyelvekben kerül főnév utáni (posztpozitív) helyzetbe valamelyik jelző, elsősorban a melléknév (4 nyelvben), ritkábban a számnév (3 nyelvben) és a mutató névmás (1 nyelvben). Az SVO nyelveket viszont inkább a főnév utáni jelző jellemzi: 5 nyelvben következetesen (NA, ND, NNum), további három nyelvben pedig — NA szórend mellett csak az egyik jelző prepozitív. Ha az SVO szórend következetes elöl álló jelzővel párosul, a prepozitív jelző általában megőrzött régiség, abból a korból, amikor még a mondatrend SOV volt. Végeredményben a hagyományos rectum -4- regens sorrenddel: SOV és AN, DN, NumN szembeállítható a regens + rectum rend: VSO, SVO és NA, ND, NNum, de nem érvényesül következetesen, kivéve a VSO és NA összefüggést, amelyet GREENBERG univerzáleként állapított meg. Mi a GREENBERG-féle szinkrón vizsgálat mellett a történeti fejlődést is figyelembe vettük, amikor az SVO nyelveket elemeztük. így fölmerül annak szükségessége, hogy a mondatrend és a jelzők szórendjének történeti fejlődését párhuzamosan elemezzük. Feltételezhető, hogy a régens és rectum rendje általános elvként érvényesül két ,,tiszta" fő típusban: (1) SOV és AN, NumN, DN, (2) SVO, VSO és NA, NNum, ND. (A VSO szórend valószínűleg történetileg másodlagos.) A szórendi típusváltozás során a mondatrend és a főnévi csoport szórendje közötti egység megbomolhat: az (1) fő típusban az SOV mondatrend megmarad, de a jelzők rendje megváltozik, ezt találjuk az SOV alaprendű nyelvek közül néhányban; avagy a mondatrend változik SVO-ra, de ezt nem követi a főnévi csoport szórendjének változása, ez figyelhető meg a ma SVO szórendű nyelvek jelentős részében. Ha mind a főnévi csoport,