Nyelvtudományi Közlemények 72. kötet (1970)

Tanulmányok - Kovács Ferenc: Irányzatok, tanulságok [Tendenzen und Lehren] - 11

IRÁNYZATOK, TANULSÁGOK 29 METH GY. megállapításával, amely szerint: ,,Nálunk ez a mozgalom [marrizmus] . . . semmiféle lényeges kárt nem okozott" (TársSzemle 6, 75), ha a ,,semmifélé"-n a személyi károkat értjük, mert egyébként okozott, még pedig igen súlyosakat — mint ez az alábbiakból kiderül. Ha tehát néhány hazai nyelvész sürgette az új nyelvelmélet megismerését és alkalmazását, azt abban a hiszemben tette, hogy ezáltal a hazai általános nyelvészet fellendítését és általában a hazai marxista nyelvtudomány kialakulását és fejlődését szolgálja. Jól tudom, hogy ,,a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve", és azt is, hogy ezek az erőfeszítések — eredményeikben — a saját fonákjukra fordultak, de ennyivel mindenképpen tartozunk a történeti hűségnek ! Határozottan le kell tehát szögeznünk, hogy olyan értelmű arakcsejevizmusról, amilyennek a szovjetunióbeli meglétéről a magyar nyelvészek elsősorban a sztálini cikkekből értesültek, a magyarországi marrizmus kislétszámú képviselőinek a részéről nem beszélhetünk — legalábbis a „következmények" ismeretében nem ! Ha a marrista—antimarrista perben mindenképpen arakcsejevizmust — vagy ehhez hasonlót — keresünk, másutt kell kereskednünk, íme, egy idézet az MTA I. és II. osztályának 1950. november 26—27-én tartott közös, ünnepi vitaülésének anyagából: „Sztálin nyilatkozataiból aligha következik az, hogy a szocialista nyelvtudomány épületének megtervezése [a felépítésben való részvétel tehát szóba sem jöhet] a volt maoistáknak volna az előjoguk" (I. OK. 1: 36). És hogy ez, a ,,volt marristák" számára nem éppen biztató kijelentés nem pusztába kiáltó szó volt csupán, arról az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztálya alig egy héttel később, 1950. december 2-án tartott ülésének határozatából vett idézet eléggé egyértelműen bizonykodik. Az idevágó passzus így szól: ,,Az osztály megállapítja, hogy a magyar tudományban a marrizmus komolyabb és nehezen helyrehozható zavarokat nem okozhatott, de azoknak, akik ezt a tudományos kutatást bénító áknarxista elméletet kevéssel Sztálin cikkeinek megjelenése előtt a szovjet marristák példájára s hasonló erőszakossággal, meghonosítani igyekeztek, kötelességükké teszi, hogy a most következő évben[?!] komoly tudományos teljesítménnyel biztosítsák be [sic !], hogy tévedésüket felszámolták és igazi marxista—leninista tudósokká igyekeznek fejlődni, akik nem érdemtelenek arra a b i z a lo m r a [ !], a m e ly oly fontos helyre állította ő k e t" (I. OK. 1: 131; az én kiemelésem: K. F.). Hogy milyen légkörben írták meg a marrizmust meghonosítani igyekvők önkritikájukat (TELEGDI ZS., Egy hibás cikkről. Nyr 75: 101 — 106; HERMÁN J., „Nyelvészet és valóság" című cikkemről és a marrizmussal kapcsolatos egyéb hibákról. MNy 47: 41 — 46), arról ezeknek az írásoknak a — viviszekció határát súroló — jellege elvitathatatlanul tanúskodik. Mindenesetre a tény tény marad: úgy tűnik, TELEGDI ,,a következő évben komoly tudományos teljesítménnyel nem tudta bebiztosítani", hogy a Nyelvtudományi Intézet igazgatója maradhasson. Az MTA 1951. évi közgyűlése alkalmával már NÉMETH GY. volt az Intézet igazgatója (I. OK. 2: 11). Fentebb — a Nyelv- és Irodalomtudományi Osztály idézett határozatában — arról esett szó, hogy a marrizmus komolyabb és nehezen helyrehozható zavarokat nem okozhatott. Az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján ez a megállapítás korrekcióra szorul. Ha más zavart nem okozott volna, minthogy a marxista nyelv magyarázat igényével lépett fel, és itthon is ezzel az igénnyel igyekeztek népszerűsíteni, ez a tény önmagában is „ko-